ÖRÖKZÖLD GYEPEN - Viharként tombol már

Publikálás dátuma
2017.06.03. 09:37

Erős túlzás volna azt írni, hogy a magyar válogatott nagy reményekkel utazott az 1978-as labdarúgó-világbajnokságra. Noha itthon, a szurkolók körében felfokozott volt a hangulat, mert honfitársaink a kvalifikációs csoportban megelőzték a Szovjetunió együttesét, majd az interkontinentális pótselejtezőn kettős győzelemmel, 9-2-es összesítéssel intézték el az Uruguay legjobbjait kiejtő bolíviai csapatot, a játékosok tudták, hogy a vb legerősebb négyesébe kerültek - a társaság tagjai a házigazda argentinok, valamint az olaszok és a franciák voltak -, ráadásul 1977 februárjában már jártak Buenos Airesben, és 5-1-es vereséget szenvedtek a Mundial vendéglátóitól. Daniel Bertoni három, valamint Leopoldo Luque két gólja nyomán a 47. percben 5-0-t mutatott a Bombonera stadion eredményjelző táblája...

Igaz, 1976. március 27-én a Népstadionban a magyar válogatott 2-0-ra legyőzte a Kelet-Európában portyázó, előzőleg Kijevben a szovjet (1-0) és Chorzówban a lengyel együttest felülmúló (2-1) argentin csapatot. A lengyelországi mérkőzés másnapján a Népszabadság szalagcíme ez volt: „Katonai hatalomátvétel Argentínában.” Majd a lap első oldalát uraló cikk így kezdődött: „Közép-európai idő szerint szerda hajnalban háromtagú katonai junta vette át a hatalmat. Az argentin rádió szerda reggel sugárzott hivatalos közleménye szerint a junta tagjai: Jorge Videla altábornagy, a szárazföldi, Orlando Agosti altábornagy, a légierő és Emilio Massera ellentengernagy, a haditengerészet főparancsnoka.”

A dél-amerikai országra szörnyű esztendők vártak. A fővezér Videla azt hangoztatta, hogy a rezsim „nemzeti reorganizációval megvédi a nyugati keresztény civilizációt a kommunizmus elleni küzdelemben”, s e küldetés jegyében a következő években csaknem 30 ezer személy tűnt el, az ország 350 „fogva tartási központjában” 10 ezer politikai fogolynak tekintett áldozatot aláztak, kínoztak és gyilkoltak meg. Azért írom, hogy „politikai fogolynak tekintett”, mert édesanyák és gyermekeik is voltak a rémuralmat a titkos táborokban elszenvedők között. Lelkileg az a több száz anyuka sem járt jobban, akiket nem hurcoltak el, ám újszülött kicsinyüket elvették tőlük, hogy a csecsemőt politikailag megbízható, gyermektelen családoknak adják.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségre óriási nyomás hárult, ám az erkölcsileg szinte minden korban ingatag lábakon álló FIFA azzal a hamis érvvel hagyta Argentínánál a rendezés jogát, hogy a dél-amerikai ország támogatásra szoruló, szolidaritásra érdemes népének szüksége van a világbajnokságra. Ezt az „oltalmat” aztán olyannyira komolyan vette a futball-világszervezet vezérkarának megannyi fura ura, hogy gyakorlatilag megnyerette Argentína csapatával a vb-t. A szövetség moráljára jellemző: Brazília hiába kérvényezte, hogy a középdöntő záró fordulójában – amely a döntőbe jutásról határozott – egy időben kezdődjék a Brazília–Lengyelország és az Argentína–Peru találkozó, Joao Havelange, a labdarúgást irányító gyülekezet brazil (!) elnöke elutasította a beadványt. Az előbbi mérkőzést – helyi idő szerint – délután, az utóbbit este tartották, és Argentína jobb gólkülönbségével megszerezte a középdöntő-csoport finalista pozíciót jelentő első helyét a vb egyetlen veretlen válogatottjával, a heves ellenszélben csak bronzérmes brazil csapattal szemben, miután 6-0-ra győzött...

Mára már bebizonyosodott az, amiről az egész világ meg volt győződve: az argentinok „bundával” kerültek a döntőbe. Genaro Ledesma perui szenátor 2012-ben egy Buenos Aires-i bíróság előtt elismerte: Francisco Bermudez perui és Videla argentin elnök annak idején alkut kötött egymással, hogy a borzalmak juntája tizenhárom Argentínában bebörtönzött perui politikai foglyot szabadon enged a megfelelő eredményért, a legalább négygólos győzelemért... Noha e megállapodásról az argentin labdarúgók nem tudtak, a 6-0 után az öltözőbe látogató Videlával Alberto Tarantini nem volt hajlandó kezet fogni, és tartózkodott ettől Cesar Luis Menotti szövetségi kapitány is. Ők utóbb nem „tűntek el”, de nyilván csak azért nem, mert híresebbek voltak annál, hogy egyszerűen köddé – vagy inkább hirtelen halottá – váljanak...

A magyar csapatnak ebben a légkörben kellett a nyitómeccset játszania Argentínával. Jóllehet hazánk fiait egy Buenos Aires-i, már akkor is retró hangulatú diákszállóban elzárták a külvilágtól, a társaságot több tényező is nyomasztotta. Például az, hogy a hotelt csak együttesen lehetett elhagyni, és a séták során tizenöt-húsz fegyveres kísérte a kompániát. Mészáros Ferenc, a kapusok egyike még ebben a helyzetben sem veszítette el a humorát, mert a keret tagjait az edzésekre szállító külön busz vezetőjét elnevezte Kempesnek... Az azonban nem volt vicc, hogy a garnitúra nem számíthatott két leginkább gólérzékeny csatárára. Várady Béla egy világhírű német sportszercég bázisán, az akkoriban kikísérletezett műfüves pályán szenvedett combizom-szakadást, bár a sérülés súlyosságáról idehaza senki nem tudott, a népet ugyanis a ballábas bombázó felépülésével biztatták. Az „etetést” az indokolta, hogy így senki nem tette fel a kérdést: miért épp a mi játékosainkkal tesztelték a herzogenaurachi borítást?

Annál inkább felvetődött: miért kellett a vb előtt Londonba is elutazni? Egyrészt a Wembleyben rendezett főpróbán a magyar csapat 4-1-re kikapott Anglia együttesétől, amely sem 1973-ban, sem 1977-ben nem tudott továbbjutni vb-selejtezőcsoportjából; másrészt a fiúkat az angol fővárosba elkísérő hölgyek közül Fazekas László felesége, valamint Törőcsik András barátnője fehérneműt emelt el egy áruházból. A brit bulvárlapok persze felkapták a kínos sztorit, melynek nyomán – ha a táncos Törőcsik nem is – Fazekas lelkileg összetört, Baróti Lajos még kilenc nappal később, a vb-nyitányon sem merte őt beállítani. Ezzel 1977 hazai gólkirálya, Várady után 1978 magyar mesterlövésze is kidőlt... (Müller Sándortól pedig már korábban megvált a keret: a Vasas játékmesterét cigarettázás miatt zárta ki a válogatottból – még hetvenhétben – a szakvezető.)

Ám – láss csodát! – a világbajnokság első, magyar idő szerint éjjel negyed 12-kor kezdődő találkozójának 10. percében Csapó Károly az argentinok hálójába küldte a labdát, miután Zombori Sándor lövését Ubaldo Fillol kapus a tatabányai középpályás elé ütötte. Itt lefújhatták volna a meccset: vége, Csapó! Ám José Antonio Garrido portugál játékvezető a folytatás mellett döntött, és négy perccel később Gujdár Sándor kiejtette Mario Kempes veszélytelennek tetsző szabadrúgását, Luque pedig két méterről a kapuba passzolt. Ha nincs ez a kapushiba, akkor bármi megtörténhetett volna, mert az argentinokat megdermesztette a számukra keserves kezdés. A házigazdák még így is csak a 83. percben szerezték meg a győztes gólt – a kalandozó Gujdár megint nem remekelt –, majd a találkozó utolsó három percében előbb Törőcsiket, aztán Nyilasi Tibort kiállította a mérkőzés bírája. Törőcsik azért gurult dühbe, mert az argentin labdarúgók – Daniel Passarellával az élen – szünet nélkül zaklatták és rugdalták; nem tudták volna ezt megtenni, ha Fazekasra és Váradyra is figyelniük kell... Nyilasi pedig jó barátja leküldésétől „borult el”, hogy aztán pajtásával együtt szenvedje el az MLSZ-vezetőség, valamint a kapitány retorzióját. Kutas István szövetségi elnök kijelentette: „Még azt is fontolóra vettük, hogy mindkettőjüket azonnal hazaküldjük.” Aztán maradhattak, de a többiektől külön kellett edzeniük. „Úgy kezeltek, mint az ebolásokat” - mondja ma Nyilasi. Baróti odáig ment, hogy „az egész küldöttség nevében” bocsánatot kért az ellenféltől, a Népsport pedig azt írta az addig ajnározott kirekesztettekről: „A magyar csapat ellen hangolták a közvéleményt.” E meghatározás egyébként olyannyira nem volt igaz, hogy a hazaérkezés után – noha a magyar együttes három vereséggel távozott a vb-ről – Nyilasit és Törőcsiket rajongók sokasága ölelgette a ferihegyi repülőtéren.

Argentína–Magyarország 2-1 (1-1)
Vb-nyitómérkőzés, 1978. június 2-ről 3-ra virradó éjszaka (magyar idő szerint), Buenos Aires, 71 615 néző. Jv.: Garrido (portugál).
Argentína: Fillol – Olguin, Galvan, Passarella, Tarantini – Ardiles, Gallego, Valencia (Alonso, 74.) – Houseman (Bertoni, 67.), Luque, Kempes.
Magyarország: Gujdár – Török Péter (Martos, 46.), Kocsis István, Kereki, Tóth József – Nyilasi, Pintér, Zombori – Csapó, Törőcsik, Nagy László.
Gól: Csapó (10.), Luque (14.), Bertoni (83.).

Ezzel együtt látnokiaknak tekinthetők Vándor Kálmánnak, a Népszava felejthetetlen sportrovat-vezetőjének, megannyi olasz slágerszöveg magyarra ültetőjének a vb előtt közzétett gondolatai: „Csapatunk fizikai-technikai felkészültsége, kétségtelen játéktudása és harcossága alapján bármelyik ellenfelét képes legyőzni, ugyanakkor taktikailag éretlen, önbizalomhiányban szenved, ezért bármikor (…) elveszítheti a fejét. Hogy mikor és mitől játszik jól, azt épp úgy nem lehet tudni, mint azt, hogy melyik pillanatban következik be a szellemi rövidzárlat.”

E néhány sor is van olyan figyelemre méltó, mint a „viharként tombol már a messzi távol”...

Szerző

Erdős Virág: nézzétek

Publikálás dátuma
2017.06.03. 09:35
ILLUSZTRÁCIÓ: JUAN VALVERDE DE AMUSCO’S HISTORIA DE LA COMPOSICION DEL CUERPO HUMANO (ROME, 1560)
ILLUSZTRÁCIÓ: JUAN VALVERDE DE AMUSCO’S HISTORIA DE LA COMPOSICION DEL CUERPO HUMANO (ROME, 1560)

ILLUSZTRÁCIÓ: JUAN VALVERDE DE AMUSCO’S HISTORIA DE LA COMPOSICION DEL CUERPO HUMANO (ROME, 1560)

ha bírjátok én nem erőltetem
előttünk egy középkorú
jóltáplált tetem

körülötte csend amerre
ment alatta térkő
bőre itt-ott szederjes a
nyálkahártya vérbő

termeiben sok a vendég
öltönyök és frakkok
belfelszínén szürkésfehér
meszesedő plakkok

vérfanokból élő pajzs a
pulpitus körül
a metszéslapról bőséges de
híg savó ürül

kint a turbó transporterrel
száguldó idő
bent a puha pihepárna
tapintatú tüdő

elméjében már leszállt és
kiépült a menny
érintésre megremeg és
felfakad a genny

az arányszámok biztatók a
kilátások szépek
a kamra kissé tág a pitvar
üregei épek

az államháztartás is pompás
magántakarék
szikével még nyerhető egy
kevés kaparék

s míg a zsír az állományban
felszaporodik
a klinikáktól egészen a
stadionokig

s környezetét beszűri az idegen
szövet még
eldöntheti helyes-e ha közéjük
lövet

de
bármilyen nagy dolog is a
munka amit végzett
a korpuszán már tíz körömmel
írva van a végzet

szegényembert vacsorázott
kenyérrel de most
ráfázott és véres torkán
fennakadt a rost

lesújtott a törvény amit
magának kreált
a rigor mortis láthatólag
testszerte beállt

kezéhez még sűrű nyákos
alvadék tapad
de a nyelvgyök:
szabad

Szerző

Nem kell nemzeti minimum

Publikálás dátuma
2017.06.03. 09:30

Sokkal lényegesebb cél és feladat lenne a politikai, közéleti és szakmai szervezetek, civil mozgalmak véleményének megismerése, ütköztetése a fontos társadalmi és gazdasági kérdésekről, mint kinyilatkoztatás-szerű „nemzeti minimumokat” rögzíteni egyes ügyekről. Ha nagyon leegyszerűsítem Kiss Ambrus mondandóját, ezt üzeni nemrég megjelent „Nem kell nemzeti minimum” című könyvében.A szentségtörésnek ható kijelentést, hogy az utóbbi negyedszázad rögzített konszenzusok keresésével eltelt vitái valójában eredménytelenek voltak, nemcsak azért nehéz megemészteni, mert tényleg nem jutottunk velük sehová, hanem azért is, mert az újra, meg újra felbukkanó minimum-kérdésekre rá lehetett húzni a demokratikus véleményütköztetés látszatát, ami a populista politikai erők számára alapvető legitimációs feladat. Elég, ha belegondolunk: mit tesz a Fidesz a sorozatos nemzeti konzultációival? Megpróbálja bebizonyítani, hogy az általa kiválasztott kérdésekben, például a menekültek ügyében széles társadalmi egyetértés van, kialakult egyfajta nemzeti minimum, amivel szemben persze nemzetárulás bármilyen más elképzelés megfogalmazása.

Az egyoldalúan rögzített nemzeti minimumok azonban „nem terjedhetnek szét a társadalom széles rétegeiben, pontosan azért, mert minden folyamatosan újra és újra megkérdőjeleződik” a végletekig átpolitizált magyar közéletben – indokolja Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője a könyv előszavában Kiss Ambrus kérdésfelvetésének jelentőségét. A bevezetőben aztán a szerző ezt azzal is megtoldja, hogy a nemzeti minimumokról folytatott beszélgetések valójában azt szolgálják, hogy „kényelmesen elfelejtkezzünk az igazán érdekes kérdésekről”, hogy a politikusok abba az illúzióba menekülhessenek, nem kell valódi érvekkel véleményt nyilvánítaniuk, majd valaki megírja helyettük azt a nemzeti minimumot.

Itt az idő, hogy elkezdjünk racionális vitákat szervezni a fontos társadalmi kérdésekről, amelyeket a szerző felvet a könyvben – hangsúlyozta a kötetet kiadó L’Harmattan Kiadó főszerkesztője. Váradi Péter a nemrég rendezett könyvbemutatón azt is hozzátette: ideje leszámolni azokkal az ideológiai képződményekkel, amelyek miatt ez eddig nem volt lehetséges.

Nincs kizárólagos politikai nézőpont, nincs egyetlen üdvözítő szakvélemény – jelentette ki a szerző a Kossuth Klubban szervezett beszélgetésen. A közönséghez fordulva feltette a kérdést: egyetértenek-e azzal, hogy minél többen dolgozzanak az országban, lehet-e ebben közmegegyezés? Igen, persze – jöttek a válaszok, csakhogy amikor Kiss Ambrus továbbvitte a gondolatot és már azt firtatta, bármi áron el kell-e ezt érni, akár a kapun belüli munkanélküliség szocialista hagyományának visszahozásával is, akkor már csend ült a teremre, hiszen ez valójában pazarlás, sokan gondolják úgy, hogy aki nem tesz semmit a munkája megszerzése vagy megtartása érdekében, azt ki kell zárni ebből a körből. De ki és mit gondol ezek után a segélyezésről, és mi legyen azokkal, akik a terjedő robotizáció miatt veszítik el az állásukat? Mégis kellene alapjövedelem? Egy elvi síkon, elvont szinten egyszerűnek látszó kérdésből így lesz bonyolult, megvitatásra, elemzésre váró álláspontok láncolata abban a pillanatban, amikor konkrét kérdéseket teszünk fel a területtel kapcsolatban – bizonyította a közönségnek a politológus.

Ugyanez történik akkor is, amikor a 2010 óta tartó kormányzás egyéb konfliktusait veszi sorra a Policy Agenda vezető elemzője. Kiss Ambrus már csak azért is lehetetlennek látja a nemzeti minimum megteremtését, mert azt két olyan oldal között kellene megvalósítani, „amelyek közül egyik a másikat egy diktatúra építésével vádolja”. A kül- és belpolitikai útkeresés eltérő megítélésén belül a szerző végigjárja a közelmúlt legfontosabb konfliktusait a munkához való viszonytól a nyugdíj-kérdésen át az oktatás és az egészségügy, a szociális védelem, a gazdaság és az Európai Unióhoz való kötődésünk megítéléséig.

Az izgalmas, rendkívül pontos elemzések végén aztán megállapítja, hogy a „mai politikai helyzetből három kimozdulási lehetőség van. A nagykoalíciós irányítás, a nemzeti minimum megalkotása és a „diskurzuskörök” létrehozása”. Az opciók közül az utóbbi mellett teszi le a voksát a „Nem kell nemzeti minimum” című kötet szerzője. Kiss Ambrus valójában a folyamatos fejlődés kulcsának tartja a nemzeti minimum hiányát és nem társadalmi kudarcnak. Lehet vele vitatkozni. Határozottan ezt szeretné.

(Kiss Ambrus: Nem kell nemzeti minimum, L Harmattan Kiadó)

Témák
nemzeti minimum