labdarúgás;vb-selejtezők;

2017-06-12 07:53:00

Legyőzött Eb-ezüstérmes

A hosszabbításban kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett Svédországban a tavalyi Európa-bajnokságon ezüstérmes francia válogatott és az első helyet is át kellett adnia legyőzőjének az A csoportban. 

A találkozót eldöntő találatot Ola Toivonen szerezte a 93. percben. Bulgária az eddigi szereplése alapján váratlanul 2-1-re kikapott Fehéroroszországban, és visszacsúszott a negyedik helyre, mivel Hollandia a várakozásoknak megfelelően 5-0-ra bizonyult jobbnak Luxemburgnál. Ez az egyetlen olyan csoport, ahol még négyen vannak versenyben a vb-részvételért, Svédország és Franciaország 13-13, Hollandia 10, Bulgária 9 ponttal várja a hátralévő négy fordulót.

A magyar válogatott számára az andorrai szégyen után már csak a matematikai esély maradt az első két hely valamelyikének elérésére – a pályán nyújtott teljesítmény alapján erre nincs semmi kilátás – a B jelű hatosban, miután Svájc és az Európa-bajnok Portugália is hozta a kötelezőt: előbbi 2-0-ra nyert Feröeren, utóbbi, 3-0-ra győzött vendégként Lettországban. Ez azt jelenti, hogy Svájc 18 ponttal vezet a 15 pontos Portugália előtt, Magyarország hét ponttal harmadik. Ez a hátrány még akkor is behozhatatlannak tűnik négy forduló alatt, ha valami csoda folytán a következő két hazai selejtezőn – Lettország és Portugália ellen – sikerülne hat pontot szereznie a magyar válogatottnak.

Hajszál választotta el Gibraltárt története első pontszerzésétől egy selejtezősorozaton: Ciprusnak a 87. percben sikerült az, ami a magyaroknak nem, Pierosz Szoteriu góljával kiszenvedte a 2-1-es győzelmet.

A világbajnok Németország rendkívül tartalékos összeállításban B csapatnak is jóindulattal nevezhető együttessel intézte el 7-0-ra San Marinót (C csoport), és miután Norvégia gól nélküli döntetlent játszott Csehországgal, öt pont előnnyel vezet Észak-Írország előtt.

Lengyelország a Bayern Münchent erősítő világklasszis, Robert Lewandowski mesterhármasával múlta felül 3-1-re Romániát, és hat ponttal szerzett eddig többet, mint a második és harmadik helyet 10-10 ponttal elfoglaló Montenegró és Dánia (E csoport).

A legizgalmasabb csatát a szigetországban vívták, Skócia Leigh Griffiths révén a 87. percben egyenlített, a 90.-ben pedig vezetett Anglia ellen, mégsem nyert, mert a 93. percben Harry Kane is betalált, 2-2-re alakítva a végeredményt. Az első angol gól Alex Oxlade-Chamberlain nevéhez fűződik. Az F csoportban Anglia 14 pontot gyűjtött eddig, Szlovákia 12-őt, Szlovénia 11-et, a skótok 8-cal már feltehetően nem tudnak beleszólni a továbbjutásért folyó versenybe.