USA;bíróság;szeptember 11;muszlim foglyok;

2017-06-20 11:30:00

Bush emberei nem perelhetők

Az amerikai legfelsőbb bíróság tegnapi döntése szerint George W. Bush egykori igazságügyi minisztere, John Ashcroft, az akkori FBI-igazgató, a mostani különleges ügyész, Robert Mueller és más tisztviselők nem perelhetők a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően az Egyesült Államokban őrizetbe vett személyekkel, főként muszlim foglyokkal szemben alkalmazott bánásmód miatt.

A kilenc tagú taláros testületnek csupán hat tagja hozta meg a döntést 4-2 arányban, visszafordítva egy alacsonyabb szintű bíróság ítéletét. A hat muszlim, arab és dél-ázsiai volt rab által benyújtott emberi jogi keresetben egy előző ítélet még azt mondta ki, hogy a Bush-kormányzat emberei felelősségre vonhatók a rasszista és vallási diszkrimináció alapján végrehajtott letartóztatások, valamint a rabokkal való durva bánásmód miatt. Az őrizetbe vettek többségét terrorizmussal gyanúsították, s kitoloncolták.

Anthony Kennedy bíró indoklásában ugyanakkor azt írta, az ítélet nem jelenti azt, hogy a legfelsőbb bíróság jóváhagyná ezt a bánásmódot. Két liberális bíró, Stephen Breyer és Ruth Bader Ginsburg ellenvéleményt adott be. „A történelem sokszor bebizonyította, hogy a végrehajtó hatalom – utólag visszatekintve – szükségtelenül és ok nélkül fosztott meg amerikai állampolgárokat alkotmányos jogaiktól” – írta Breyer.

Rachel Meeropol, a keresetet benyújtókat képviselő Center for Constitutional Rights emberi jogi szervezet egyik ügyvédje hangsúlyozta: „A bíróság ítélete lehetővé teszi, hogy magasrangú kormánytisztviselők alkotmánysértést követhessenek el, anélkül, hogy személyes felelősségrevonástól kelljen tartaniuk.”

A felpereseket csupán azért vették őrizetbe, mert muszlimok, nem pedig azért, mert bármit is elkövettek volna. Apró, levegőtlen cellában tartották fogva őket, egész nap égett a villany, nem kaptak alapvető higiéniai termékeket, például szappant vagy fogkefét. Bántalmazták, rendszeresen levetkőztették, megmotozták őket, néhányukat szeptember 11-ét követően csak nyolc hónap elteltével helyezték szabadlábra.