Tarlós István;3-as metró;metrófelújítás;

2017-06-22 14:06:00

Tarlós: megvan a pénz a metrófelújításra

Nem készpénzben, hanem értékpapírokban és betétekben, de a fővárosnak rendelkezésére áll a 3-as metró felújításához a kormány által biztosított forráson felül szükséges 30 milliárd forint - erősítette meg Tarlós István főpolgármester a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában korábbi tájékoztatását csütörtökön.

A főpolgármester (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: ez meglévő forrás, amelyet nem enged másra felhasználni. Mivel ez a 30 milliárd forint és a kormány által biztosított 137,5 milliárd forint is rendelkezésre áll, az egyik szakasz állomásai és az alagút felújításával szeptemberben megkezdődhetnek a munkálatok. Mint mondta, "biztató híreket kaptak" arról, hogy az unió nem szankcionálja majd a főváros saját gazdálkodásából származó pénzmaradvány felhasználását a felújítás fedezetének kipótlására. Erről szóló írásos dokumentumot a jövő héten kapnak - tette hozzá.

Tarlós István kitért arra is, hogy a metrófelújítás során lesz akadálymentesítés, de arról még folyik a vita, hogy az milyen mértékű és minőségű legyen. A teljes akadálymentesítésből a költségek miatt "vissza kellett venni", de muszáj volt, mert a másik lehetőség az lett volna, hogy az egész metrófelújítást későbbre, az ehhez szükséges forrás beszerzése utánra tolják - közölte. Hozzátette: nem lesz olcsó, de utólag is meg lehet oldani a teljes akadálymentesítést.

A főpolgármestert a Római-parti mobilgátról is kérdezték, mint mondta, ha megkezdődik az építés, onnantól számítva hozzávetőlegesen másfél év alatt befejeződhet a kivitelezés. Ha megtámadják a közbeszerzést, ez eltolódhat 3-4 hónappal - tette hozzá. Tarlós István "hülyeségnek" nevezte azt a felvetést, hogy a part menti nyomvonal választása mögött a Római-parton érdekeltségekkel bíró ingatlantulajdonosok és -fejlesztők lobbija állna.

"Nem gondolom, hogy az a hírem, hogy üzleti célokra használnám fel a pozíciómat" - fogalmazott. Emlékeztetett arra, hogy ő maga rendeltette el a területen az építési és változtatási tilalmat. Kijelentette: garantálja, hogy amíg ő a főpolgármester, addig a hullámtérben nem fognak építkezni, új építési engedélyt vagy övezeti átsorolást kiadni.

Véleménye szerint ha még öt évig folyna az egyeztetés a védműről, akkor is lenne olyan, aki szerint nem elég előkészített az építés, aki kritizálná a tájterveket, a kockázatkezelést, miközben eddig is már hat "autentikus szakvélemény" készült.
"Ez a védmű meg fog épülni" - húzta alá, hozzátéve: meggyőződése, hogy ha elindulnak a munkálatok, az ügy megoldódik.