vezetőedző;MTK futball csapata;Feczkó Tamás;

2017-06-09 13:06:00

Új vezetőedzője van az MTK-nak

Két évre szóló szerződést kötött Feczkó Tamás, a másodosztályba kiesett MTK Budapest labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban tartott sajtótájékoztatón Polyák Balázs, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. sportszakmai vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott, a trénert az emberi kvalitásai és szakmai múltja egyaránt predesztinálja arra, hogy részt vehessen az MTK jövőjének felépítésében. Hozzátette, elsősorban továbbra is a saját utánpótlásukra és értékeikre szeretnének építeni, ennek ellenére nem zárják ki, hogy más kluboktól is igazolnak játékosokat.

"Nagy megtisztelés, hogy az MTK rám gondolt. A kihívás és a célok is óriásiak, amelyekért érdemes dolgozni. Nagyon jó esélyeket látok a visszajutásra, ha nem így volna, nem lennék itt. Minden feltétel adott a sikerhez, a játékoskeret is megfelelő" - nyilatkozta Feczkó Tamás, aki egyelőre nem tudja, pontosan mikor kezdi új csapatával a felkészülést, mivel csak csütörtökön állapodtak meg a klubvezetőkkel.

Az edző az elmúlt két és fél évben a Balmazújváros együttesét irányította, amely az érkezésekor, 2015 márciusában az NB II utolsó helyén állt, s előbb bennmaradt a másodosztályban, majd múlt vasárnap kiharcolta a feljutást az NB I-be.
 A hajdúsági klub elnöke, Tiba István csütörtökön azt nyilatkozta, emberileg csalódott a távozó Feczkó Tamásban. A tréner a pénteki sajtótájékoztatón ugyanakkor méltatta Tibát. "Közösen óriási dolgokat értünk el, szerintem a bennmaradás nagyobb bravúr volt, mint a mostani feljutás. Minden edzőkollégának olyan klubelnököt kívánok, mint Tiba István. Nem volt olyan kérésem, amit ne teljesített volna, ezért is tudtunk ilyen sikeresek lenni" - szögezte le.

Feczkó elárulta, a tavasz során több klub is megkereste - az MTK például két héttel ezelőtt -, de az NB II utolsó mérkőzése előtt senkivel nem tárgyalt. Hozzátette, nagyon nehéz döntést hozott, amikor elhagyta Balmazújvárost: "Azt a csapatot én raktam össze, fantasztikus játékosok, szenzációs emberek ülnek abban az öltözőben, akik tűzbe mentek értem."

A következő NB II-es idény kapcsán kifejtette, hogy szerinte hét-nyolc csapat - a Kisvárda, a Zalaegerszeg, a Békéscsaba, a Nyíregyháza, a Gyirmót, az ETO FC Győr, az MTK és egy meglepetéscsapat - küzd majd a feljutást jelentő első és második helyért.

Polyák Balázs közölte, hogy az MTK-t az élvonal tavaszi idényében irányító Tamási Zsolt visszatér az agárdi Sándor Károly Akadémia igazgatói posztjára.