Peking;Kövér László;

2017-06-02 11:04:00

Kövér László megállapodott Pekingben - Fotók

Együttműködési megállapodást írt alá Pekingben pénteken Kövér László, az Országgyűlés elnöke Csang Tö-csianggal, a kínai törvényhozás elnökével - tájékoztatott Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke. A KÉPRE KATTINTVA TOVÁBBI FOTÓKAT LÁTHAT!

Kövér László kínai hivatalos látogatása első napján aláírt megállapodásban a felek elkötelezettségüket fejezik ki a kínai és a magyar parlamentek közötti kapcsolatok erősítése iránt, és meggyőződésüknek adnak hangot, hogy az országaik között fennálló különleges történelmi, kulturális és kereskedelmi kapcsolatok alapján a két törvényhozásnak érdemes jobban megismernie egymást és megerősítenie együttműködésüket. Ennek érdekében ösztönzik a parlamentek vezető tisztségviselőinek kölcsönös látogatásait, erősítik a bizottságok közötti együttműködést, és párbeszédet folytatnak a nemzetközi parlamenti fórumok keretében olyan alapvető fontosságú kérdésekkel kapcsolatban, mint a béke és a biztonság, a különböző kultúrák közötti párbeszéd és a nemzetközi környezet által támasztott új kihívások.

A magyar házelnök rámutatott arra, hogy a kétoldalú parlamenti kapcsolatok intenzitását a kölcsönös hivatalos látogatások növekedése is jelzi: 2010 óta 35 kínai delegáció járt a Parlament épületében. Kövér László szólt arról is, hogy a 2010-ben meghirdetett keleti nyitás politikája éppen a Kínai Népköztársasággal mutatta fel a legnagyobb eredményeket. Nemcsak a kereskedelmi forgalom dinamikus növekedése vagy a magyarországi kínai tőkebefektetések tekintetében mondható ez el, hanem az emberi kapcsolatok élénkülése terén is. Az elmúlt években folyamatosan erősödtek turisztikai, oktatási, kulturális és humán kapcsolataink. Pekingben megnyílt a Magyar Kulturális Intézet, Magyarországon négy Konfúciusz Intézet is működik.

"Büszkék vagyunk arra, hogy Budapest ad otthont a Konfúciusz Intézetek Közép-Kelet-Európai Regionális Továbbképző Központjának is" - mondta Kövér László, és említést tett arról, hogy Magyarországon tizenkét egyetem biztosít kínai nyelvi képzést, amellyel mintegy háromezer diák él, a magyar állam pedig a Stipendium Hungaricum program keretében 200, a Hudec ösztöndíjprogram révén pedig 65 diáknak biztosít tanulmányi lehetőséget.

Az Országgyűlés elnöke gratulált tárgyalópartnerének a közelmúltban megrendezett Egy övezet, egy út elnevezésű konferencia sikeréhez, mint mondta Magyarország a kezdeményezés megvalósulásában érdekelt. 

"A program legaktívabb és legkooperatívabb támogatói leszünk a jövőben is, a magyar Országgyűlés képviselői és pártjai minden támogatást megadnak ehhez az együttműködéshez. Az Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi kínai látogatásán kölcsönösen kinyilvánított stratégiai partnerség megvalósulásához az Országgyűlés minden segítséget kész biztosítani" - mondta.

A felek egyetértettek abban, hogy a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonalnak a Kínai Népköztársaság közreműködésével megvalósuló modernizációja az Egy övezet, egy út-kezdeményezés fontos európai láncszeme. 

Csang Tö-csiang támogatásáról biztosította tárgyalópartnerét arról, hogy a kínai fél elkötelezett a Kína-Közép-Kelet-Európa együttműködés mellett, amelynek legfontosabb fórumát, a kormányfői csúcstalálkozót ez év őszén Magyarország rendezheti meg.  A térségünket felölelő 16+1 formátumú együttműködés - fogalmazott Kövér László - nem csupán Kínának előnyös az Európai Unióhoz való közeledésben, hanem ennek a régiónak is óriási lehetőséget jelent nemcsak gazdasági, de politikai szinten is.

Pekingi látogatásának folytatásaként az Országgyűlés elnöke pénteken megbeszélést folytat Csao Paj-kö asszonnyal, az Országos Népi Gyűlés Kínai-Magyar baráti Tagozatának elnökével, találkozik a Huawei vállalat vezetőivel és meglátogatja a Pekingi Magyar Kulturális Intézetet.