Előfizetés

A Mazsihisz is reagált Orbán Horthy-méltatására

Publikálás dátuma
2017.06.22. 16:39
Heisler András - Népszava fotó/Molnár Ádám
Heisler András, a szervezet elnöke szerint a kormányzó kvalitása vitatható, felelőssége megkérdőjelezhetetlen.

A Mazsihisz elnöke a Népszavához is eljuttatta állásfoglalását:

„Közösségünk súlyos történelmi tapasztalata szerint hazánkat maga alá temette a XX. századi történelem – nem kis részben Horthy Miklós kormányzó 1920. március 1. és 1944. október 16. közötti működésének eredményeként. Horthy – két világháború közötti – államférfiúi kvalitása erősen vitatható.

Azt az embert, aki aláírta a magyar zsidóságot másodrendű állampolgárrá lefokozó numerus clausust (1920), majd az első és második zsidótörvényt (1938 és '39), nem lehet kivételes államférfinak nevezni.

A nevével jelzett korszak – Horthy által is vállalt – antiszemitizmusa miatt pedig hiba példaként állítani a jövő generációja elé. A hatszázezer magyar zsidó és a doni hadsereg sok ezer magyar katonájának haláláért Horthy felelőssége közösségünk számára nem megkérdőjelezhető. A Szovjetunió elleni hadüzenet végső, történelmi következménye pedig Magyarország szovjet megszállása, azaz a negyven esztendőn át tartó diktatórikus rendszer létrejötte volt.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége aggodalommal figyeli a 2018-as választásokat megelőző közéleti mozgásokat. Előremutatóbbnak tartanánk, ha Horthy értékelése helyett a jelen és a jövő kérdéseire fókuszálnának a versengő politikai pártok."

Az LMP nem támogatja migránsfalvak létrehozását

Nemmel válaszolt az LMP a Fidesz azon kérdésére: támogatják-e migránsfalvak létrehozását Magyarországon. 

A kérdést csütörtökön, sajtótájékoztatón Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója tette fel, amelyre válaszul az ellenzéki párt közleményében annyit írt: "nem".

Az LMP a kommünikét úgy folytatta, hogy kérdéseik nekik is lennének a nagyobbik kormánypárthoz, "ha már egy ilyen kört kezdeményezett a Fidesz". Ezek így szólnak: egyetértenek-e európai párttársuk, Jean-Claude Juncker néhány nappal ezelőtti kijelentésével, miszerint Magyarországot nem kellett volna felvenni az Európai Unióba? Miért nem változott tíz év alatt a közalkalmazotti bértábla, miközben növekedést és gyarapodást ígértek a magyar embereknek?

Korábban az Európai Parlament zöldfrakciójának vezetője vetette fel, hogy Kelet-Közép-Európában migráns falvakat kellene létrehozni. Ezen frakció tagja az LMP EP-képviselője, Meszerics Tamás is.

Lázár elismerte: kevesebb menekült érkezik Európába

Publikálás dátuma
2017.06.22. 15:19
Lázár János szokásos heti sajtótájékoztatóján június 15-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai 93. Kormányinfón ismét megpróbálja elmagyarázni, hogy Mit, miért tesz a kormány. Biztosan téma lesz: a plakáttörvény, a civil törvény, a "menekültáradat", az EU-csúcs.

A mai szeánszot is fél 2-re hirdették meg... Késés: 25 perc

Két rossz hírrel kell kezdenem - nyitja meg a délutánt Lázár János, miután köszöntött mindenkit, aki így vagy úgy követi heti magyarázatait. 

- Orbán Viktornak részvétnyilvánító levelet kellett küldenie Helmut Kohl özvegyének

- Rubovszky György KDNP-s képviselő családjának együttérzését fejezte ki a kancelláriaminiszter

"Komoly felelősség a V4 elnökség"

A hét legfontosabb eseménye az volt, hogy Magyarország átvette a V4 elnökségét Lengyelországtól. Európa jövője a tét, ebben Közép-Európának szerepe, feladata, felelőssége és kötelessége van - közölte Lázár. A tárcavezető méltatlannak tartja a Lengyelországgal szemben indított európai bizottsági eljárást, Magyarország mindig kész kiállni és védeni a lengyel érdekeket az "európai politikai hadszíntéren".

EU-csúcs

Orbán Viktor ezekben a percekben is az európia miniszterelnökök találkozóján vesz részt, ahol a fő téma a migráció. Óriási küzdelem zajlik az uniós csúcson, a zöldek egyik vezetőjének javaslata szerint komplett falvakat kellene Szíriából betelepíteni Közép-Európába. A kormány határozottan visszautasította ezeket a terveket, Magyarország nem mond le arról, hogy maga döntse el, kikkel akar együtt élni - közölte a kancelláriaminiszter.

Brexit

Az egyik legmeghatározóbb tagország távozik, ez mindenki számára probléma. Jogvédelemre szorulnak a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok, meg kell őket védeni a kiválási folyamatban - közölte Lázár. Magyarország nem tárgyal külön Nagy-Britanniával, egy fair brexitben vagyunk érdekeltek - tette hozzá a miniszter. 

"Kevesebb menekült érkezik Európába"

Az uniós csúcson a migrációs megállapodások is szóba kerülnek, amit az EU harmadik országokkal kötött. Az EU-török megállapodás és a balkáni határok lezárása miatt csökkent a migrációs nyomás az utóbbi időben - ismerte el Lázár. 

Az esetleges családegyesítés kapcsán a kancelláriaminiszter azt mondta: a szülőföldön kell újraegyesíteni a bevándorló családokat. A kormány ellenzi, hogy liberalizálják a családegyesítést.

"Mindenki tartsa be a törvényt"

A kormány elkötelezett a pénzek transzparenciája ügyében.A Velencei Bizottság egy “politikai deklarációval” egészítette ki korábbi állásfoglalását a civil törvénnyel kapcsolatban, erre Trócsányi László fog válaszolni. Az átláthatósági törvény június 27-én hatályba fog lépni, ezért mindenki tartsa be a törvényt - mondta Lázár.

Egymillió gyerek kaphat ingyen tankönyvet

Évente 3000-3500 fővel csökkent az óvodások száma, így a felsőbb iskolákban is egyre kevesebben vannak. A következő tanévben egymillió gyerek részesül ingyen tankönyvben - közölte a tárcavezető. 

Mennyibe kerülnek a Maccabi játékok?

A Maccabi játékok lebonyolítási költségei nem változtak - mondta újságírói kérdésre Lázár. 25-30 milliárd forintba kerülnek majd a két év múlva kezdődő játékok. 

Szuperkórház

Konszenzus van abban, hogy négy ellátási centrumra van szükség - közölte Lázár. Már folyik a tervezés és az intézmény telkének a megszerzése. Idén már biztosan nem kezdődnek meg az építkezések, a beruházás 100 milliárd forintba fog kerülni - tette hozzá. 

Plakáttörvény

A kormány kész lett volna az ellenzéki javaslatok befogadására, de az ellenzéki pártok "megijedtek" - mondta a kancelláriaminiszter. Ezért nem számít sikerre holnap. Orbán nem jön haza a szavazásra.