Orbán Viktor;szelfi;Beatrix von Storch;

2017-05-27 12:00:00

Menekültekre lövetni akaró szélsőjobbos politikus szelfizett Orbánnal

„A széllel szemben kell vitorláznunk. Ehhez bátorságra van szükség. S a hasonló elveket vallóknak szövetségre kell lépniük” – írja Facebook bejegyzésében a német jobboldali radikális Alternatíva elnökhelyettese, Beatrix von Storch, aki a budapesti demográfia-fórumon is előadást tartott, sőt a közösségi oldalra közös Orbán Viktorral készült képet is posztolt. Azt írta: biztosította Orbánt arról, hogy pártja, az AfD kész erre az együttműködésre.

Von Stoch a bejegyzésben mintaként emlegeti a magyar kormányfőt. „Miközben Schäuble (a német pénzügyminiszter) azt állítja, hogy az iszlám bevándorlás javítja az esélyeinket, Orbán az európai határokat védi és a magyar családokat segíti. Harcolni fog a kultúránkért. Mi is!” – írja az Alternatíva vezető politikusa.

Beatrix von Storch 2014 óta az Európai Parlament tagja. Nikolaus von Oldenburg nagyherceg unokája. 2013-ban a Welt am Sonntag azt írta, hogy adományokat saját céljaira használt fel. 2013-ban lépett be az AfD-be. 2016-ban nagy feltűnést keltett azzal a kijelentésével, amely szerint fegyvert kell bevetni a menekültek ellen – nőkre és gyermekekre is lövetett volna. Később azt mondta, rájuk mégsem vonatkozna követelése. Emiatt kizárták a konzervatív Európai Keresztény Politikai Mozgalomból (ECPM). Menesztették volna az euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) EP-képviselőcsoportjából is, ő azonban megelőzve a lépést távozott a frakcióból, s belépett a szintén jobboldali populista Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) frakcióba. Von Storchot a párt jobboldali konzervatív szárnyához sorolják.