Alföldi Róbert;Átrium Film-Színház;Lakatos Péter;Csiby Éva;

2017-05-24 07:46:00

Alföldi Róbert galériavezető is lesz a jövőben

Alföldi Róbert színész, rendező, műgyűjtő, festészettel is foglalkozó alkotóművész vezeti a következő évadtól a Lakatos Péter és Csiby Éva által tulajdonolt Átrium Film-Színház Galériáját. 

Alföldi nem hagy fel a színházzal sem, októberben a német takarítónő és a nála húsz évvel fiatalabb arab bevándorló szerelmi történetét, Fassbinder: A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi adaptációját rendezi az Átriumban.

“Ez egy olyan egyszerű, szép történet, amelyből okulhatunk, mert nem arról szól, hogy ki honnan jön, mit csinál és hány éves, hanem arról, hogy hogyan és miként találkozik két ember.” - válaszolta Alföldi Róbert lapunk kérdésére, miszerint miért Rainer Werner Fassbinder 1974-es történetét választotta.

A Jászai Mari-díjas Alföldi Róbert 2006.-2008. között a Bárka Színház, 2008.-2013. között a Nemzeti Színház igazgatója volt. Direktorsága az előadások pozitív kritikai visszhangja és közönségsikere ellenére sok vitát váltott ki, személye és az általa vezetett színház produkciói parlamenti felszólalások tárgyát képezték, a Jobbik néhány képviselője tüntetésen követelte távozását a teátrum szerintük nem eléggé nemzeti műsorpolitikája miatt, illetve azért, mert Alföldi engedélyezte a Budapesti Román Kulturális Intézetnek, hogy a színház épületében ünnepelje 2010-ben Románia egyesítését, azaz Erdély Romániához csatolását. Az engedélyt az igazgató később visszavonta. “Semmi olyat nem mondtam az elmúlt napokban, amiről ne lehetett volna tudni, hogy mit gondolok.” - reagált a közéleti megnyilatkozásai, a demokratikus és civil jogok melletti következetes kiállása miatt sokat támadott Alföldi Róbert, amikor az utóbbi napokban a civilek szerepvállalásával, fontosságával és a szombathelyi színház körül kialakult helyzettel kapcsolatban tett nyilatkozatainak közönséget megosztó mibenlétéről kérdeztük.

Alföldi Róbert végzett festmény-becsüs, maga is alkotó képzőművész. Képeit hazai és külföldi kiállításokon mutatták be, aukciókon szerepelnek sikerrel. Évek óta szenvedélyes műgyűjtő, tavaly a Mai Manó Házban mutattak be 180 darabot fotókollekciójából. Az Átrium tereit jól ismeri, ezért is jutott eszébe az intézmény munkatársainak, hogy megkérdezzék, volna-e kedve tárlatot rendezni az egész évben működő, nem hagyományos kiállítótérben. Alföldi Róbert igent mondott a felkérésre, majd hosszan sorolta ötleteit, ezért született meg a közös döntés, hogy ezentúl ő állítja össze a galéria programját. Az első kiállításon a hetvenes években készült, színezett, idealizált világot ábrázoló fényképek lesznek láthatók.

Ősbemutatók

A következő évad első felében két, a Kultúrbrigád produkciójában készülő előadást visznek színre, mindkettő ősbemutató. Elsőként októberben Alföldi Róbert rendezésében Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi adaptációja lesz látható, Hernádi Judit, Bányai Kelemen Barna, Parti Nóra, Bercsényi Péter, Mihályfi Balázs és Szatory Dávid szereplésével.

A másik bemutatót, amelynek munkacíme Vendetta, Bodó Viktor írja és rendezi, akinek ez lesz a következő évadban az egyetlen magyarországi munkája. A most születő darab egy színházi társulat, egy pályázat és a politikusok viszonyáról szól, ennek főbb szerepeiben Lukáts Andort, Molnár Piroskát, Gyabronka Józsefet, Lázár Katit láthatják a nézők. Ugyancsak februári bemutató lesz George Orwell: 1984 című regényének új adaptációja, amelyet a Lepkegyűjtő Produkció készít, Horgas Ádám rendezésében, Bereczki Zoltán főszereplésével.

Az Átriumban zajlanak ősztől Krizsó Szilvia KrizShow című színházi talk showjának felvételei, emellett ifjúsági színházi nevelési programot is kínálnak majd. Az üzemeltetőváltással megtörténik a színház műszaki parkjának és villamoskábeleinek cseréje, illetve sor kerül a hátsó, kiszolgáló helyiségek részleges felújítására is.

Új vezetés
A Margit körúti, valaha Május 1. moziként üzemelő Bauhaus épület hosszú bezártság után 2012. decemberében nyitotta meg újra kapuit. Az intézmény ma önerőből, minimális állami támogatással, összművészeti befogadótérként üzemel, a színházi előadások mellett kortárs tánc, komoly- és könnyűzene, filmvetítések, hétvégén gyerekműsorok és angol nyelvű előadások is teret kapnak benne.
Az Átrium Színház vezetését szeptembertől a teátrumban öt éve dolgozó Kultúrbrigád veszi át az intézményt 2012 óta irányító Magács Lászlótól. A Kultúrbrigádot az Ugrai István intendáns, Zsedényi Balázs, operatív menedzser és Nyulassy Attila technikai menedzser által létrehozott produceri társaság jegyzi. Profitorientált vállalkozásként, állami finanszírozás nélkül működnek majd, 2-3 év múlva várnak megtérülést. Az Átrium több korábbi sikeres előadásának – Az őrült nők ketrece, Vaknyugat, Igenis, miniszterelnök úr! – melyek mindegyike kötődik Alföldi Róberthez, ők voltak a producerei.
Az Átrium profilja hasonló marad az elmúlt években kialakulthoz, az állandó jelleggel itt dolgozó társulatok nagy részével tovább folytatódik a közös munka, vagyis a Pintér Béla és Társulata, a Lepkegyűjtő Produkció, a Zikkurat Színpadi Ügynökség továbbra is fontos művészeti partnere marad a színháznak.