hulladék;bevándorlás;menekültek;Olaszország;

2017-05-23 14:23:00

Olaszországba érkezik a legtöbb menekült

Idén, az év eleje óta több mint 50 ezer menedékkérő érkezett az olasz partokhoz. Ez mintegy 45 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában – közölte a római belügyminisztérium. 

Csak a múlt hét második felében több mint ötezer embert mentettek ki a líbiai partok mentén, ott, ahol a hajók többsége már nemzetközi vizeken tartózkodott. Akiket még líbiai felségvizeken mentettek ki, azokat visszaszállították az észak-afrikai államba. Az olasz kormány nagyobb hangsúlyt akar helyezni az együttműködésre a fekete kontinens országaival.

Róma megállapodást kötött Líbiával, Csáddal és Nigerrel a határellenőrzés megerősítéséről, új befogadótáborok létesítéséről ezen államok területén. A szerződés aláírói arra is ígéretet tettek, hogy a táborok megfelelnek majd a nemzetközi humanitárius előírásoknak. Ennek ellenére, a segélyszervezetek és emberi jogi csoportok egyaránt rendszeresen bírálják a líbiai területen eddig létesült táborokat. A Nemzetközi Büntetőbíróság pedig közölte: fontolóra veszi, hogy vizsgálatot indítson az észak-afrikai államban emberiesség elleni bűntettek miatt, az ICC információi szerint ugyanis a gyilkosságok, megerőszakolások és kínzások mindennaposak a líbiai menekültlétesítményekben. Az ENSZ ezért felszólította Líbiát e táborok bezárására.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint minden 39 kimentett emberre egy áldozat jut, idén már 1244-en veszítették életüket. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint az idén európai területen regisztrált menedékkérők 83 százaléka Olaszországba érkezett.