Az Eötvös Károly Intézet "Legyen köztársaság!" című közéleti és kulturális fesztiváljainak legutóbbi rendezvényén, március 18-án, "Civilek a célkeresztben" volt az egyik kerekasztal-beszélgetés igencsak aktuális témája. A szervezők egyebek mellett két kérdést vetettek fel: "Hogyan érdemes kezelni a támadásokat?" és "Milyen stratégiák jöhetnek szóba?" Mindenekelőtt szolidaritást kell vállalni azokkal, akiket hamis vádakkal támadnak, hogy ellehetetlenítsék őket - mondtam erre, és hozzátettem: "Manapság Soros György van a kormány évek óta folyó ellenségkereső és gyűlöletszító kampányának célkeresztjében." Ez, sajnos azóta még inkább igaz – tehát vele kell szolidaritást vállalnunk. Majd valahogy így folytattam: ha pedig azt kérdezik, mennyi pénzt kaptatok Soros Györgytől, valljátok be nyíltan, sumákolás nélkül, hogy soha egy fillért sem. De valljátok be büszkén azt is, hogy milyen alapítványoktól nyertetek támogatást pontosan kidolgozott projektekre, gondosan elkészített pályázatokkal, és hogy minden fillérről el kell számolnotok a magyar hatóságok számára is teljesen átláthatóan.
Orbánéknak pedig tudomásul kell venniük, hogy az alapítványoktól kapott pénzeknek semmi közük az alapítóhoz, hiszen éppen ők érveltek azzal, hogy az alapítványba tett pénz még a közpénz jellegét is elveszti. A bíróság ugyan kimondta, hogy a közpénz mindig közpénz marad, de az ítélet nem vonatkozik magánpénzre, vagyis Soros György alapítványokba tett pénze már rég elveszítette Soros-jellegét. A magyar bíróságok által elfogadott alapszabály szerint működő és a magyar hatóságok által ellenőrzött, magyar alapítványokba helyezett külföldi pénzek pedig elveszítik külföldi jellegüket.
Filozófiai háttér
Soros és más filantrópok között az lehet a legnagyobb különbség, hogy talán neki van a legerősebb filozófiai háttere. Személyes élmények is késztethették olyan alapítványok létrehozására, amelyek segíthetnek megakadályozni a múlt nagy katasztrófáinak megismétlődését. Soros ugyanis a saját bőrén tapasztalta meg a XX. század mindkét nagy diktatórikus rendszerének embertelenségét: a nácik elől bujkálnia kellett, a kommunizmus elől Angliába menekült, ahol megragadta a XX. század egyik legnagyobb filozófusának, Karl Poppernek a tanítása az "open society"-ről, a nyitott társadalomról. Ezek után érthető, hogy a fiatal Soros úgy döntött, a zárt társadalmak, a diktatúrák, a dogmatikus, agymosó rendszerek elleni küzdelemnek szenteli az életét. Az is érthető tehát, hogy Soros később a kommunista egyeduralom ellen fellépő fiatal Orbán Viktor támogatója lett.
De az is érthető, hogy Orbán, aki az álnemzeti, Keletre nyitó jobboldaliságot és a putyinista neokommunizmust ötvözve tör egyeduralomra, most a saját önkényuralmi törekvései első számú ellenségének tartja a nyitott gondolkodású és a nyitott társadalmat támogató Sorost. És ez nem most kezdődött: Soros éppen akkor hívta fel a figyelmet a kapitalizmus veszélyeire - lásd például The Capitalist Threat (A kapitalista veszély) című tanulmányát a The Atlantic Monthly 1997. februári számában -, amikor Orbán, feladva liberális múltját, elkezdte metamorfózisát önkényuralmának vadkapitalista korruptokráciája felé.
De lehet egy másik komponense is annak, hogy Orbán Soros ellen fordult. Az ugyanis, hogy be kell látnia: új oligarcha-garnitúrája és strómanjai gátlástalan gazdagítása ellenére sosem fog olyan pénzügyi háttérre szert tenni, amellyel tényezővé válhat nemzetközi szinten. Sőt, talán ennél is jobban frusztrálhatja Orbánt, hogy kénytelen elismerni Soros pénzügyi zsenialitásán is messze túlmutató intellektusát, amellyel a Karl Popper által kidolgozott reflexivitás-elméletet befektetői sikerein túlra is ki tudta terjeszteni. Ez a megközelítés nyitott Soros számára társadalomfilozófiai perspektívát, amely iránt maximálisan elkötelezett maradt, és ez magyarázza, hogy minden földrészen szinte minden ajtó nyitva áll előtte.
Orbán szavaiból és anyagi telhetetlenségből az derül ki, hogy feltételezi, egykori támogatója a szívélyes fogadtatást sok-sok milliárd dolláros vagyonának köszönheti. Pedig tudhatná, hogy számos milliárdos a pénzén túl annyira érdektelen, hogy jobb körökben nem is látják szívesen őket. Orbán még arra sem számíthat, hogy majd a sznobok befogadják, hiszen nem kérkedhet strómanokra bízott vagyonával, és már az intellektusát is rég beárnyékolta politikai álarca.
Orbán frusztráltságainak is szerepe lehet abban, hogy hatalmas energiát fektet egykori mentora diszkreditálásába. Mindig sajnálatraméltó, ha valakit felőrölnek a rögeszméi, de az igazi katasztrófa az, ha ennek egy ország válik áldozatává.
A CEU-törvény
Ha felvetődik a kérdés, miért indított Orbán egész pályás letámadást a CEU, a Central European University ellen, a választ már sejthetjük abból, hogy Orbán a CEU-t Soros-egyetemnek hívja, noha tudnia kell, hogy ilyen nevű egyetem nincsen, és a CEU-t nem is akarja így akkreditálni senki - sem hazánkban, sem az Egyesült Államokban. Egyértelmű tehát, hogy a hamisított dátumú, sürgősséggel meghozott „CEU-törvény” a Soros elleni támadásról szól, és személyes ügy, nem pedig a magyar kormány áll mögötte, mert egy ország hivatalos szerve csakis hivatalos nevén nevezhet meg egy egyetemet.
A napokban nagy feltűnést keltett, hogy Orbán Viktor „elsősorban tehetséges magyarnak” nevezte Soros Györgyöt. Lehet, hogy csak azért használta ezt a pozitív kitételt, mert úgy gondolta, így nagyobb hitelt adhat a mondat második felében sorjázó negatív, ócsárló megjegyzéseinek. Én leginkább a „kaszinókapitalizmusra" kaptam fel a fejem, mert ha ezzel Orbán egy másik amerikai magyarhoz, Andy Vajnához akarta kötni Sorost, az nem lenne jó hír Orbán-kedvenc kaszinókirályának. Hiszen tudjuk, hogy Simicska Lajos sorsára jut mindenki, aki túlnő Orbánon. Bár lehet, hogy az is elég a kegyvesztettséghez, ha valakinek csak századannyi vagyona és hatalma van, mint neki, de azt százszor jobban tudja nyíltan élvezni, „habonyozni”.
Én azonban végső soron úgy gondolom, hogy Orbán aligha csak féltékenységből mutat – szerintem jórészt megjátszott – ellenszenvet és szít - általa talán nem is érzett - gyűlöletet Soros György iránt. Egyszerűen Sorost tette meg a soros „mumusnak”. Ő ma a Fidesz nép elé állított ellensége, mert az ellene folytatott „küzdelemmel” remélnek választást nyerni. Mint ahogy 1998-ban a tocsikozással, 2010-ben a gyurcsányozással nyert a Fidesz.
Az oszd meg és uralkodj az olyan ember hatalmi módszere, aki nem hiszi, hogy intellektusa erejével, netán bölcs politikájával össze tudja tartani a táborát. Inkább lemond népe egy részének, ha kell, felének a támogatásáról, ha ezzel a másik felét magához kötheti.
A kötés ereje természetesen függ attól, mekkora éket lehet verni e két félrész közé. A teljes szétszakításhoz azonban nem mindig elég egy ellenség megnevezése. Biztosabb a hatás, ha őt patás ördögként – vagy zsidó(bérenc)ként – lehet bemutatni, mindenféle gyűlöletes gonoszság megtestesítőjeként. Márpedig a gyűlölet olyan erős indulat, amely hormonszerű kémiai mediátorokat termel, s ezek éppúgy képesek függőséget okozni, mint szintetikus derivátumaik. Ennek az az előnye, hogy a legprimitívebb eszközökkel is fel lehet szítani a már függővé váltak gyűlöletét (lásd óriásplakátok), és egyre könnyebb meggyűlöltetni velük az újabb és újabb ellenségeket.
Miért éppen Soros?
Nem tudhatjuk, pontosan mikor döntöttek úgy Orbánék, hogy a közel-keleti pusztítás, a kivégzések, lefejezések elől menekülő embereket fogják felhasználni arra, hogy a riogatást, a félelemkeltést tegyék 2018-as kampányuk központi témájává. De az nyilvánvaló, hogy már két évvel ezelőtt is a félelemkeltés céljából tartották vissza a menekülteket a Keleti pályaudvarnál. Pechükre ezek a fegyelmezett, többnyire családos, kisgyermekes, békés emberek nem adtak semmiféle okot a félelemre. Ellenkezőleg, inkább szimpátiát és segítőkészséget váltottak ki a jobb érzésű emberekből. A gyűlöletszítás azoknál működött, akik csak a hazug fideszes média közvetítésével találkoztak „migránsokkal”.
Ám a 2018-as kampányra kifogyhat a gőz a „migránsveszélyből”. Ezért volt szükség egy új, továbbfejlesztett migráns-ellenségképre, és ehhez jött jól George Soros, aki, mint mindig, kezdettől fogva a rászorulók mellett állt. Fideszék, akik láthatólag nem ismerik a keresztényi karitászt, ezt úgy adták el a híveiknek, hogy Soros egyetlen célja valami borzalmas veszélyt hozni Európára. Orbán feltehetőleg Putyintól is ilyen értelmű ukázt kaphatott, Putyinnak ugyanis valóban van rá oka, hogy ellehetetlenítse Sorost, aki az ukrán függetlenség mellett is az elsők között állt ki teljes mellszélességgel. Tavaly pedig, "a modern világ minden képzeletet felülmúló háborús bűncselekményei" közé sorolta Putyin szerepét Aleppó kíméletlen bombázásában.
Magyarország mindeközben végzetes választás elé került: a Karl Popper és George Soros által propagált nyitott társadalommá válik-e, amelyben a mai fiatalok otthon érezhetik magukat, vagy tovább folytatódik a Putyin–Orbán-féle megosztás, a primitív gyűlöletszítás, s ezzel az egymásra és a jövőre nyitott fiatalok kivándorlása.
