Zsarolóvírus - London milliárdokat költ kibervédelemre

A brit védelmi miniszter szerint London milliárdokat költ a kibertámadások elleni védekezésre.

Sir Michael Fallon a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva határozottan leszögezte azt is, hogy az önálló brit nukleáris csapásmérő kapacitás informatikai rendszere tökéletesen védett az ilyen jellegű támadásoktól. Fallon kijelentette: a brit kormány az alig több mint egy éve elvégzett átfogó biztonsági felülvizsgálat keretében a kibertámadásokat hivatalosan a nemzetbiztonságot fenyegető legnagyobb veszélyforrások közé sorolta, és 1,9 milliárd fontot (700 milliárd forintot) különített el az ilyen támadások elleni védelem megerősítésére.

A védelmi miniszter elmondta azt is, hogy e fejlesztési keretből jelentős összeget fordítanak a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) informatikai védelmére. Az elmúlt napok globális kibertámadási hullámának egyik első célpontja az NHS volt, amelynek informatikai és távközlési rendszerei 46 angliai és skóciai körzetben hosszú órákra leálltak.

Szerző

"Kirekesztő a Fidesz családdefiníciója"

A Párbeszéd elnökségi tagja szerint kirekesztő, megbélyegző és önkényes a Fidesz-kormányzat családdefiníciója.

Vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Hegyesi Beáta azt követelte, hogy kapjanak törvényi védelmet a mindinkább terjedő, egyéb családformák is. Hangsúlyozta: az alaptörvény egy férfi és egy nő házasságát, illetve a szülő-gyerek kapcsolatot tekinti a család alapjának, így az élettársi kapcsolatban élők, özvegyek, árvák vagy az egynemű párok kiestek e körből.

A Párbeszéd szerint mindenkinek joga van eldönteni, hogy milyen családformában él, hogyan neveli a gyermekeit - fogalmazott, hozzátéve, sokan például nem önszántukból válnak egyedülálló szülővé. 

A kormányzat nem hajlandó figyelembe venni azt, hogy milyen jelentős változások voltak a családszerkezetben - tette hozzá Hegyesi Beáta, utalva arra, hogy ma a családok ötöde egyszülős, ezek 62 százaléka szegénységben él, miközben 2008 óta egy fillérrel sem emelték a családi pótlékot, ami így reálértéke negyedét elveszítette.