Bizalmat kapott a dél-afrikai elnök

Publikálás dátuma
2017.05.30. 11:21
Jacob Zuma FOTÓ: Christopher Furlong/Getty Images
A kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) továbbra is támogatja Jacob Zuma államfőt, annak ellenére, hogy a vezetőség néhány tagja a dél-afrikai elnök lemondását követelte. 

Az ANC végrehajtó bizottsága szerint Zuma leváltása azt jelentené, hogy a párt lemond a hatalomról. A dél-afrikai elnök ellen bizalmatlansági indítványt nyújtottak be, de Zuma megkapta a bizalmat.

A dél-afrikai elnök hivatali ideje 2019-ben jár le, de az előrejelzések alapján már idén decemberben lemond a pártelnöki posztról. Jacob Zuma idő előtti elmozdítása már tavaly novemberben is felmerült, de az államfő akkor is megkapta pártja támogatását. A végrehajtó bizottság 100 tagja három az egyhez arányban kiállt az elnök mellett, többen kifejezetten azért, mert nem akarták megbontani a pártegységet.

Az ellenzéki pártok viszont egyre hangosabban követelik a veterán vezető távozását, s ezek a hangok felerősödtek, amikor Jacob Zuma a közelmúltban leváltotta a köztiszteletben álló pénzügyminisztert, s ezt gazdasági bizonytalansághoz, Dél-Afrika hitelbesorolásának rontásához vezetett.

Szerző

Ismét célkeresztben a brazil elnök

Publikálás dátuma
2017.05.30. 07:35
Temer takarodj! FOTÓ: GETTY IMAGES

Michel Temer, Brazília korrupciós botrányba keveredett elnöke nem bízza a véletlenre, hogy ki foglalja el az igazságügyi miniszteri posztot: az államfő vasárnap rövid közleményben jelentette be, hogy az igazságügyi tárca élére – amely a személyét érintő korrupciós vizsgálatot is felügyeli – egy régi ismerősét, Torquato Jardimot nevezi ki.

Az egykori bíró elismert szakember, ám sokak szerint aggasztó, hogy Jardim eddig annak az átláthatósági minisztériumnak állt az élén, amelyet Temer hozott létre. A kinevezés időpontja további kérdéseket vet fel, hiszen Temer lába alatt mostanra igen forró lett a talaj: a Legfelsőbb Bíróság a közelmúltban hozott nyilvánosságra egy tanúvallomást, amely szerint az elnök 2010 óta több millió dollár kenőpénzt fogadott el – emlékeztet a brazil O Globo napilap. Míg mostanáig csak gyanították, hogy az elnöknek is köze lehet Brazília történetének legnagyobb korrupciós botrányához, mostanra közvetlenül is érintetté vált a Lava Jato (Autómosó) nyomozásban.

Kritikusai szerint az új igazságügyi miniszter kinevezésével is védeni próbálja magát, hiszen a tárca felügyelete alá tartozik a szövetségi rendőrség, amely az Autómosó nyomozást is vezeti. „Bármilyen változás történik az igazságügyi minisztérium élén, bizonytalansággal tölt el minket, s felveti annak a lehetőségét, hogy akadályozni fogja a szövetségi hatóságok munkáját” – idézi a Reuters hírügynökség Carlos Sobral, a Szövetségi Rendőrfelügyelők Országos Szövetsége elnökének közleményét.

A 207 milliós országban mindeközben tízezrek követelik Temer lemondását. Legutóbb vasárnap, Rio de Janeiróban szerveztek egy Temer-ellenes koncertet, amelyen több népszerű brazil művész is fellépett. A jól ismert dalok mellett felhangzott a mostanra „slágerré” vált „Fora Temer! (Temer takarodj!) is”.