paksi bővítés;Paks 2;

2017-06-09 07:25:00

Lassan fut fel a paksi beszállítás

Bár a Paks 2 beruházáson 40 százalékos magyar beszállítói arány a cél, örülnék, ha végül 30 százalék sikerülne - fogalmazott Tóth Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-orosz tagozatának tiszteletbeli elnöke, a szervezet Paks-szekciójának vezetője tegnap az erőművet tervező Atomprojekttel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában (BKIK) rendezett vállalkozói rendezvényen. Meglátása szerint a hazai vállalkozóknak másfél-két éves késést kell behozniuk.

A fejlesztés közös lesz, nyitottan várjuk aktív részvételüket – hirdetett irányt Alekszandr Kazarin, az orosz felet képviselő állami Roszatom tervezési leányvállalata, az Atomprojekt (a kamara által tévesen vezérigazgatóként bemutatott), a paksihoz hasonló úgynevezett VVER-technológiáért felelős osztályának igazgatója. Leszögezte: mindennek időben el kell készülnie, így hamarosan kiírják az első pályázatokat. Példái szerint a turbinasziget, a mérőműszer- és a dízelgenerátor-vezérlés kapcsán számítanak külső tervezőkre és tanácsadói pályázatok is várhatóak.

Az igazgató röviden ecsetelte közel száz éves vállalkozásuk – Pakson kívül az egyiptomi El-Dabaa-ba – tervezett, a legmodernebbként bemutatott VVER 3+-os blokkjának előnyeit, így például a kettős burkolatot és az olvadékcsapdát. Alekszandr Kazarin ezúttal nem tért ki a 40 százalékos magyar beszállítói arányra. Talán nem véletlenül: míg erre a Roszatomnak csak „törekednie” kell, az EU felé 55 százaléknyi nemzetközi versenytárgyalásra már kötelezettséget vállaltak. Az első körben nem is akadt kérdező a termet amúgy zsúfolásig megtöltő magyar vállalkozók részéről. Egy cseh tervezőcég érdeklődött, hogy magyar leányvállalat mellett szükséges-e oroszt is alapítaniuk. Tóth Imre kérdésére pedig közölték: attól függetlenül, hogy az Atomprojekt alapvetően a tervezés kapcsán vár ajánlatokat, jelentkezhetnek a építkezés teljes időtartamára vonatkozó szolgáltatással is.

Tatjána Medvegycsikova, az Atomprojekt közbeszerzési szakértője vázolta az Atomprojekt pályázataira vonatkozó szigorú feltételeiket. Az ajánlati ár mellett alapvető szempontnak nevezte a gyártási eljárásra vonatkozó minőségbiztosítások meglétét, a munkavállalók megfelelő képzettségét, a kellő anyagi hátteret és a referenciákat is. Andrej Mazin, a Roszatom magyarországi irodájának vezetője zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben.

A beszédek végén az előadók néhány cég – így például a KÉSZ és a Vegyterv – képviselőivel külön megbeszélést folytattak. Ezt követően két külön teremben bárki bemutatkozhatott, amin már nagyobb aktivitás mutatkozott. Tapasztalataink szerint a magyar vállalkozók a folyosón is névjegykártyáikkal "bombázták" az orosz beszállító képviselőit.