Szijjártó örömhíre: óriási segély hitelprogramot indítunk Laoszban

Publikálás dátuma
2017.05.31. 16:53
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szaleumxay Kommaszit laoszi külügyminiszter sajtótájékoztatót tart megbes
Örüljünk együtt a külügyminiszterrel, hogy ilyen jófejek vagyunk és nagyvonalúak. Ott segítünk, ahol csak tudunk. 

MTI hír: 

Minden eddiginél nagyobb, 160 millió dollár értékű kötött segély hitelprogramot indít Magyarország Laoszban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután laoszi kollégájával tárgyalt. A tárcavezető a sajtótájékoztatón kiemelte: a program három területet érint, az élelmiszerbiztonsági rendszert, a vízgazdálkodást és az informatikát. A program keretében magyar cégek folytathatják vágóhidak és feldolgozóüzemek építését Laoszban, részt vehetnek a főváros, Vientián szennyvízhálózatának felújításában, ipari parkok vízellátórendszereinek kiépítésében, valamint az elektronikus személyi igazolványok rendszerének megvalósításában - magyarázta. Szaleumxay Kommaszit laoszi külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország és Laosz kapcsolata hosszú időre tekint vissza, és országa mindig megbízható barátként számíthatott Magyarországra.

korántsem kötekedésből, de lásd még: "Az igáslovak elfáradtak" - Demonstrálnak a mentődolgozók

Szerző

1945 - Újabb nemzetközi sikert aratott

Publikálás dátuma
2017.05.31. 16:51
Népszava fotó: Szalmás Péter
Török Ferenc 1945 című filmje nyerte a Washingtoni Zsidó Filmfesztivál közönségdíját.

A nagy presztízsű amerikai seregszemle 25 ország több mint 80 alkotását vonultatta fel május 17. és 28 között, és a közönségszavazatok alapján Török Ferenc filmje lett a narratív kategória legjobbja - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. 
Az idén 27. alkalommal megrendezett washingtoni filmünnep Visionary Award életműdíját az Oscar-díjas Barry Levinson és a világhírű lengyel alkotó, Agnieszka Holland vehette át. 

Török Ferenc legutóbbi filmje 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. Szántó T. Gábor novellájának filmes feldolgozásában Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván, Nagy Marcell, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter alakítják a fontosabb szerepeket. A görög tragédiákat idéző, mindössze néhány óra leforgása alatt játszódó dráma helyszíne egy felbolydult kelet-magyarországi falu, ahol ezen a napon mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül.  

Az 1945 világszerte kiemelkedő sikerrel szerepel a filmfesztiválokon, korábban közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban és a Titanic filmfesztiválon, valamint hamarosan bemutatják az idén 70 éves Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztiválon is. Török Ferenc filmjét Magyarországon április óta huszonötezren nézték meg, és továbbra is műsoron van a budapesti és a vidéki mozikban egyaránt. Az 1945 című alkotás a Filmalap és a Claims Conference támogatásával készült a Katapult Film gyártásában.