Arsenal;Arsene Wenger;

2017-05-31 07:57:00

Wenger újabb két évig marad az Arsenalnál

Fellélegezhetnek az Arsenal focicsapatának szurkolói. Legalábbis azok, akiknek leghőbb vágya az volt, hogy továbbra is Arsene Wengert lássák a kispadon.

Az ágyúsok szakmai munkáját 1996 óta irányító mester ugyanis megállapodott a klubvezetéssel szerződésének két évvel való meghosszabbításáról. Felmérések tanúsága szerint azért a londoni klub szurkolóinak többsége aligha lelkendezik majd a mai hivatalos bejelentés után. Egy februárban, a Metro című lap brit kiadása által készített nem reprezentatív felmérés szerint a megkérdezettek 74 százaléka vélekedett úgy: itt lenne az ideje annak, hogy a francia tréner vegye a kalapját.

A hangulat azután sem lett sokkal jobb az Arsenal háza táján, hogy az együttes meglepetésre múlt hétvégén megnyerte a FA-kupát a Chelsea-val szemben. A bajnokságban ugyanis Wenger irányítása alatt sosem szerepelt ennyire rosszul a csapat, amely ötödikként nem is indulhat a labdarúgó Bajnokok Ligája következő kiírásában.