horgászat;

2017-06-19 07:16:00

Nem akarnak őstermelők lenni a horgászok

Nem akarnak őstermelők lenni a balatoni horgászok és a halászat visszaállítását sem szeretnék. A halászati tilalom óta jobbak a fogási eredmények, így nem érdekük a változtatás.

Válthassanak ki őstermelői igazolványt a horgászok és értékesíthessék a kifogott felesleget a tóparti éttermeknek, így juttatva azokat balatoni halhoz – javasolta egy sajtónyilatkozatban Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Küszöbön a szezon, s ez lehet a negyedik olyan nyár a Balatonnál, amikor gyakorlatilag nem lehet helyi halat kapni a vízparti vendéglőkben és halsütödékben. A halászatot 2013 decemberében tiltotta be a földművelésügyi miniszter, a horgászok pedig legálisan nem adhatnak el halat.

Ahogy a Népszava is megírta, a vendéglátósok és borászok alkotta Balatoni Kör több koncepciót is kidolgozott annak érdekeben, hogy – a turizmus érdekeit szem előtt tartva – a balatoni hal visszakerülhessen az asztalra. A kör várja a szaktárca reagálását. Tavaly a tóparti polgármestereket tömörítő Balatoni Szövetség javasolta halfelvásárlói hálózat létrehozását a tó körül, valamint azt, hogy a tógazdasági halakat egy bizonyos ideig a Balatonban úsztatva tegyék „balatonivá”.

- A horgászat alapvetően szabadidőeltöltés, nem pedig profittermelő tevékenység - szögezte le megkeresésünkre Balogh Tibor, a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének (BHSZ) elnöke. Amennyiben engedélyeznék a halértékesítést, azzal kiszabadítanák a szellemet a palackból. Nemrégiben tartottunk kibővített elnökségi ülést és a megjelent 37 horgászegyesület képviselője közül egy sem akadt, amelyik egyetértett volna bármelyik, az utóbbi időben felmerült változtatási javaslattal. Nem akarjuk, hogy a horgászból őstermelő legyen. Azt sem, hogy a tógazdasági halakat egy elkerített részen a Balatonban úsztassák. Azt pedig végképp nem, hogy visszaállítsák a 2013 végén abbahagyott szelektív halászatot - tette hozzá a BHSZ elnöke. Olyan elképzelés is asztalra került, hogy a horgászszervezetek dönthessék el, ki adhat el halat az éttermeknek; milyen alapon mondhatnám én ezt meg - tette fel a kérdést Balogh. Ez ráadásul visszaélésekre adna lehetőséget. Megértem a vendéglősök problémáját, de ezeket a javaslatokat még finomítani kell. A horgászoknak pedig jó a jelenlegi helyzet.

Balogh szerint a halászat megszűnte óta „egyre nagyobbak a keszegek és egyre jobbak a fogási eredmények”, vagyis a horgászoknak semmilyen változtatás nem érdekük.

Busavég
A jövő évtől nem lehet busaivadékot nevelni a Balaton-közeli tógazdaságokban - így módosult a halgazdálkodásról szóló törvény. Az először 2011-ben megfogalmazódott javaslatot most fogadták tehát el az illetékesek annak érdekében, hogy a busaivadékok ne szökhessenek be a csatornákon a Balaton vizébe és egy esetleges zsilipszakadáskor se kerülhessen busa a tóba.
A balatoni őshonos halak táplálékát fogyasztó, Kínából származó busa gyérítése érdekében 2013-ig szelektív halászatot folytatott az állami tulajdonú halgazdálkodási cég. Arról a tudósok között is vita van, hogy szükség-e a busa szelektív halászatára, vagy sem. Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója korábban azt mondta: ha a busa nem kap utánpótlást, előbb-utóbb kikopik a Balatonból.