Felfordul a gyomrom attól a durva hangnemtől, amivel egymást ekézik a magyar közéleti személyiségek. A jobbikos Szilágyi kocsmai beszólását az egyik fideszes államtitkárnak - „Gyere ki, úgy nyakonb@szlak, hogy leszáll a fejed!” - aligha lehet überelni. A bunkóság úgy terjed a közéletben, mint az influenza.
Fejétől bűzlik a hal. Jó két évtizede még csodálkoztunk, hogy Antall József nem állt fel a parlamenti karosszékéből és kevert le egy jókora nyaklevest az Orbán-gyereknek, amikor az a Tisztelt Házban azt merészelte neki mondani, hogy hazudik. Innen nézve egy akkor lekevert nevelő célzatú tasli talán elejét vette volna ennek a mostani hangnemnek. Már nem emlékszem, mire mondta ezt akkor a nyegle fideszes, de az egészen biztos, hogy ma valami sokkal sértőbbet vágna a saját - a jelenlegi miniszterelnök - képébe.
Vannak bizonyos folyamatok, amelyeket jobb csirájukban elfojtani, mint hagyni burjánozni. Értelmetlen arról beszélni, mi lett volna „ha”, de az biztos, hogy talán a holokauszt sem történik meg, „ha” sikerül időben letörni Hitler harciasságát. Néhány éve még felháborodtunk látva, hogy a dél-koreai parlamentben, később a Duma ülésén kitört a bunyó, a közelmúltban pedig a pristinai „T. Házban” verték egymást véresre a politikai ellenfelek.
Nálunk még nem tartunk itt, de ki tudja megmondani, mikor szakad el amolyan Szilágyisan valakinél a cérna a Kossuth téren is? Úgy tűnik, a tettlegességtől nem is vagyunk olyan messze. Megmosolyogtuk, amikor a „házfelügyelő” sokkolókat, fegyvereket vásárolt a fogdmegeinek, s erről az jutott eszembe, ha egy színpadon a harmadik felvonásban megjelenik a falon egy puska, annak valamikor el kell dördülnie... A kövéri fegyelmezési tébolyt – a büntetéseket, a kitiltásokat - nem érdemes komolyan venni, azok csak egy „sajátos” psziché túlkapásai, de más a helyzet a durva, sértő beszólásokkal. Azokért valóban büntetni kellene.
Ez a durvaság levezethető a politikai korrektség elvetéséből, a médiát elöntő hazugságözönből - az illiberális demokrácia "gyermeke". Nyugat-Európában ezt ijesztőnek tartják, s egyre inkább nincs kedve senkinek félvállról venni a budapesti folyamatokat. Legutóbb már Brüsszelben is elszakadt a cérna, kapott bőven hideget-meleget a magyar miniszterelnök.
Amikor minderről morgolódva mesélek a kint élő gyerekeimnek, próbálnak vigasztalni, hogy nyugi, nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogyan innen nézve gondoljuk. A hazugságot náluk a civil életben is illendő kerülni, de ha egy politikust akárcsak „füllentésen” kapnak, gyorsan búcsúzhat a karrierjétől. Mint ahogyan az egymást anyázó politikusokat is percek alatt kiveti magából a közélet.
Innen is, Nyugat-Európából nézve is úgy látszik, Magyarország kifelé sodródik Európából. Szerencsére legalább a gyerekeim optimisták, ők hisznek abban, hogy még nem késő megállítani ezt a folyamatot.
