Hirdetések;kamat;bezárás;pénzügyi stabilitás;bankfiókok;

2017-05-26 07:26:00

Bankfiókokat zárhatnak be

Stabilitás A jegybank elégedett a magyar bankrendszerrel, legalábbis ez szűrhető le a legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentés megállapításaiból. A pénzintézetek tőkehelyzete szilárd és rendelkeznek a váratlan helyzetek, a betétkivonás vagy a tulajdonosváltás okozta stressz kivédésére elégséges tartalékokkal - magyarázta Fábián Gergely, a a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója. Ugyanakkor az már kevéssé megnyugtató, hogy a bankok tavalyi kiemelkedő jövedelmezősége nagyobb részt egyszeri, nem fenntartható tételeknek volt köszönhető, mint például a bankadó csökkentése, illetve a korábban évekig veszteséges MKB Bank "kitisztítása".

A lakáspiac ugyan látható módon meglódult, a lakossági hitelállomány idén várhatóan mindössze egy százalékkal bővül a tanulmány szerint. Fábián Gergely mégis fontosnak tartotta felhívni a figyelmet a lakáshitelezés kockázataira. Az alacsony kamatkörnyezetben az ügyfelek ugyanis hajlamosak lehetnek a túlzott eladósodásra, igaz ennek gátat szabhat, hogy a gazdasági világválság óta mind a bankok, mind az ügyfelek óvatosabbá váltak.

A jegybanki szakértők azt javasolják, hogy minél több ügyfél - ha teheti - fix kamatozású hitelt vegyen fel, annak ellenére, hogy ezek kamatfelára még mindig magasabb, mint a változó kamatozásúaké. Mivel a fix kamatozású hitelek nagyban hozzájárulnak a pénzügyi stabilitáshoz, a jegybank ajánlást tett közzé, hogy a kamatfelár e hiteleknél se legyen több 3,5 százaléknál. Némi változás már megindult: a változó kamatozású lakáshitelek 70, a fix kamatozású lakáshitelek 30 százaléka már teljesíti a jegybanki elvárást.

A hazai bankok hatékonyságát, a magas működési költséget viszont kritizálta a jegybank. Fábián Gergely szerint a fiókok számának 20-30 százalékos csökkentése hozhatna javulást ezen a téren.