Pető Péter: akkor van vége, ha mi mondjuk

A magyar reménytelenség egy játékvezető tapasztalataiból regényben áll össze Pető Péternél, aki szerint Orbánnak igaza van: a foci lehetne az egyik kitörési lehetőség.

– Három hülye, három hülye! Magára veszi, ha ezt kiabálják a nézőtérről?

– Soha, aki ennyiszer hallotta magáról, hogy hülye, idióta, ostoba, annak ezek a szavak már keveset jelentenek.

– Szokta-e szidni a bírókat, partjelzőket, vagy elnéző velük?

– Miután abbahagytam a játékvezetést, évekig elképzelhetetlen volt, hogy kiabáljak a bíróknak. Aztán más sportágak eseményein már volt rá példa, azóta, tartok tőle, futballmeccsen is.

– Az lesz bíró, aki nem tud focizni, viszont szereti befolyásolni az eredményt?

– Dehogy, elvégre tanárnak sem az megy, aki nem tudja megtanulni a tananyagot, de osztályozni azért szeretne. A játékvezetés különös szakma, aki az első pillanatokban beleszeret, az a rabja marad.

– A bírói attitűd, az örök igazságkeresés érződik az „akkor van vége, ha mi mondjuk” szlogenben is. Ismerős a mondat? Emlékszik még rá?

– Kétségtelen, úgy szocializálódtam, hogy én fújom le a meccseket. A fordulatra természetesen emlékszem, a Népszabadság-ügy idején sokszor hajtogattam, az igazságtalanság miatti elemi felháborodás nem szülhet másfajta mondatokat.

– Akkor lett egyébként vége, amikor a Népszabadság szerkesztősége mondta? Vége van egyáltalán?

– Épp ez a lényeg, hogy nincs vége. A mondatot persze szűk értelemben szeretném igaznak tartani, hiszen az azt jelentené, hogy a lapot nem lehetett megölni, annak sincs vége. Ám valójában arról szól, hogy nem lehet feladni. Elemi kötelességünk az utolsó pillanatig küzdeni az olyan elnyomó, korrupt, hazug hatalom ellen, amelyik most uralkodik és amelyik kivégezte a Népszabadságot. Itt nem létezik kompromisszum, éppen ezért ma is azt mondom mindenkinek, aki képes még felháborodni, hogy csak akkor lesz vége, ha mi mondjuk azt, hogy vége van.

– Melyik komolyabb dolog? Naponta megtölteni egy újságot – online portált – releváns, közérdekű hírekkel és tényfeltáró írásokkal, vagy regényt írni?

– Egyformán komoly munka. Az életem eddig úgy hozta, hogy szövegekkel foglalkozhattam felnőttkorom minden napján. És okozott már ugyanakkora örömöt korrupciós ügy megírása, mint a lapzárta idején kiszúrt hiba észrevétele és javítása, vagy éppen egy mondat, amely megtalálja a helyét egy regényfejezetben.

– Első regénye focipályák körül játszódik. Megjelent-e a politika a vidéki meccsek és pályák környékén is?

– Nem tud nem megjelenni. A futball, ugye, a minden, a mindenben meg ott van az életünk, a rezsi, a csalódások, az önkormányzati döntések, a korrupció.

– Mekkora volt a legnagyobb összeg, amit ajánlottak egy elcsalt meccsért?

– Soha életemben nem kínáltak nekem pénzt a mérkőzés befolyásolásáért.

– Elképzelhető-e jó szándék Orbán Viktor stadionépítési és futballakadémia-alapító mániája mögött? Gondolhatja-e azt a miniszterelnök, hogy a foci olyan mint a box, a szegény gyerekek kiemelkedési lehetősége?

– Olyannyira elképzelhető, hogy én is ezt gondolom. Komplett magyarországi régiók vannak a legnyomorultabb uniós térségek között, román meg bolgár területek mellett. Az oktatás mellett a sport is kitörési lehetőséget jelenthetne, ám az Orbán-kormány koncepciótlan, eszetlen, mértéktelen és korrupt projektjei inkább csak ártanak.

– A meccseknek köszönhetően bejárta az egész országot. A regény írása közben utánanézett-e a mostani helyzetnek, vagy az emlékeire támaszkodott?

– Nem mentem újabb kört. A kétezres évek Magyarországát akartam megrajzolni, ehhez pedig az az élményanyag kellett, amit akkor megszereztem.

– A Leshatár című regény borítóján látható a klasszikus leshelyzet. arra számít, hogy ezek után soha többé nem kell elmagyaráznia a lesszabályt?

– Inkább arra, hogy minden korábbinál többször kérdeznek majd a lesről.

– Aki a hétvégéken hozzászokott a sárga és piros lapok kiosztásához, az hogy viseli a hétköznapokat?

– Válságtünet lett volna, ha suliban meg melóban is piros lappal közlekedek, idáig szerencsére nem jutottam. Az ugyanakkor tény, hogy talán nem véletlen, hogy az ember olyan munkát keres, amelyben dönteni kell. A döntések azonnalisága elkísér már az életemben.

– Mi lesz a következő regénye? Az is önéletrajzi ihletésű lesz?

– Még nem tudom, lesz-e egyáltalán. Ma az igenre tennék tétet, mert van történetem, amit el szeretnék mesélni. Azt hiszem, abban már kevesebb ok lesz engem keresni.

– Kiadója, a Kalligram minden évben jelentős számban adja a szépirodalmi díjak jelöltjeit és nyerteseit. Magasra pozicionálták az első könyvét, melyet szociográfiai utazásregénynek és generációs szerelmes- és szinglitörténetnek párhuzamosan olvasható. Ráadásul a foci – egészen pontosan a harmadosztályú meccsre járást szerető férfiak ábrázolásában valószínűleg egyedülálló teljesítményt tett le. Ízlésem szerint megbocsájthatatlanul megbocsájtónak hallom azt a hangot, ahogy az énekelgetős, szotyizós, beivós, reggel bocsánatkérős életekről ír.

– Mély kötelék fűz ahhoz a fullasztó, reménytelen, kegyetlen, ugyanakkor vad örömökkel teli világhoz, amelynek történetét el szerettem volna mesélni. Amikor kétely nélkül, kérlelhetetlenül ítélünk azok felett, akiknek nehezebb, tudnunk kell, hogy mi hagytuk őket magukra, mi zártuk be őket világvégi szegregátumokba. Ők meg képesek még így is élni. Persze nem olyannak képzelem az ideális világot, mint amilyennek ábrázolom ezt. De azt fontosnak tartom, hogy legyen tudásunk arról, sokan vannak ebben az országban, akik úgy élnek, ahogy tudnak. És sokan így tudnak.

NÉVJEGY

A 24.hu főszerkesztője, a megszüntetett Népszabadság egyik főszerkesztő-helyettese, politikai elemző, régebben nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Németh Gyula díjas sportújságíró, Junior Prima díjazott sajtó kategóriában. Első regénye Leshatár címmel jelent meg a Könyvhétre, hőse egy fiatal játékvezető, aki anekdotáin keresztül sajátos szemszögből mutatja meg a kelet-magyarországi reménytelenséget.