ügyészség;NAV;Horváth András;

2017-05-18 16:57:00

Megszüntették a nyomozást Horváth András ügyében

Megszüntette a nyomozást  a Fővárosi Főügyészség Horváth András, a NAV egykori munkatársa ellen. Az ügyészség döntése alapján nem valósult meg egyetlen bűncselekmény sem azok közül, amelyekkel a feljelentő NAV vádolta Horváthot. A határozat azt is kimondta, hogy a közérdekű bejelentők ellen akkor sem indítható büntetőeljárás, ha a közérdekű bejelentés kapcsán megsértik a jogszabályokat - írta a a Társaság a Szabadságjogokért közleményében. Horváth Andrást dr. Hüttl Tivadar, a TASZ ügyvédje képviselte.

Horváth Andrást a NAV személyes adatokkal való visszaélés miatt jelentette fel, mert állítólag jogsértő módon kutakodott az adóhatóság nyilvántartásában, és így számos adótitkot tartalmazó adatot, iratot szerzett meg. Horváth András ezekre az adatokra és iratokra alapozta a rendszerszintű áfacsalásról szóló korrupciós bejelentését.

A Nemzeti Nyomozó Iroda a NAV feljelentése nyomán 2017. január 19-én gyanúsítottként hallgatta ki Horváth Andrást, mert állítólag megsértette a NAV információs rendszerét azzal, hogy adatokat kért le szakkoordinátori munkaköréhez közvetlenül nem kapcsolódó feladata ellátásakor több száz adózóval kapcsolatban. A nyomozás eredményeként a Fővárosi Ügyészség megszüntette az eljárást.

A nyomozás megszüntetésének két okát jelölte meg az ügyészség. Egyrészt a feljelentésben szereplő bűncselemények tényállási elemei hiányoznak, vagyis Horváth nem tett olyan dolgokat, amelyeket a büntetőjogi szabályok tiltanak. Másrészt megállapította az ügyészség, hogy Horváth közérdekű bejelentést tett a megszerzett adatok alapján. A határozat kimondta továbbá, hogy a közérdekű bejelentőket védő törvény alapján ilyen esetben a bejelentő mentesül a büntetőjogi következmények alól még akkor is, ha megsérti a jogot.

“Nagy lépés, hogy az ügyészség végre figyelembe vette, hogy Horváth András a tiszta adózás és a közösség érdekében tette meg a bejelentését. Most már csak azt szeretnénk látni, hogy a közel 4 éve tett bejelentése hatására az általa feltárt visszaéléseknek sem marad el a jogi következménye” - nyilatkozta Koncsik Anita, a TASZ politikai szabadságjogok programjának munkatársa.

A TASZ jogi érveléssel kiegészített honlaphírét itt tudja elolvasni.