A minap megtudtuk: egyelőre azért nem épül még az állatkerti Pannon Park, mert a tenderkiírásra beérkezett összes árajánlat sokkal magasabb volt a rendelkezésre álló költségvetési keretnél. Pontosan ugyanígy járt az Operaház Eiffel-csarnoka, a Millenáris meg a hármas metró is, utóbbi esetében 30-40 százalék az eltérés a források és az igények között.
Az árrobbanás – mint látjuk – nem egyedi: az állatkerti történetet legfeljebb az teszi különlegessé, hogy ott nem a győztesekhez (mondjuk az Orbán- vagy a Mészáros-család cégeihez) kerestek pályázatot. Nyílt európai közbeszerzés volt, ahol elvileg a legkisebb lenne a levajazott, versenykerülő alkuk lehetősége. Vagyis az árat nem a politika nyomta föl – illetve nem úgy, ahogyan megszoktuk. Mert az azért aligha független a politikai döntésektől, ami a magyar beruházási szektorban (t. i. az építőiparban és az uniós projektek világában) történik. Leginkább a politika, azaz a kormány tehet róla, hogy 2013-2014 óta épeszű magyar ember nem bízza a pénzét brókercégekre és alapkezelőkre, mert nagy valószínűséggel ellopnák, méghozzá a pénzügyi felügyelet szerepét átvevő jegybank hallgatólagos közreműködésével. Ki szeret évekig reménytelenül pereskedni, végignézve, hogy néhány fideszes haver azért szépen megszedi magát a csődtömeg eltakarításán? (Mert az azért tényleg, már-már fokozhatatlanul abszurd, hogy a szétlopott Quaestor és Buda-Cash megmaradt – elvileg a kifosztott ügyfelek kártalanítására használható – vagyonelemei rendre Mészáros Lőrinc közelében kötnek ki, miközben a károsultak csak széttárt karú, tanácstalan arcú felszámolókat kapnak pénz helyett.) Jó eséllyel a kormány a felelős azért, hogy kötvények vagy részvények helyett ingatlanban tartja a megtakarításait az is, akinek egyébként semmi szüksége egy második vagy egy harmadik lakásra, és emiatt az ingatlanpiacon nálunk fújódik a legnagyobb árbuborék egész Európában. A kormány kifejezett akaratát követve szoríthatták a munkaadók éveken át irracionálisan alacsony szintre a béreket, ami miatt százezrek kerestek másik országot maguknak. Különösen sokan mentek el a könnyen konvertálható, magas szintű nyelvtudást nem igénylő építős szakmákból, akik pedig itt maradtak, azoknak egyre többet kell fizetni azért, hogy nálunk dolgozzanak. És azért is a kormány a hibás, hogy az uniós kapuzárási pánik és a szimpla mohóság nyomán egymásra torlódnak olyan állami beruházások (Vár, Liget projekt, úszó VB, stadion-cunami, Paks 2), amelyek egymás elől szívják el a kivitelezői kapacitást és a munkáskezeket, újabb rakétába ültetve a munkaerővel kapcsolatos költségeket – és végső soron az árakat.
A sorozatos politikai hibákért közösen fizetjük a számlát: egy 30 százalékos árnövekedés az Állatkert esetében „csak” 6 milliárd forintot jelent, a paksi bővítésnél viszont már 1200 milliárd forintot – utóbbiból a teljes magyar közszféra bérlemaradását kényelmesen rendezni lehetne. Jól pedig egyedül azok járnak, akik az egyre kövérebb számlákat benyújtják. Mindig nekünk, és mindig ugyanazok.
