Pannon Blue: remeklés kvartettben

Publikálás dátuma
2017.05.30. 07:48

Bacsó Kristóf szaxofonos-zeneszerző – jelentős amerikai és francia tapasztalattal háta mögött – alig negyvenévesen már Európa-szerte jegyzett jazzmuzsikus, a Zeneakadémia tanára. Triad nevű formációja nemcsak összeállításában (szaxofon-billentyűsök-dob), hanem zenei megközelítésében is eltér a hagyományos, nagybőgős jazztriótól. A nála fiatalabb Tzumo Árpád billentyűssel és Juhász Márton dobossal olyan magasrendű kamarazenére törekszik, amelyben a hangszerek teljesen egyenrangúak. Belső dialógusaikban, tercettjeikben ezért sorjáznak a meglepetések, a jazz-örökzöldek világától radikálisan eltérő megoldások. A Triadnak mégis van egy jó értelemben vett New York-i hangja: remekül hozzák Shorter, Hancock és egyáltalán a keleti parti jazz színpompás, kiismerhetetlenül változatos hangzásképét.

A három magyar zenészhez nagyszerűen illeszkedik a benini származású, régóta Amerikában élő gitáros, Lionel Loueke, aki a gyorsabb tempójú, groove-os lüktetésű számokban egyszerűen tévedhetetlen. Csipkefinom, lassú balladák és bartóki ihletésű tételek teszik még változatosabbá ezt a remekül sikerült felvételt.

INFÓ:

Bacsó Kristóf Triad & Lionel Loueke: Pannon Blue

Szerző
Témák
Jazz Pannon Blue

Brutális uralom

Publikálás dátuma
2017.05.30. 07:47
Pénzt, hatalmat, nőt csak gátlástalanul lehet megkaparintani. Zsámbéki Tóbiás, Máté Gábor, Mészáros Blanka a Katona József Szính
Máté Gábor tépelődő, bűntudattal küzdő, szorongó, boldogtalan zsarnokot játszik a Katona József Színház Borisz Godunovjában.

Hiába szerezte meg a hatalmat, nem is akármilyen áron, hiszen meggyilkoltatta a trón jogszerű várományosát. Rettegésből, a trón megtartásáért folytatott állandó harcból áll az élete. Miközben persze hatalmat gyakorol, jólétet és egységet hirdet, manipulálja, bűvöli népét „ álmokkal, hittel, szeretettel” , úgy tesz, mintha nekik akarna jót, közben az egész csak magáról szól és nem az őt körbevevő „szófogadó rabokról”. Az arcképe is többször, nagy méretben megjelenik, de már az sem boldogítja.

Pénzt, hatalmat, nőt csak gátlástalanul lehet megkaparintani. Zsámbéki Tóbiás, Máté Gábor, Mészáros Blanka a Katona József Színház előadásán FOTÓ: SZILÁGYI LENKE

Pénzt, hatalmat, nőt csak gátlástalanul lehet megkaparintani. Zsámbéki Tóbiás, Máté Gábor, Mészáros Blanka a Katona József Színház előadásán FOTÓ: SZILÁGYI LENKE

A hatalmi technika viszont ismerős, a színlapon a színház, nem hiába, kezdő politikusoknak, illetve azoknak ajánlja a darabot, akik kíváncsiak a hatalmi játszmák változatos módszereire. A baj viszont éppen az, hogy az előadás zömében nélkülözi a változatosságot, illetve a téma ellenére nincs benne elég gyúanyag. De még ez se igaz, mert Puskin tragédiájából a két fordító, Radnai Annamária és Térey János nagyon is mai, izgalmas szöveget készített. De valami mégis hibádzik és ez nem a jelmezekért felelős Szakács Györgyin, vagy a fantáziával teli díszletet jegyző Szlávik Istvánon múlik. Sőt a színészeken sem. Kovács Lehel nagy erővel és sokszínűen ábrázolja az önjelölt trónkövetelő kiugrott papot Grigorijt, akit a nép a meggyilkolt herceggel azonosít. Álmot látott, hogy meghódítja a Kremlt és megy ezen az úton. (Egyébként a darab az 1500-as évek végén játszódik, de mondani sem kell, semmit sem vesztett az időszerűségéből.) Látja, hogy nőt (Marinát Rujder Vivien játssza kifejezetten markánsan), pénzt, hatalmat csak egyféleképpen lehet megkaparintani, ha az ember félreteszi az emberségét, a gátlásait és tör előre.

Előre és előre, bármi áron Ujlaki Dénes, Bán János, Dankó István, Elek Ferenc, Bodnár Erika és Kiss Eszter több szerepben is karakteresek. A rendező Zsámbéki Gábor saját növendékeinek is lehetőséget kínál, de mintha a Katona alapító, illetve régi tagjai és a fiatalok, legalábbis a premieren nem egységes színházi nyelven szólaltak volna meg. Zsámbéki érti a darabot, a társulat tolmácsolja is a mondandót, csakhogy valahogy mégsem izzik fel az egész, nem válik katartikussá. Sokáig túl tartózkodó, inkább elméleti, elemző marad az előadás. Persze az utolsó jelenet mégis sokkoló: Borisz halála után érkezik az új trónkövetelő és csapata az árván maradt hercegeken kegyetlen bosszút áll. Borisz nem hiába tartott még életében a bosszútól, az beteljesedik.

Látjuk a halott gyerekeket, a rendező közszemlére teszi őket. A borzasztó bűn kézzelfoghatóvá válik. És még ennyi sem elég. Az alamizsnát kérő koldust az új hatalmat megtestesítők egyike brutálisan fejbe rúgja. És nem következik ezután már semmi. Ezzel a förtelmes gesztussal ér véget az előadás. A koldust alakító Bán János a tapsrend elején is a földön marad. Már elkezdhetünk érte aggódni, hogy talán megsérült, de aztán gyorsan felpattan és mosolyog. Mintha mi sem történt volna. Bennünk pedig tovább él az a kegyetlen mozdulat.

Info:

Puskin: Borisz Godunov

Katona József Színház

Budapest

Szerző

Cannes-i Filmfesztivál: Terroristák, feministák

Publikálás dátuma
2017.05.30. 07:46
Östlund A négyzet című filmjében FORRÁS: CANNES-I FILMFESZTIVÁL
A Jupiter holdja azért nem kapott díjat, „mert a demokrácia olykor nagy szívás”. A francia sajtó ezek után azon élcelődött, hogy Mundruczó nemsokára úgyis hollywoodi rendező lesz, majd ott kiheveri, hogy nem kapott Cannes-ban semmit.

A Cannes-i filmfesztiválnak két arca van. A világ legfontosabb mozgóképes versenye szűk két héten keresztül mutatja be és versenyezteti azokat a műveket, amelyek az elkövetkező egy évben meghatározó alkotásai lesznek a Hollywoodon kívüli filmes mezőnynek. Naponta bemutatnak két versenyművet, amelyekért olykor lelkesedik, máskor szitkozódik a szaksajtó. Aztán következnek általában a közhangulat ellen állást foglaló zsűridöntések, mint például tavaly, amikor a Toni Erdmannt és a Pattersont elismerés nélkül hagyták.

Idén azonban többnyire egyetértés van a kritikusok és a Pedro Almodóvar vezette grémium között. Például abban, hogy kaphat Arany Pálmát olyan film, amely ugyan emberi érzésekről mesél, de azt fergeteges humorral teszi, mint most a svéd Ruben Östlund a The Square – A négyzet című művében. További „lázadás”, hogy a játékidőben sem fukarkodott a 104 perces mű. Östlund, aki a való életben is sziporkázó személyiség, a díjkiosztó gálán tartott sajtótájékoztatón elismerte, hogy kialakult némi feszültség, amikor miután beválogatták, hosszabbra vágta a filmjét. Östlund egyébként úgy látja, hogy ha a gyerekeinket boldogan küldjük be egy két óra negyven perces Harry Potter mozira, akkor felnőtteknek szóló művek esetében hipokrata hozzáállás a játékidő miatt ijedezni. Hovatovább, miután a tévésorozatok egyre nagyobb konkurenciát jelentenek a mozinak, szerinte az egyetlen esély, ha végtelenül leegyszerűsített filmek helyett visszatérnek a mozisok a komolyabb témákhoz, illetve azok mélyebb feldolgozásához.

Egyszóval, a hetvenedik jubileumi fesztiválon a mindenki boldog. A franciák mindenképpen, hiszen Robin Campillo 120 Heartbeats Per Minute című drámája megkapta a Nagydíjat (amit a Saul fia két éve) és mondjuk ki: ezzel megmentette a hazai filmesek becsületét. A programba válogatott francia filmek ugyanis nézhetők voltak, de egyik sem emelkedett ki a középszerűségből – még Michael Haneke francia filmje sem, pedig tőle mindenki egy harmadik csodát (Pálmát) várt. Campillo műve szintén belőtte magának a 140 perces játékidőt, Östlund művével ellentétben itt néha azt éreztük, érdemes lett volna vágni, de végül is ez semmit sem vett e a mű erejéből, amelynek lényege, hogy személyes indíttatású alkotás, lévén, hogy a rendező korábban egy AIDS-aktivista, ActUP nevű csoport tagja volt. Vagy ha úgy tetszik, nem művészeti blöffölés.

Mint például Francois Ozon rendezte L’Amant Double, amely egy (bűnösen szórakoztató) thriller a parazita ikertestvér jelenségről vagy akár Mundruczó Kornél misztikus drámája, a Jupiter holdja, mely korunk Jézusát és a megváltás jelentőségét taglalja egy menekült és terrorista vitát is tárgyaló akciódarabban. A magyar versenyfilmet egyébként vegyesen fogadták a Croisette-n, de mint a zsűri díjkiosztó utáni sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre (mely arra vonatkozott, hogy szóba került-e a Jupiter holdja a díjakról zajló vitán) kiderült: Will Smith imádta a filmet, sőt többször meg fogja nézni. Nagyon vallásos családban nőtt fel, ezért ő pontosan értette, mi mire vonatkozik a műben. Díjat pedig azért nem kapott, „mert a demokrácia olykor nagy szívás”. A francia sajtó ezek után azon élcelődött, hogy Mundruczó nemsokára úgyis hollywoodi rendező lesz, majd ott kiheveri, hogy nem kapott Cannes-ban semmit.

Nem volt olyan nap a fesztiválon, hogy valaki ne hangoztatta volna, hogy milyen fontos a nők erősebb szerepvállalása a filmkészítésben. A hetvenedik jubileummal kapcsolatban „életműszerű” díjjal elismert, négy filmmel jelen lévő Nicole Kidman éllovasa volt ennek a kampánynak. Ezzel nincs semmilyen baj, azzal viszont már igen, hogy a legjobb rendező díját Sofia Coppola kapta a Csábításért, mert bármelyik másik versenymű esetében jogosabb lett volna egy ilyen döntés, amely egyébként a zsűri egyetlen kritizálható döntése választása volt. Thomas Cullinan regényfeldolgozása ugyanis egy nettó közönségfilm, amely sokkal finomkodóbb, mint Don Siegel 1971-es feldolgozása (A tizedes háreme címmel vetítették Magyarországon), de a nagyobb gond, hogy Coppola ezzel a filmmel feladta az életműve teljes szerzőiségét – én inkább hívnám behódolásnak, mintsem csábításnak.

Almodóvar tartotta a szavát
Egyetlen Netfilx által forgalmazott versenymű sem kapott díjat Cannes-ban, sem a koreai Bong Joon-ho rendezte Okja, sem Noah Baumbach The Meyerowitz Story-ja. A konfliktus hátterében az áll, hogy az amerikai streaming szolgáltatót és gyártót nem érdekli a mozis premier, a saját előfizetőt tartja szem előtt. Almodóvár a fesztivál elején kijelentette: olyan alkotás nem kaphat Cannes-ban elismerést, amely később nem lesz látható nagy vásznon.

Kockázatos, de igaz

– Amikor berobbant a migránsválság Európában, összeültünk és feltettük magunknak a kérdést: érdemes-, illetve le szabad-e leforgatni a Jupiter holdját. Őrületesen nehéz és kockázatos „itt és most” témájú játékfilmet készíteni. Aztán végül úgy döntöttünk, hogy belevágunk, mert ezt éreztük igaznak – monda Mundruczó Kornél Cannbes-ban, aki egyébként nem bánja, ha most sokan csak a „felszínt”, egészen pontosan a migráns problematikát látták meg a filmben. Ahogy fogalmaz, két, három év múlva teljesen másképp néznek majd a Jupiter holdjára, mivel egy-egy alkotásnak hosszú távon kell működnie. Különösen, hogy nem csak a jelen európai problémáiról szól. Sokkal inkább a csodáról és a megváltástól. Ami pedig a film által közvetített Magyarország képet illeti, a film vállalja a véleményét, mely szerint a politikai elit és a teljes magyar társadalom hibás döntéseket hozott érzékeny kérdésekben az oktatástól az egészségügyig. Alapvetően az ország nagy része kizárólag gyűlölködve és támadó módon vitázik, ez pedig tőle távol áll. „Ma Magyarország nem a legjobb hely a világon.” – summázta Cannes-ban véleményét Mundruczó Kornél.