letelepedési kötvény;kötvénybiznisz;

2017-06-17 13:15:00

Milliárdokat buktak a magyarok Rogán kötvénybizniszén?

A korábban becsültnél is sokkal nagyobb veszteség érhette az államot a letelepedési kötvények kamatai miatt - írja a Magyar Nemzet saját számításai és az Államadósság-kezelő Központ hivatalos válasza alapján, miután Demeter Márta független országgyűlési képviselő közérdekűadat-igényléssel fordult a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó állami szervezethez.

A hivatalos válaszból az derül ki, hogy a kötvényprogram kezdete óta a magyar adófizetőket 1,2 milliárd forintos kár érte. Ebben azonban nincsenek benne az idei adatok, így a lap számításai szerint az állam akár 13 milliárd forinttal is több kamatot fizethetett ki, mintha a szokásos piaci finanszírozást választotta volna. A cikkben kifejtett számítások szerint az idén március végéig futó kötvényprogram csak az első három hónapban 12 milliárd forintos kárt okozott a magyar adófizetőknek.

A kormánypártok lényegében hűtlen kezelést valósítottak meg, amikor megszavazták a kötvényprogramot, és törvénybe foglalták a garantált kétszázalékos hozamszintet - vonja le következtetését a lap, hozzátéve: ha akkor módosítottak volna a jogszabályon, akkor 24 milliárd forintos költségvetési pazarlást állíthattak volna meg. 

Demeter Márta független képviselő szerint az ügyben felmerül a bűncselekmény gyanúja. „Mondhatjuk, hogy ez lényegében egy állam által menedzselt pénzmosoda, hiszen azok akik megvásárolják ezeket a kötvényeket, nem tudjuk, hogy milyen pénzt fizetnek be az offshore cégeken keresztül a magyar államhoz, és ugye majd amikor visszafizetési kötelezettsége van a magyar államnak, akkor tiszta pénzt fog visszafizetni ezeknek az embereknek. Tehát egyértelműen több helyen is bűncselekmény gyanúja felmerülhet, akár hűtlen kezelést tekintve, akár a pénzmosási szabályok megkerülését tekintve” - mondta a politikus a Hír TV kérdésére. 

Az ÁKK egymilliárdos kamatmegtakarításról beszél
Több mint 1 milliárd forint kamatmegtakarítást realizált el az állam tavaly év végéig a Letelepedési Magyar Államkötvényekkel (LMÁK) - közölte az Államadósság kezelő Központ. Szerintük a kötvények értékesítése arra nyújtott lehetőséget, hogy más, kedvezőtlenebb feltételű külföldi adósság felvétele helyett ezen belföldi kötvény biztosítsa a deviza-finanszírozást. A belföldön 2013-2016 között 1,29 milliárd euró (397 milliárd forint) értékben kibocsátott kötvény ennyivel kevesebb külföldi devizaadósság kibocsátását tette szükségtelenné. A letelepedési kötvényekkel történő adósságfinanszírozás előnye az volt, hogy csökkentette a forrásbevonás koncentrációját, a külföldi eladósodást, a diverzifikációnak köszönhetően pedig csökkent a kockázat - írták. Emellett a program elindításakor, 2013-ban megállapított kedvező kamatfeltételeknek köszönhetően csökkentette a kamatkiadásokat. 2016 végéig több mint 1 milliárd forint kamatmegtakarítást realizált el az állam az LMÁK kötvényekkel - védekezett közleményében az ÁKK.

Az MSZP-s Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese korábban már felhívta a figyelmet arra, hogy a letelepedési kötvény valójában egy adósságlevél, így annak révén 11 milliárd forint kára származott a magyar embereknek. Szerinte az árusításba bevont offshore cégek 110-130 milliárd forintot kereshettek ezen az ügyleten. Ráadásul jövőre el kell kezdeni visszafizetni azt a 400 milliárd forintot, amit a letelepedési kötvényt vásárlók kölcsönadtak Magyarországnak - tette hozzá.