Charles Gati: Kína vagy az özönvíz?

A világ egy része tapsolt, beleértve a Fehér Ház meghívott vendégeit. A párthű hallgatóság előtt Amerika elnöke lejáratta Amerikát, amikor az elmúlt héten csatlakozott a párizsi klímaegyezményt elutasító két országhoz - Szíriához és Nicaraguához. Trumpot nem érdekli, hogy a többi 195 ország mit csinál, környezetvédelmét Amerika a maga módján, egyedül kívánja kezelni. Az elnök ezúttal már nem tagadta, hogy egy globális időjárás és egyéb természeti változások közepette élünk, s a helyzet csak rosszabbodhat, de az együttműködést mégis elutasította. Túl drága és túl komplikált. Egy héttel korábban kiderült, hogy Trump a NATO-t sem kedveli. Az is túl drága. Kész átengedni a katonai-politikai szövetség vezetését a felkészületlen, de felelősségteljes országoknak, elsősorban Németországnak.

Ekkora szakadás még nem fordult elő a hetven éves transzatlanti szövetségben. Már-már ott tartunk, hogy Trump Amerikája a szuverenitás nevében elzárkózik a multilaterális megoldásoktól.

Engem nemcsak Trump politikája zavar, hanem a taps itthoni és külföldi híveitől is. Elsősorban külföldön túl sokan és túl korán ünneplik Amerika alkonyát. Van, aki egyszerűen azért, mert Amerika nagyhatalom, van, aki azért, mert lenézi az amerikaiakat (tanulatlan, nagyszájú, beképzelt nép, keverék, nem is igazi nemzet, mondják), van, aki hetven év után egyszerűen megunta a banánt.

Említsük meg röviden azt a nem egészen mellékes (de vitatható) kérdést, hogy mit csinált jól és mit csinált rosszul Amerika. Japán legyőzése után - a Szovjetunióval közreműködve – sikeres egyezményekkel megtiltotta a nukleáris fegyverek használatát. Tartós nemzetközi intézményeket hozott létre. Ám véres háborúkba is keveredett, amelyekből ritkán találta meg a kiutat. Összehasonlítva korábbi domináns hatalmakkal Rómától az angol birodalomig, Amerika jelest nem érdemel, alighanem inkább csak jót.

A kérdés, amit szinte mindenki elkerül: ki, vagy mi veszi át Amerika szerepét? Nem nehéz találgatni. Vagy jön egy kiszámíthatatlan, az egész világra kiterjedő káosz, a közel-keleti háborúk mintáján, vagy jön egy Kína által vezetett új világrend.

Ha Kína veszi át a stafétabotot, a világ repülőterein az angol exit helyett jöhet kínaiul a kijárat. A budapesti villamoson angolra már nem fordítanák le, hogy a következő megálló a Nyugati pályaudvar. És a Gundel étlapján a palacsinta szó alatt nem az lesz, hogy Hungarian pancake. Az Európai Unióban a két leginkább használt nyelv – a francia és a német – után a kínai lenne a harmadik befutó. Képzeljük el, hogy hány kínait kéne gyorsan importálni, akik nemcsak bírják a nyelvet, hanem tanítani is tudják?

Mindennél persze fontosabb az, hogy a mai demokráciák helyén puha diktatúrák nőnének fel, a mai illiberális rendszereket kemény diktatúrák váltanák fel. Államfők a pekingi, Tienanmen téri 1989-es vérengzés kivitelezőire emlékeznének, nem a bátor áldozatokra.

Sokan lesznek, akik visszasírják majd Amerikát.

2017.06.07 08:07

Iskolai koffein

Teljesen kitiltják a kávéautomatákat a dél-koreai iskolákból, a tanároknak fenntartott automatákat is száműzik, nehogy a diákok a rendszert kijátszva hozzájussanak az élénkítő italhoz - adta hírül a magyar sajtó is. Hüledezem. Vajon mennyire lenne bölcs kiküldeni valakit az esőbe, majd elvenni tőle az esernyőt, hogy el ne fáradjon a keze, miközben az ernyőt tartja? A diákok nem unalmukban kelnek hajnalban, élnek koffeinen és alszanak csupán néhány órát, hanem mert az oktatási rendszer erre kényszeríti őket. Ha a diákok szívéért aggódunk, ne a kávét és/vagy az energiaitalt tiltsuk be (aki mindkettőt akarja, az legalább "következetes"), hanem könnyítsünk a rájuk nehezedő terheken! Részben a sok ezres év eleji diáktüntetéseknek köszönhetően az utóbbi időben viszonylag sok szó esik az iskolai túlterheltségről, a magas óraszámról. (Ezt bizonyítandó, felhívásunkra rengeteg diák fotózta le saját órarendjét.) Érdemes azonban beszélni a túlzott mértékű lexikális tananyag terheiről, és a diákok túlzott stresszeléséről is. Aki nem szakosodik gyorsan, hanem például általános gimnáziumba megy, az egy sor tantárgyból nagyon részletes tudást kell elsajátítson a középiskola elvégzéséig - ha érettségizik az adott tárgyból, ha nem, -, míg saját, továbbtanulásához szükséges tárgyaira nem jut kellő idő és óraszám. Így azokat különórákon kell megtanulnia. Abban tehát igaza van az államtitkárságnak, amely - cáfolva meg sem tett állításunkat - azt mondja, hogy a túlterheltség egy részét nem a kötelező tananyag okozza. (Közvetlenül nem, de közvetve igen, miután a kötelező tananyag egyrészt merev, másrészt néhány területen nagyon részletes, főként azoknak, akik nem abból a pár - többségében természettudományos - tárgyból tanulnának tovább, amelyeknek az elsajátítását a legrészletesebben írja elő az alaptanterv.) Emellett - és erről kevesebb szó esik - a “poroszos” iskolarendszer elképesztő módon túl is stresszeli a diákokat. A tesztrendszer például a memóriát kéri számon, elsősorban azt, hogy mit nem tud a tanuló. Ez óriási megfelelési kényszer elé állít mindenkit, nem egy esetben megszégyenítve a tanulót az osztály - a saját közössége - előtt, ha egy kérdésre éppen nem tud helyesen felelni. Ezt tetézik az antidemokratikus igazgatók, akik között mind több a politikai kinevezett. Ők nem egyszer elképesztő jogsértésekkel nyomják el a diák-önkormányzatokat és hallgattatják el saját iskolájuk hangját. Annak, aki a koffeines italok betiltásában látja a fiatalság egészségének védelmét, javaslom, beszéljen néhány diákkal, esetleg töltsön el egy napot valamelyik közoktatási intézményben, látogasson el néhány  órára, nézze meg a fiatalokat, amint a következő napra készülnek. Garantálom, másnap ő fogja az első kávét megvenni nekik.  A szerző kommunikációs koordinátor, Független Diákparlament 
2018.09.19 08:19

Sorrend

Nemrég még komoly fegyverténynek számított egy-egy kelet-közép-európai politikai vezető meghívása Washingtonba, amolyan demokrácia fokmérőként működött. A Trump-éra azonban ezt is átírta, mint oly sok mindent a tengeren túli demokráciaszentélyben. Tegnap Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta az amerikai elnök miközben, az Európai Unió épp elindította a 7. cikkely szerinti eljárást az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása miatt Lengyelország ellen. A Fehér Ház új lakója közismerten nem finnyás emberi jogi és jogállamisági kérdésekben, viszont annál inkább érzékeny az Egyesült Államok katonai ereje és az amerikai hadiipar piaci vezetőszerepe témakörben. Nem véletlen, hogy Kelet-Közép-Európából elsőként Klaus Johannis román elnök kapott hivatalos meghívást Washingtonba tavaly júliusban, illetve, hogy Trump először épp Varsóba látogatott a térségben. Mindkét országban az utóbbi időben komoly visszalépések történtek a jogállamiság terén, ám a két állam geopolitikai jelentősége felülír minden Washingtonban korábban hagyományos aggályt. Romániában 2016 óta élesben működik Deveselun, az amerikai rakétavédelmi bázis, Lengyelországban most épül. Bukarest az európai NATO-tagállamok közül elsőként ígérte (és valósította) meg azt, amit Trump kért – védelmi költségvetése 2 százalék fölé emelését -, amerikai katonai támaszpontnak ad otthont a Fekete-tenger partján, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az (Traian Basescu volt államfő szavaival élve) ne váljon „orosz tóvá”. Lengyelország a rakétavédelmi bázison túl elsőként kötött rendszeres amerikai cseppfolyósgáz-szállítmányokra szóló szerződést (Trump tavalyi varsói útja után). És nem utolsósorban, e két ország volt az első a régióban – és Európában –, amely Trump hivatalba lépése óta nagy tételben vásárolt amerikai haditechnikát, valamint ők a két legnagyobb oroszellenes, egyben Oroszországgal határos európai állam is. Ezt a stratégiai fölényt nem tudja legyőzni Orbán Viktor, bármennyire is élen jár a Trumptól nem idegen illiberalizmusban. Duda washingtoni meghívása újabb alkalom lehetne miniszterelnökünk számára, ahhoz hogy rádöbbenjen – az Unión kívül van ugyan élet, de ahhoz nem elég a „merjünk nagyok lenni”.
2018.09.19 08:19