futball;Újpest;Fradi;kupadöntő;

2017-05-26 07:51:00

Szép zárásban bíznak a Fradinál

A kupadöntő előtt az Újpestet fogadja a Ferencváros, amely lépéshátrányba került a 3. helyért folyó versenyben.

„A Videotonnak egyszerű volt ellenünk nyerni, mert nem is voltunk igazán jelen a pályán” – fogalmazta meg őszinte kritikáját csapatával szemben a Népszavának nyilatkozó Thomas Doll, az FTC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A német szakember által felkészített együttes a szombati, utolsó előtti játéknapon bár vezetett is, végül 4-1-es vereséget szenvedett a bajnokesélyes Videoton vendégeként, így az idényzárót megelőzően hátránya két pont a 3. helyezett Vasassal szemben.

Az OTP Bank Liga bajnoki címért, illetve a kiesés elkerüléséért zajló küzdelem mellett ezen a héten mérsékeltebb „felhatás” övezi a zöldek és a lilák derbijét – ritkán tapasztalható módon még a televízió sem közvetíti élőben az összecsapást. Noha a ferencvárosi szemek előtt már a jövő szerdai, Vasas elleni kupadöntő is lebeg, az Üllői úton sem veszik félvállról a presztízsrangadót. „Sajnos már nem vagyunk versenyben a bajnoki címért, ennek ellenére azt gondolom, az eredménykényszer miatt állandó nyomás van rajtunk. Most is. Számomra ezen a héten az volt a legfontosabb, hogy megtaláljuk a megfelelő összeállítást. Már csak azért is, mert miközben többen sérüléssel bajlódnak, néhány játékos nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit elvártunk volna tőle” – árulta el a zöld-fehérekkel egy éve bajnoki és kupagyőzelmet ünneplő Doll.

A címvédőként pillanatnyilag 4. helyezett Ferencváros trénere tudja, hogy csapata már csak szerencsés esetben zárhat dobogón (FTC-siker mellett Vasas-vereség szükséges ehhez – a szerk.), ennek megfelelően az ősi rivális elleni bajnoki zárás, és a Magyar Kupa-döntő előtt más célkitűzést fogalmazott meg.

„A célunk elsődlegesen az, hogy két győzelemmel szépen zárjuk a szezont, hiszen a harmadik hely megszerzése már nem csak rajtunk múlik. Győzni szeretnénk, de nem abból indulunk ki, hogy a Vasas a Mezőkövesd ellen veszíteni fog. Jó lenne harmadikként végezni, de ha szerdán úgy nyerjük meg a kupadöntőt, hogy csak negyedikként zártunk a bajnokságban, a bajnoki eredményről már úgysem beszél senki. Egy dolog világos: félig-meddig elfogadható véget érhet a szezon, ha szerdán, egymást követő harmadik alkalommal is elhódítjuk a kupát.”

Az NB I utolsó, 33. fordulójában minden mérkőzés 19 órakor kezdődik; a Ferencváros az Üllői úton fogadja az Újpestet, a Vasas pedig a Szusza Ferenc Stadionban vív a Mezőkövesddel.