LMP;bérrendezés;polgármesteri hivatal;

2017-06-17 16:21:00

Veszélybe kerül a polgármesteri hivatalok működése?

Az LMP szerint egyes polgármesteri hivatalok működése is veszélybe kerülhet az önkormányzati köztisztviselők elmaradt bérrendezése miatt. 

Gerstmár Ferenc, az LMP belügyi kabinetvezetője szombaton sajtótájékoztatója után azt közölte, hogy a jövő évi költségvetésben sem számoltak az önkormányzati köztisztviselők bérrendezésével, ami súlyos következményeket vetít előre a rendszert illetően, a pályaelhagyás miatt veszélybe kerülhet hivatalok működése. 

Az ellenzéki párt ezért egyetért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) bérkövetelésével, és támogatja a július 17-re meghirdetett sztrájkot - jelezte.

A politikus szerint a tízezer fő alatti települések részére hazai fejlesztési források biztosítása szükséges. Egy átlátható és megfelelően finanszírozott pályázati rendszer jelenthetné az első lépést ahhoz, hogy megszűnjön a kapcsolatok alapján - főleg év végén - osztogatott "puha pénzek" rendszere.

Kitért arra, hogy az iskolák teljes "államosítása" után bevezetett szolidaritási hozzájárulás az érintett településeken más önkormányzati feladatok ellátását, beruházások elindítását veszélyeztetheti. A nagyobb saját bevétellel rendelkező önkormányzatok megsarcolása azokon a településeken is megakadályozhatja az önkormányzást, amelyek képesek lennének rá - tette hozzá.

A helyi és központi adók rendszerének felülvizsgálata elkerülhetetlen a nagyobb mozgástér érdekében, hiszen a települések túlnyomó többsége már nem talál olyan adótárgyat, amelyet értelmesen lehetne adóztatni, és a kistelepülések zömében a lakosság adóterhe már nem fokozható - vélekedett az LMP-s politikus.