felsőoktatás;HÖOK;

2017-06-16 10:33:00

Elszakadt a cérna a kormánykedvenc HÖOK-nál is

Onnan támadtak a kormányra, ahonnan nem látták jönni: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a kormány nem törődik a felsőoktatásban tanulókkal.

Kemény hangú közleményben állt ki a Pécsi Tudományegyetem egykori hallgatója, Gulyás Tibor vezette Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a kormány ellen – adja hírül a Pécsi Stop.

Mint közleményükben írják, a „kormány számára nem fontosak a felsőoktatási hallgatók és nem érdekes, hogy milyen körülmények között töltik mindennapjaikat”. Ezt a jövő évi költségvetési törvényből vezetik le - jegyzi meg a portál.

„A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája több alkalommal is jelezte, hogy alacsonyak a felsőoktatási hallgatók ösztöndíjai, hiszen azok az elmúlt 10 évben nem emelkedtek semmit. Kutatással támasztotta alá a szervezet a hallgatók rossz helyzetét, majd javaslatokat dolgozott ki a rendszer átalakítására, hogy jobb, igazságosabb, hatékonyabb legyen az elosztási rendszer. A biztató tárgyalások után azonban azt látjuk, hogy mégsem fontosak a felsőoktatási hallgatók a kormány számára!”

A HÖOK szerint programjukat, az országos kollégiumfejlesztési stratégiát minden felsőoktatási szereplő üdvözölte, mint előremutató kezdeményezést, ezzel szemben a jövő évi költségvetési tervezetből is látszik, hogy a kormánynak nem fontos, hogy a hallgatók hol/hogy élnek.