Gyurcsány Ferenc;

2017-06-06 21:41:00

Gyurcsány: "Orbán vagy Európa" - ez az igazi kérdés

Kormányváltást sürgetett a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke keddi budapesti lakossági fórumán. Gyurcsány Ferenc szerint a választás igazi kérdése: "Orbán vagy Európa".

"A szabadság nevében kérem a választókat, hogy állják útját Orbán további térhódításának, segítsenek, hogy Magyarország visszataláljon arra az európai útra, amelyre egyébként Szent István óta újra és újra, megújuló erővel megpróbál saját erejéből rátalálni" - jelentette ki mintegy kétszáz fős hallgatósága előtt az ellenzéki politikus, aki ebben a folyamatban akadálynak nevezte az általa "politikai sarlatánnak" mondott Orbán Viktor kormányát.

A nyugat-európai politikai események meglátása szerint azt mutatják, hogy ha elmarad a kormányváltás, "megcsinálják nélkülünk azt a világot, ahol jobb esetben a cicaasztal mellett ülhetünk". Nincs stabil demokrácia az ország többségének biztonságérzete és jóléte nélkül - tette hozzá. A volt kormányfő úgy fogalmazott: "nem kötelező félelemmel teli, gyűlölettel megrakott országban élni".

Gyurcsány Ferenc szerint nem elég beszélni arról, hogy az ország az embereké, ennek szellemében kell működni, bevonva őket a döntésekbe. Ebben az esetben az érintettek partnerré tehetőek a nehéz döntésekben is - jegyezte meg. "Akik megtanultak kussban lenni", azok nagyon sokáig cipelni fogják ezt magukban - fogalmazott, alapvető kérdésnek nevezve, hogy "mikor fog ismét megszólalni Magyarország".

A DK elnöke szerint "ha van szakpolitikai bűne ennek a kormánynak, az az, amit az egészségügyben és az oktatásban tett", mégpedig azzal, hogy az egészségügyhöz nem nyúlt hozzá, az oktatást viszont felforgatta. Gyurcsány Ferenc kitért arra is: szerdán elküldi, és ezzel egy időben nyilvánosságra hozza az összefogással kapcsolatos, Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelöltnek írott levelét, amelyben tárgyalásokat ajánl. Azt mondta, "amíg nincs együttműködés, minden más kérdés másodlagos vagy harmadlagos".