Tátrai Miklós;Császy Zsolt;Sukoró-ügy;

2017-06-08 16:56:00

Sukoró-ügy - "Az ítélet az igazságszolgáltatás szégyene"

Tátrai Miklós és Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - csütörtökön elítélt - egykori vezetői szerint a Kúriának a 2008-as sukorói telekcsere ügyében hozott jogerős ítélete az "igazságszolgáltatás szégyene, az eljárás pedig a jogállam sárba tiprása".

Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot a Kúria jogerősen három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt csütörtökön. Az állami cég két egykori vezetője a döntésre reagálva közleményben azt írta, az ítélet "méltó lezárása annak a folyamatnak, amelyben politikai megrendelésre készült a vád, és amelyben a politikai irányítás alá került ügyészség jelölte az eljáró bírót. (...) az egész eljárás során lábbal tiporták a védekezéshez fűződő jogunkat, mind az ügyészség, mind a bíróság pártosan járt el."

Úgy vélekedtek, a Kúria a Szolnoki Törvényszék álláspontját tette magáévá, utóbbi célja pedig szerintük "nem az igazság kiderítése, hanem a vádnak megfelelő ítélet meghozatala volt". Véleményük szerint az ügyészség a rendszerváltás óta ebben az ügyben lépett fel először a büntetőjog eszközeivel egy politikai döntés ellen. 

Közölték azt is, minden hazai és nemzetközi jogi lehetőséget meg fognak ragadni arra, hogy a "szégyenteljes eljárást" semmissé tegyék.