Országgyűlés;napirend előtt;Orbán;

2017-06-12 11:42:00

"Magyar Magyarországot akarunk" - Orbán Viktor felszólalt napirend előtt

Magyar Magyarországot és európai Európát akarunk - ezt mondta az MTI híradása szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben, ahol a lezárult nemzeti konzultációról adott számot, amelyet az eddigi legsikeresebbnek nevezett.

MTI Fotó: Kovács Tamás

MTI Fotó: Kovács Tamás

Szerinte a nemzeti konzultációk lehetővé teszik, hogy az emberek, a választott parlamentjük és a kormányuk közös akarattal cselekedhessen. Az ország mai eredményeinek ez a fundamentuma, ezért sikerült kimenteni Magyarországot a pénzügyi katasztrófából, megfékezni az árakat, százezreknek munkát adni, emelni a béreket, és megindítani Magyarországot a gazdasági fejlődés ösvényén - sorolta. Orbán Viktor úgy látja: kiformálódott egy új egység, egy új nemzeti egység, egy szellemi, politikai és akcióegység. Ez a gondolat, miszerint mi magyar Magyarországot és európai Európát akarunk, egységbe fogja a magyarokat, a program élén pedig a kormány áll. 

És persze: 

Nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel átvegye az irányítást.

A miniszterelnök közlése szerint ma a magyar emberek többsége úgy gondolja, Brüsszel fordítva ül a lovon. A  magyarok többsége úgy gondolja, nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel betelepítési programokat kényszerítsen Magyarországra. A többség szerint nem engedhetjük meg azt sem, hogy Brüsszel beleszóljon az adók, a bérek és a rezsidíjak meghatározásába Magyarországon.

Még Orbán Viktortól is elképesztő Brüsszel-ellenes vádaskodás-dörgedelmek zengtek a jobb sorsra érdemes falak között: 

Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára áll - jelentette ki a kormányfő az ország házában. Mindezt azzal vélte igazolni, hogy szerinte Ahmed H. nyilvánvalóan képtelen hazugságai fontosabbak Brüsszelnek, mint a magyarok biztonsága. Orbán egyébként a Brüsszel-ellenes kirohanások során - noha nem egyszerű - igyekezett azt bizonygatni, hogy mindezek egyszersmind nem Unió-ellenes megnyilvánulások a részéről, ezt olyanfajta érvekkel próbálta alátámasztani mint:  

- Az Európai Unió nem Brüsszel, hanem független európai nemzetek önkéntes szövetsége

- Magyarország nem Európa-ellenes, sosem volt az 

- Nem a magyarok (?) álláspontja változott meg, "Brüsszel váltott gúnyát"

Már hiányoltuk: Soros ( egyszerre kap Brüsszel és a volt mentor)

Orbán Viktor azt is abszurdnak nevezte, hogy Brüsszelben ma egy pénzügyi spekuláns szabja meg, merre van az előre. Európai vezetők hajbókolnak Soros György előtt, aki megmondhatja, mit kell tennie Európának.

Nade, nyugalom

Amíg én vagyok Magyarország miniszterelnöke és itt állhatok, addig a kerítés a déli határon is állni fog - jelentette ki a miniszterelnök, majd folytatva Brüsszel ócsárolását, nyomatékosította: amíg a Fidesz és a KDNP kormányozza az országot, addig nem engednek Brüsszel zsarolásának és elutasítják a kötelező betelepítési kvótát.Amíg a polgári nemzeti oldal adja a derékhadat, addig a haza is védve lesz - vágta ki az aduászt, azt, ami mindig megdobogtat sokezer magyar szívet.

De résen kell lenni 

Orbán Viktor azt is hangoztatta, hogy amíg Magyarország demokratikus alapokon áll, nem fogadja el, hogy Brüsszel lopakodva elvegyen nemzeti jogaiból. 

De az ellen nem csak kívülről fenyeget (sötétben bujkáló...)

A miniszterelnök azt is világossá tette: aki támogatja a bevándorlást és lebontaná a kerítést, ismeretlen múltú, identitású és célú migránsokat telepítene Magyarországra, az az emberek, a nemzet, a haza ellenére cselekszik.

Pedig 

Itt annyira jó. Magyarország pályára állt, minden okunk megvan a bizakodásra, újra van jövőnk - mondta lágyabb hangra váltva Orbán Viktor, majd az elmúlt hét "verejtékes esztendő" után elért gazdasági sikerek sorolásába fogott:  7 év alatt segélyalapú gazdaság helyett sikerült "megágyazni" a munkaalapú gazdaságnak, a foglalkoztatás Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az Európai Unión belül, valamint 2010 óta a harmadik legnagyobb mértékben növekedett a minimálbér, a magyar gazdaság pedig idén az első negyedévben 4,2 százalékos növekedést produkált.

Rögvest itt a választás

Hangsúlyozta: ezeket az eredményeket nemzeti alapon, a nemzeti érdekeket követve sikerült elérni. Ezért azt javasolta, hogy ne kockáztassák ezt valamilyen homályos utópia kedvéért, nevezzék azt európai egyesült államoknak, nyílt társadalomnak vagy bármi másnak.

Oktatás, egészségügy, stadonok - reagált az MSZP

Vajon a magyar emberek valóban azokat a kérdéseket tartják a legfontosabbnak, amelyeket a nemzeti konzultáción megkérdeztek tőlük? - ezt  a szocialista Tóth Bertalan kérdezte a miniszterelnöki felszólalás után.  A magyar gazdaság az uniós támogatások miatt növekszik, az adócsökkentés hasznát a gazdagok élvezik, az állam működése pedig drágább, mint korábban. Miért nem szólt a nemzeti konzultáció az oktatásról, az egészségügyről, a kivándorlásról és arról, mennyit költsünk stadionokra? - sorolta a szerinte lényegesen húsbavágóbb problémákat.

Népszava fotó

Népszava fotó

Ha Brüsszelben terroristákat lát, akkor Önnek tényleg elgurult a gyógyszere 

Ha Orbán Viktor Brüsszelben terroristákat lát, akkor Önnek tényleg elgurult végül a gyógyszere - fogalmazott Szél Bernadett, az LMP társelnöke, hozzátéve: nem kellene terroristázni azokat az embereket, akikkel egy asztalnál ül, amikor helyet foglal az állam és kormányfők találkozóján. A miniszterelnök nemzeti kormányzást ígért, de ehelyett egy soha véget nem érő nemzeti konzultáció zajlik. A konzultáció oldalán ráadásul egy orosz kód futott - emelte ki, amihez kapcsolódva azt kérte, hogy a miniszterelnök mondja el, miért szolgáltatták ki a magyar állampolgárok legszemélyesebb véleményadatait Vlagyimir Putyinnak. Ha a miniszterelnök bátor lenne, nem nemzeti konzultációkat tartana, hanem kiírná a népszavazást a paksi bővítésről - jelentette ki a képviselő. A paksi beruházást azért hajtják végre, mert az EU-s források kimerülése után, amiket a "barátaival ellopnak", szükségük lesz egy nagyobb pénztranszferre, amit Keletről akarnak megkapni - fogalmazta meg a kormányfőnek szánt véleményét. Szél Bernadett Orbán Viktort egy békétlen miniszterelnöknek nevezte, aki miatt az országnak nincs nyugalma, mert délibábos háborúk sorát indítja olyan képzelt ellenségek, mint a CEU, Brüsszel vagy a Soros-hálózat ellen. Eközben viszont nincsenek rendben a bérek, az oktatás, az egészségügy - jelentette ki.