FIFA;labdarúgás;

2017-06-19 07:54:00

Forradalmi reformokkal alakítanák át a labdarúgást

Több, elsőre érdekesnek tűnő szabálymódosítási javaslattal jelentkezett a minap a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Szabályalkotó Testülete: egy frissen közölt tanulmány szerint például fél órával lerövidítenék a meccseket.

A Chelsea korábbi klasszisa nyitott a változtatásokra FOTÓ: GETTY MICHAEL REGAN

A Chelsea korábbi klasszisa nyitott a változtatásokra FOTÓ: GETTY MICHAEL REGAN

Az ötletelés legfőbb motivációja, hogy kivonják a játékból az azt kísérő negatívumokat, úgy, mint az időhúzást vagy azt, hogy a tizenegyeseknél idő előtt a büntetőterületen belülre szaladjanak a játékosok. A javaslatban azzal érvelnek, hogy a kétszer 30 perces félidők esetén maradó 60 perc tiszta játékidő lenne: a bedobásoknál vagy egy gól utáni középkezdés előtt állna az óra, amely így okafogyottá tenné a szándékos "pepecselést". A Chelsea és az olasz válogatott korábbi kiváló középpályása, a BBC-nek nyilatkozó Gianfranco Zolának mindenesetre tetszik az ötlet.

„Sok olyan csapatot látni, amely előnyben szándékosan húzza az időt, így azt hiszem, ez a szabálymódosítási javaslat jó felvetés” – mondta el Zola. – Több reformötletet nem tartok elég kiforrottnak, de ez megfontolandó – tette hozzá.

A testület további felvetése szerint kihagyott 11-es után azonnal a kapusé lenne a labda, így elkerülhető volna, hogy a beszaladó játékosok miatt ismételni kelljen a rúgást, de a leírtak között szerepelt az is, hogy szabadrúgásból, szögletből önmagát is indíthatná a futballista.

A fentiek várhatóan vitára sarkallják majd a sportágban dolgozó szakembereket, újságírókat és a rajongókat is, a reformötletek esetleges elfogadásáig pedig még valószínűleg hosszú út vezet.