Milliárdokat költöttek a jó ivóvízre, hiába - Brüsszel visszakérheti a pénzt

A felújított ivóvízrendszer jóval az átvétele után sem ad iható csapvizet. Elképzelhető, hogy a Makó térségi településeknek vissza kell fizetniük a programhoz kapott 3,1 milliárdos uniós támogatást – írja a Délmagyarország.

A lap érdeklődésére a Miniszterelnökség sajtóirodája megerősítette: valóban fennáll annak a lehetősége, hogy a térségi ivóvízminőség-javító programhoz kapott uniós támogatást vissza kell fizetniük az érintett településeknek. A programra Makó és a környező 16 település összesen 3,7 milliárd forintot költött – ebből 600 millió volt a belügyi tárca által biztosított önrész, a többi uniós támogatás. A 2014 őszén indult beruházás alapkőletételekor úgy tervezték, 48 ezer háztartás jut majd az európai elvárásoknak megfelelő vízhez.

A minőséggel kapcsolatban azonban lakossági panaszáradat indult, sőt a tisztiorvosi szolgálat is jelezte, hogy az új rendszer olyan baktériummal fertőzött, ami korábban nem is volt jelen a csapvízben. Az önkormányzatok, tartva a támogatási szerződésben előírt határidő szorításától, ennek ellenére átvették a beruházást abban a reményben, hogy a kivitelező, a Keviép Építőipari és Kereskedelmi Kft. és az A-HÍD Építő Zrt. konzorciuma utólag orvosolja a hibát. Ez, vagyis a program fő célkitűzése azonban egyelőre nem sikerült – ezért merülhet fel, hogy az Unió visszakéri a támogatást.

Az igazságügyi szakértő szerint a bakteriális fertőzés kialakulásához vállalkozói mulasztások, így a higiéniai szabályok megsértése, tisztítatlan, szennyezett anyagok felhasználása és a nem megfelelő kivitelezés vezetett. A fertőzés elterjedésében fontos szerepe van a nem megfelelő tervezésnek is – a rendszer nem alkalmas a szervesanyag- csökkentésre és a termikus fertőtlenítésre - olvasható a portálon.

Szerző

Pukli István már nevet is talált pártjának

Még márciusban a HírTV információi alapján a népszava is megírta, hogy új polgári pártot alapít Pukli István, a Teleki Blanka gimnázium igazgatója az elmúlt évi pedagógus demonstráció egyik főszereplője, most pedig már az is kiderült, mi lesz a neve a politikai formációnak: Polgári Világ. 

Pukli István a Magyar Nemzetnek adott interjújában egyebek mellett bocsánatot kér az emberektől azért a kommunikációs zűrzavarért, amibe időnként belekeveredett. Azt pedig már korábban megígérte, hogy áttöri a fejével a  falat az oktatásban, erre pedig a pártalapítás az egyetlenegy hatékony eszköz. Civilként nem lehet elérni semmit, csak választás útján váltható le a kormány.

A Tanítanék Mozgalom korábbi vezéralakja beszél arról is, hogy kora fiatalsága óta fűti a tenni akarás. Nagyon szereti a hazáját, nem szeretne külföldre menni, ezért inkább itthon változtatna a viszonyokon. Ha mi, fiatalok nem állunk ki magunkért és nem cselekszünk, akkor ki fog? Mint a legtöbb friss pártot, a mienket is a kétségbeesés hívta életre - mondja Pukli István az interjúban, ami teljes terjedelmében itt olvasható.  

Szerző

Hoppál államtitkár szerint rasszista az "Eurovision"?

Kiakadt Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az Eurovizió versenyen, ennek pedig hangot is adott a Facebookon – vette észre a Pécsi Stop.

Az államtitkárnak leginkább az nem tetszett, hogy Budapest helyett Bukarestet kapcsolták.

A bejegyzés:

„Nos, kedves Eurovision! Ha már elkövettük azt a hibát, hogy megnéztük az eurovíziós dalfesztivál (direkt kis betűvel!) döntőjét, illene bocsánatot kérniük, hogy a zsűri pontszámait Budapesttől kérve Romániát(!) kapcsolták. Azt pedig, hogy az EUvision zsűri Pápai Jocit a 20. helyre száműzte, de 42 ország sms-ező szavazói felhozták a rangos 8. helyre, döntse el mindenki, hogy dilettantizmus, vagy rasszizmus! Szép volt, Joci. Gyalázat volt, EUvision.”

A Magyarországot képviselő Pápai Joci a 8. helyet szerezte meg az egyébként mindenhol másutt poénra vett, itthon valamiért véresen komolynak tartott versenyen - jegyzi meg a portál.

Szerző