Bűnügy-baleset;Jászberény;eltűnt személyek;

Forrás: police.hu

Eltűnt Banya Anett

Június 6-án látták utoljára a 23 éves a jászberényi fiatal nőt, aki délután saját lakásából tűnt el és azóta sem tudnak róla semmit. Banya Anettet keresi a rendőrség.

A nő erős testalkatú, körülbelül 175 centiméter magas,  haja festett fekete, háta közepéig ér, melyet általában copfban hord. Szeme barna, szája széles. A bal csuklójánál  egy pár cents, fekete falevél mintájú tetoválás van, illetve az egyik vádliján egy tenyérnyi nagyságú égési sebhely.

Forrás: police.hu

Forrás: police.hu

Az eltűnésekor egy térdig érő, rózsaszín szoknyát, egy sötétkék pólót és lábujjközös papucsot viselt. Nehezen tájékozódik térben és időben nehezen orientálódik és beszéde is nehezen érthető.

A Jászberényi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Banya Anettet felismeri és a tartózkodási helyéről érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Már működik Zugló első ivócsapja, amit a Thököly út 74. számnál helyeztek üzembe a Fővárosi Vízművek szakemberei. A kerületben összesen 9 olyan ivócsap lesz majd hamarosan, amit tűzcsapból alakítanak át úgy, hogy a csapok közben a tűzoltásra is alkalmasak maradnak - adja hírül a kerület honlapja.