Moszkva;halottak;vihar;

2017-05-29 20:20:00

Halottakat is követelt a Moszkván átvonuló vihar

Heten életüket vesztették és 69-en megsérültek egy Moszkván hétfőn átvonuló vihar következtében - közölte a katasztrófavédelmi és a mentőszolgálatra hivatkozva a TASZSZ hírügynökség.

A haláleseteket a szélvihar által kidöntött fa és egy buszmegálló összeomlása okozta az orosz főváros északkeleti és északnyugati kerületeiben. A kidőlt fák, oszlopok és reklámszerkezetek sok helyen parkoló autókat rongáltak meg.
A vihar következtében 18 ezren maradtak áram nélkül. Az ítéletidő zavarokat okozott a vasúti közlekedésben, de az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy a repülőterek fennakadás nélkül fogadják és indítják a járatokat.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a régióban legkevesebb háromszáz fa pusztult el. Számos épület, így a belügyminisztérium tetőszerkezete megrongálódott és az Iszvesztija című lap szerint összedőlt egy toronydaru is. Szergej Szobjanyin polgármester közölte, hogy Moszkva összes mentőszolgálatát készültségbe helyezték, a kárelhárítás és a romeltakarítás elkezdődött.

A RIA Novosztyi azt jelentette, hogy kidőlt fenyők torlaszolták el Dmitrij Medvegyev miniszterelnök Gorki-9 rezidenciájának parkolóját. Az épületegyüttesben a kormányfővel tárgyaló spanyol üzletemberek és újságírók rekedtek benn. A meteorológusok szerint a viharban a szokásos havi csapadékmennyiség egyharmada hullott ki.