Már nagyon kevesen vannak a mohikánok, talán ő volt az utolsók egyike. Az újságíró szakma legendás nagyjai közé tartozott, akikről évtizedekkel később is szomorú vagy vidám legendák keringtek. Már kamaszként rádiózott, fiatalon a Népszava munkatársa lett. Talán még érettségije sem volt, amikor egy napon bekopogott a Népszavához, és felajánlotta az első kis írását. Jellemző, hogy az ötvenes évek tapasztalt szerkesztőinek ez a kis dolgozat is elég volt ahhoz, hogy marasztalják. Különös érzéke volt a hírekhez, a „témához”, a beleépített szeizmográf pontosan jelezte, mi az, ami érdekli az olvasót.
A 60-70-es években már a szakma élvonalába tartozott, rövidesen a Népszava hírrovatának vezetője lett. Városházi és közlekedési témákkal, később idegenforgalommal is foglalkozott. Kiemelkedő szerepe volt a Forma-1 magyarországi elfogadtatásában. Tudta, hogy a motorizáció küszöbén állunk, talán elsőként szorgalmazta, hogy figyeljen oda a kormányzat a balesetmegelőzésre. Ő volt a kezdeményezője annak is, hogy az iskolákban tanítsanak közlekedési alapismereteket, hogy elejét lehessen venni az egyre növekvő gyermekbaleseteknek. Ezt valóságos küldetlésének tekintette, kerülhetett bármilyen pozicióba – egy nagy kiadó igazgatói székébe, majd egy sikerressé tett saját médiavállalkozás élére - szinte halála napjáig nem „ereszette” ki a kezéből. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének közlekedési szakosztályát is évtizedekig vezette, csak akkor köszönt le e tisztségéről, amikor a betegsége mozgáskorlátozottá tette.
Nagyon gazdag életművet hagyott maga után. Évtizedek óta gondozta előbb a Vám- és Pénzügyőrség, majd a NAV vámügyi kiadványait, „napilapos” hírérzékenységgel, a szakmai szerzőktől is megkövetelve – nekik is megtanítva - a szabatos fogalmazást. Kiadóként számos magazint szerkesztett, évtizedekig támogatta, hogy a Magyar Sajtófotó-kiállítás teljes anyaga – Az év fotói cimmel - könyv alakban is megjelenhessen. Krimik, utikönyvek, művészeti albumok sora készült a VIVA Kiadó gondozásában, Moldován Tamás szerkesztésében.
Amiről ő nem tudott, arról nem is volt érdemes tudni, amiről írt, arra feltétlenül figyelni kellett. Fiatal kollégák egész nemzedékét tanította meg arra, hogy az újságírás felelősséggel jár, hogy a leírt szónak hatalma van, hogy az igazat, csakis a tiszta igazat szabad papírra vetni.
