miniszterelnök-jelölt;Botka László;MSZP-kongresszus;

2017-05-27 16:47:00

"Itt az idő!" - A már hivatalosan miniszterelnök-jelölt Botka László "megfújta a sípot"

A szombat reggel tíz óta zajló MSZP-kongresszuson a mintegy 400 küldött és tanácskozási joggal rendelkező párttag már szavazott. A délelőtt folyamán elsőként a párt tavalyi zárszámadását fogadták el, ezt követően pedig hivatalosan is miniszterelnök-jelöltté választották Botka Lászlót. 

Mindent meg fogunk tenni és nem fogjuk elszúrni - kezdte kongresszusi beszédét Molnár Gyula - aki egyébként a sajtó szabad és kevésbé szabad képviselőit is köszöntötte a hatalmas tanácsteremben a Hungexpón. Az MSZP elnöke szerint egyértelmű és világos a helyzet: az emberek többsége változást akar, amelynek szervezőereje az MSZP lehet és lesz. Megismételte: felismerték a helyzet súlyát, ezért hoztak az elmúlt évben és hónapokban dötéseket, s teszik most is egyértelművé: nem fogják elszúrni.  

Molnár szerint pontosan tudják, mennyi mindent kell még tenniük, de a végeredmény csak egy lehet: le kell váltani a Fideszt 2018-ban. És mindent meg is fognak tenni. A pártelnök úgy fogalmazott: felemelő érzés egy igazi baloldali párt vezetőjeként beszélni, igazi baloldali programmal, igazi baloldali miniszterelnök-jelölttel és így igazi, valós baloldali alternatívát, új esélt nyújtani Magyarország számára.Molnár szerint pártja ezen a kongresszuson ezt tette egyértelművé, s emelllett tett hitet. Beszámolt Botka Lászlóval folytatott több hónapos országjárásukról, amelynek során szerinte egyetlen helyen nem panaszkodtak az utcafórumaikon megjelenők: Szegeden. Ehhez gratulált a polgármesternek.

Felidézett néhány emberi sorsot, problémát, amellyel találkoztak: Ilonka nénit a 29 ezer forintos nyugdíjszelvényével, egy miskolci egyetemista fiút, aki a kivándorlást tervezi, egy egyedülálló anyukát, aki nem számít családnak a "családbarát" kormány szemében. Molnár szerint tele van az ország becsapott emberekkel. "A Fidesz becsapta az országot, eldobta a konzervatívok minden értékét" - fogalmazott, s hosszasan jellemezte az országot eluraló korrupciót, gyűlöletkeltést, a szövetségesektől való elfordulást. "Ez jellemzi ma a Fidesz kormányzását" - tett pontot.

Jobban kell segítenünk

Kiemelte: "tisztelet azoknak az embereknek, akik naponta azért küzdenek, hogy egy picit jobban éljenek". Ezután ígéretet tett: az MSZP őket fogja szolgálni, "a szocialista párt nem a szűk elitek, a kevesek, hanem a sokak Magyarországa érdekében fog politizálni". A tehetősebbektől többet, nagyobb felelősget várnak, hogy a szegények többet kaphassanak, "nekik kell jobban segítsünk: ez az MSZP politikája" - tette egyértelművé, hogy a kongresszus a szociáldemokrata alapvetések mellett foglalt állást. Molnár hangsúlyozta: nyugodt, igazságos Magyarország a cél, s "azon kell dolgoznunk, hogy ehhez a következő miniszterelnököt úgy hívják: Botka Lászó". A pártelnök szavait ováció fogadta, de a folytatás lehűtötte a kedélyeket. "Legyen nagyon világos: ma Magyarországon nagyon sokan úgy gondolják, hogy mi, az MSZP része vagyunk a problémának. Az a dolgunk, hogy világossá tegyük: egyedül a Fidesz és Orbán a probléma, a szocialisták nem, hanem az MSZP a megoldás része, a megoldás". Molnár hadat üzent a fideszes gyűlöletkeltésnek, megosztásnak, az idegenellenességnek, az Európa-ellenességnek, valamint - és elsősorban - a szegényellenességnek, amely szerinte a Fidesz kormányzásának magja. Horn Gyulát idézve azt mondta: erős pártot kell építeniük, hogy segíteni tudjanak a gyengéken.

Aki nincs velük, az velünk van

A pártelnök felidézte az Európai Parlament múlt heti döntését, s azt is, mindez valójában miről szól, s miben hazudik a Fidesz-propaganda. Hosszan sorolta az uniós jogsértéseket és az európai alapértékek sérelmét okozó kormányzati intézkedéseket, majd pedig kiemelte: 2018 arról is szól, Orbán Vikor vagy Európa. Márpedig Magyarországnak szüksége van Európára, Magyarország Európa tagja, elválasztahatlan része. "2004-ben az MSZP vitte be Magyarországot az EU-ba, 2018-ban pedig mi fogjuk benntartani az EU-ban" - fogalmazott. Erre is, s a korábbi, lesújtó helyzetjellemzésre visszautalva Molnár egyértelművé tette: "2018 a nagybetűs választás éve lesz", azt kell megnyerni, nem kell több népszavazás, testömegindexet növelő partizánakciókat.

Molnár üzent a kispártoknak is, illetve azoknak, akik ma még talán azt hiszik, hogy van további négy évük Orbán uralma alatt az erőgyűjtésre, önpozícionálásra. "súlyos tévedésben vannak" - fogalmazott, kifejtve: Orbán további négy év alatt végleg elbontana mindent, ami a magyar köztársaságból mára maradt. Éppen ezért aki nem a jövő évi választásra játszik, az csak a kormánypárt szekerét tolja - mondta, egyértelművé téve azt is: ezt az MSZP már felismerte. Ez a felismerés azonban önmagában nem elég, épp ezért a pártelnök munkára szólította párttársait: a következő egy évben nem másokra mutogatni, hárítani, s várakozni kell, "minden egyes nap az a kérdés, hogy te mit teszel azért, hogy Orbán és a rezsim megbukjon, s végérvényesen a politika szemétdombjára kerüljön". A szövetségesi politikáról szólva Molnár úgy fogalmazott: elsősorban arra fókuszálnak, az ország túlnyomó többsége kormányváltást akar, s mindenkit, aki ebben érdekelt, tudnak támogatni, segíteni, ha kell, lemondanak az önállóságunk egy részéről, körzetekről, jelölésről, bármiről meg lehet egyezni, hiszen "aki nincs velük, az velünk van". Az MSZP az elégedetlenek széles táborát fogja képviselni. A pártelnök bejelentette: ugyanakkor csak azokkal tudunk együttműködni, akik 2018-ban két vállra kívánják fektetni a Fidesz-hatalmat.

A fáklya és a dicsőség

Kisebb meglepetésre ezután Molnár Gyula rövid névelemzésbe kezdett. A Gyula név jelentése fáklya, ilymódon a pártelnök magára is vállalta: tüzeli a pártot, mozgósítja a haderőt, hiszen a László név jelentése hatalom és dicsőség. Egyúttal bejelentette: nemcsak ő maga, de pártja is teljes mellszélességgel Botka mögött áll, hiszen a miniszterelnök-jelölt állító kongresszuson 292-ből 280-an, tehát 96 százaléka a küldötteknek Botka Lászlót választotta az MSZP kormányfőjelöltjének.

Botka László első hivatalos miniszterelnök-jelölti beszédét mondta el, amelynek középpontjában az igazságosabban működő, szolidáris társadalom víziója állt, mint a szocialisták számára elérendő cél. 

Magyarország győzni fog

"Köszönöm a bizalmat. Ígérem, hogy minden erőmet, tudásom a nemzet javára és a demokraták győzelmére fordítom" - mondta elsőként Botka László, amikor hatalmas taps (példátlan módon állva tapsolta meg a kongresszus) kíséretében a színpadra vonult, kezet rázott Molnár Gyula pártelnökkel. Első hivatalos miniszterelnök-jelölti beszédében a szegedi polgármester felidézte: fiatalabb korábnan is csapatjátékos volt. Kiemelte a csapat fontosságát, még egyszer megköszönve a támogatást azt mondta, kellenek a csapatjátékokban is a kiemelkedő játékosok, de sikert csak akkor lehet elérni, ha "mindannyian egy kapura játszunk", ha mindeni tudja mi a cél. "Magyarország nyertes lehet, s győzni is fog, ha mindent megteszünk ezért" - fogalmazott, hozzátéve: igenis meg lehet csinálnni, "ha bízunk magunkban, ha megyünk előre és mindent megteszünk a sikerért".

Mindezek után a miniszterelnök-jelölt már nemcsak pártját lelkesítette: "új világot építünk, új Magyarországot, ahol a kisember is ember, ahol a szólás szabad, ahol a munka megbecsült, a tanulás szabad". Úgy vélte, ezért érdemes dolgozni, ezért érdemes áldozatot hozni: "adjuk vissza az országot a népnek" - fogalmazott, szavait taps fogadta. Botka szerint sötét időket élünk, "az elmúlt 27 évben az Orbán-ormány okozta a legnagyobb kárt a hazának, az országnak, nemzetnek", majd hosszan sorolta azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek leépítették a mgyar jogállami berendezkedést, ártottak a társadalomnak, feszültségeket okoztak a társadalom különböző csoportjai között és a külföldi szövetségeseinkkel. "Elég volt Orbánból, elég volt a fideszes rémuralomból, elég volt az emberek egymás ellen hergeléséből" - mondta, és azonnal hozzátette: "mi normális országot akarunk"

Üzenet a fideszes főbetyároknak

Botka vázolta azt is, miképpen változtatná meg az országot miniszterelnökként. Olyan világot, olyan Magyarországot képzel el, ahol - mint mondta - a munkának becsülete van, s becsületesen meg is fizetik, ahol a törvény előtt mindenki egyenlő, ahol a tolvajok és gazemberek börtönben végzik, ahol ugyanazok a szabályok vonatkoznak a miniszterelnökre is, mint bármely más polgárra. Ezután "a fideszes főbetyárokhoz" szólva azt mondta: "eljött az idő, amikor visszaköveteljük tőletek az országot." Kifejtette: "ez a hét nagyon szűk esztendő volt a magyaroknak", majd ismét felsorolásba kezdett: miféle jogokat, javakat, s milyen mértékű közvagyont vett és herdált el az Orbán-kormány 2010 óta. "Elég volt, adjátok vissza - nem a szocialistáknak, hanem a magyaroknak" - szólította fel a kormányoldalt.

Botka egyértelművé tette: megválasztása esetén elégtételt szolgáltatnak midenkinek, akit becsaptak. Márpedig a beszéde alapján Orbán Viktor és a Fidesz lényegében mindenkit, minden magyart becsapott. És csak nagyon-nagyon kevesek járhattak jól az elmúlt hét évben. Éppen ezért a nagy többség csalódott, becsapott, elégedetlen és kiszolgáltatott. "Márpedig Magyarország a többségé, a mienk, és vissza is vesszük" - harsogta Botka, aki ezután a legdrágább kincsnek a reményt nevezte, amit szerinte szintén elvett a Fidesz-kormányzás az emberektől, de leaglábbis megpróbált elvenni. "A remény hal meg utoljára" - idézte a közismert szólást, amihez rögtön hozzátette: "ezért akarta a Fidesz megölni a reményt". Ez a szándék állt Botka szerint minden antidemokratikus kormányzati intézkedés mögött, így például a választási rendszer módosítása mögött is. "El akarták hitetni, hogy nem lehet leváltani ezt a hatalmat, hogy örökre itt marad" - mondta, ám rögtön meg is cáfolta: nem igaz, hogy leválthatatlan a Fidesz. A remény és a társadalom szétzilálása miatt Botka úgy fogalmazott: "a Fidesz a 21. század legnagyobb nemzetgyilkosa. De magyarok, van egy jó hírem: a remény sosem hal meg örökké, és igen szapora jószág. Ha elhullik, kettő támad a helyébe." Botka szerint ha van jelölt, van egység és van erő, akkor visszatér a remény, s ez, a remény útja az MSZP-jé. Célként tűzte ki: tegyünk igazságot.

Útmutató a szocialistáknak

Botka úgy fogalmazott: erős, győzeleméhes MSZP-t akar, amely tisztességes eszközökkel és a munkával harcol azért, hogy visszaadja az embereknek a reményt, hogy igenis élhetnek más országban. "Nem tudok minden szocialistáért felelősséget vállalni, de azt tiszta szívvel mondhatom, hogy a kormányváltás az első, a legszentebb cél, és ezt csak tiszta párttal lehet" - jelentette ki egyértelművé téve: semmiféle kihágást nem tűr el a szocialisták sorában, amely veszélyeztetheti a jövő vi választás esélyeit. A miniszterelnök-jelölt szerint a Fidesz igenis leváltható, a pártban már tudják: igenis van remény, ezt kell kivinni az utcára most, ezt kell elmondani, tudatosítani a társadalom reményvesztett tagjaival is.

Ezután következet az értékrendbeli iránymutatás, melynek alaptétele: "a tradicionális baloldal együtt lélegzik a nemzettel". Botka azt is nyomatékosította: nem lehet a Fidesz által teremtett megosztottságban gondolkodni, nem lehet átvenni a gyűlöletet. Felidézte: "székely nagyapám gyergyócsomafalván született, s mindig a békére tanított", nem szerette a gyűlölködést. "Nem tudom és nem is akarom gyűlölni politikai ellenfeleimet, mert elég volt a gyűlölködésből" - tette egyértelmű Botka is, kifejtve: bármit, kígyót-békát kiabálhatnak rá a túloldalról, legyen világos: a más meggyőződésű embert sem szabad utálni, egy szociáldemokrata nem tehet ilyet. Nincs jó vagy rossz polgár, nincs különbség, egy szociáldemokratának épp csak az lehet a célja, hogy felszámolja az egyenlőtlenségeket. A megosztottságot teljesen elvetette, szerinte a nemzet összefogására van szükség.

"Az MSZP és a demokraták miniszterelnök-jelöltjeként hiszek a polgárok egyenlőségében, a vagyoni különbségek csökkentésében, a luxus megadóztatásában, a szegénység csökkentésében, a kisemberekből felemelt, erős középosztályban" - sorolta politikai alapeszméit, amelyeket (már-már megszokhattuk az utóbbi hónapokban, mégis hatalmas tapsot kapott) a "tegyünk végre igazságot, fizessenek a gazdagok" - felkiáltással zárt. Botka elmondta azt is: valódi baloldali fordulatra van szükség 2018-ban, s kifejtette ennek szakpolitikai intézkedéseit, megalpozottságát is. Az adórenszer átalakítása, az gazságosabb közteherviselés, a közmunkások megsegítése, a munkavállalói jogok megerősítése, a valódi esélyegyenlőség megteremtése kiemelt cél.

Hittétel a melósok és Európa mellett

Botka feltette a kérdést pártjának: "mikor tesszük végre elégedetté a nemzetet". A miniszterelnök-jelölt szerint valódi, markéns szociáldemokrata programja a nemzet biztonságát szolgálja, s ennek megvalósulása segíti a békés, demokratikus Magyarország megteremtését. Beszélt az orosz befolyásról, kiemelve: nem akarunk Putyin gyarmata lenni. "Mi szabad, független, demokratikus Magyarországot akarunk". Beszélt az európai folyamatokról is, s arról: nem jött be Orbán lázálma arról, 2017 a lázadás éve lesz. "Ehelyett Magyarország ébred fel a kómából, tüntetések sora indult el", de a nemzetközi fejlemények sem szolgálják a kormányfő "álmait". Bejelentette - amit már lapunk megírt - első hivatalos útján Brüsszelbe megy a jövő héten, ott pedig világossá teszi majd: Orbán és a Fidesz nem a magyarok érdekeit képviselik, s hogy a magyar társadalom többsége elkötelezett az EU mellett, hiszen a magyar gazdaság kizárólag az uniós forrásokkal működik, anélkül már "fejreálltunk volna". "Szegény Lőrinc, mi lenne vele az EU nélkül? A Fő utca 10-ben gázt szerelne minimálbérért" - csillogtatta meg humorát is Botka.

Aztán hamar komolyra váltott. "Mindenki tegye fel magának a kérdést: jó neki ez a rendszer? Szeretne még 4 vagy 8 ilyen évet" - kérdezte, hozzátéve: "Nekem nagyon elegem van", kifejtve: elég volt a rablás, a jogtiprás: "keljünk fel végre és harcoljunk, mert ez a mi dolgunk". Botka szerint a helyzet erőteljesen hasonlít a 2002-esre: a Fidesz akkor is gőgös volt, a felmérések torzak, a társadalomban megbújó elégedetlenség azonban egy igen magas választási részvételt eredményezett. "És a Fidesz megbukott". Ma szerinte ugyanilyen a helyzet: végletekig osztotta meg a Fidesz a társadalmat, egymás elleni gyűlöletet szít, miközben a többség egyre rosszabbul jár, s ez bizony komoly társadalmi elégedetlenséget szül.

Éppen ezért igenis van esély a kormányváltásra, de - intette ismét pártját - "az egyéni választókörzetekre kell koncentrálni, nem a közvélemény-kutatásokra". Minden demokratát, minden békében érdekeltet aktivizálni kell, el kell menni az utcéra, személyesen kell meggyőzni az embereket, "több kell szobaforradalomnál". Botka azt is mondta: félre kell teni az érzelmeinket - "lehet kritizálni bármelyik az ellenzéki pártot, de ez a kormánypártot erősíti", miközben a Fidesz és Orbán azt tesz, amit csak akar. "Minden nap azt mondjuk hét éve, hogy ennél rosszabb már nem lehet. De lehet" - mondta Botka, aki szerint ezt tudatosítani is kell minden választóban.

Orbán vagy Botka

A pártjához szólva elmondta: nem elég, hogy most megválasztották, most kezdődik a munka: minden baloldali, minden demokrata, minden választópolgár szavazatára, támogatására szükség van. "Ki kell menni az utcára, elmondani mindenkinek, hogy van remény". Úgy fogalmazott: aki elégedett, annak Orbán a választása, de aki elégedetlen, s ők vannak sokkal többen: annak Botka. "Orbán vagy Botka" - ez lesz a kérdés 2018-ban, s ezt fel kell ismerni mindenkinek, mert "aki ma homokba dugja a fejét, az holnap már nem tuja onnan kihúzni". Megismételte: "óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert lehet, hogy ez az utolsó esélyünk".

Végül úgy összegzett: kizárt az együttműködés a Fidesszel, mert bebizonította hogy mire képes. "Nem kötünk vele paktumot, sem 2018 előtt, sem 2018 után nincs mutyizás a Fidesszel" - tette világossá, s kiemelte: "én az elégedetleneket képviselem". Azt is mondta: "emeljük magasra a fejünk, legyünk büszkék magunkra, felemelt fejjel mondhatjuk: mi egy új magyar köztársaságot képviselünk, azt a jövőt, amely 2018-ban kezdődik".

Nem azért akarok győzni, mert könnyű, hanem azért mert nehéz - mondta Botka, kiemelve: nem a hatalom, nem az egyéni érdekek számítanak, hanem azt, hogy "ha győzünk, a szegényeket fogom szolgálni". A miniszterelnök-jelölt elsorolta a programjában szereplő ígéreteket, végül pedig azt mondta: "ha velem vagytok, legyőzzük Orbán Viktort. Éljen Magyarország, éljenek a demokraták, győzzenek az elégedetlenek!"

A Fidesz máris reagált a Botka-beszédre

Soros György emberének nevezte a Fidesz Botka Lászlót az MSZP miniszterelnök-jelöltjét szombati, MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írták, az MSZP miniszterelnök-jelöltje egyértelművé tette, ha a szocialisták nyerik a választást, akkor lebontják a kerítést, beengedik a migránsokat, amivel veszélybe sodornák Magyarország és egész Európa biztonságát. Hozzátették: a szocialisták készen állnak Soros és Brüsszel bevándorlás-politikájának végrehajtására, nem csak a kerítést bontanák le, hanem támogatják a migránsok kötelező, felső korlát nélküli betelepítését is.

lásd még: Gyurcsány tárgyalna Botkával, de azért kicsit "be is szólt"