Gyurcsány Ferenc;együttműködés;levél;Botka László;

2017-06-07 14:06:00

Gyurcsány együttműködésre kérte Botkát - Ön is elolvashatja a levelet

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke levélben kérte együttműködésre Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét. Eszerint a DK folytatni szeretné Botka László színre lépésével megszakadt tárgyalásokat, a kormányfőjelölt "diktátumát" viszont nem hajlandóak elfogadni.

A levél tartalmát az MTI-nek ismertető Vadai Ágnes emlékeztetett, hogy pártjuk elnöke a múlt héten felhívta a miniszterelnök-jelöltet, aki akkor elutasította a tárgyalásokat, ehelyett azt kérte, hogy Gyurcsány Ferenc írjon inkább egy levelet. A DK alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy ők az együttműködésben látják a kormány leváltásának lehetőségét, ehhez viszont párbeszédre és tárgyalásokra van szükség. A független képviselő hozzátette, hogy Botka László korábban megfogalmazott feltételeit eddig egyetlen demokratikus ellenzéki párt sem fogadta el, sőt a DK az egyetlen olyan párt, amelyik egyáltalán hajlandó lenne tárgyalni az MSZP-vel.

A kormányváltásnak sokféle útja van, de a DK nem hisz abban, hogy kizárólag Botka László "ultimátumának" elfogadása lenne az egyetlen megoldás - jelentette ki Vadai Ágnes.

A nyílt levelet Molnár Gyulának, a szocialisták elnökének, Hiller Istvánnak, az MSZP választmányi elnökének és Tóth Bertalan frakcióvezetőnek is elküldték.