Kalapot emelek azelőtt, aki magyarázatot tud adni arra a politikai ingyencirkuszra, ami eluralkodott Romániában. Elméletek vannak szép számmal, csakhogy mindegyik sántít kicsit. Nem mindennapi esemény, hogy egy kényelmes többséggel rendelkező koalíció megbuktatja saját kormányát, de hogy mindezt ép ésszel felfogható ok nélkül teszi, már tényleg több, mint politikai öngyilkosság. Mondhatjuk persze, hogy ők kavarták, ők szagolják, csakhogy a háttérben nagyon is sajátos kelet-közép-európai nyavalya sejlik fel – egy utódpárt örökös bizonyításkényszeréből adódó örökös belső harc.
Látszólag egyetlen oka van a bukaresti kormánybuktatásnak: az, hogy a színtelen-szagtalan, krízishelyzetben előretolt pártelnöknek igencsak megtetszett a hatalom, s nincs szándékában eltűrni senkit, aki veszélyeztetheti a pozícióit. De kétlem, hogy a párt apraja-nagyja, néhány renitenstől eltekintve, sutba vágna mindent azért, hogy a formáció élén tartsa az ország egyik legnépszerűtlenebb politikusát. Nyilván belső harcról van szó, csak azt nem látszik, miért került elő ismét, épp most, ennyire abszurd módon a szociáldemokrata nehéztüzérség.
A Román Kommunista Párt utódpártjának tartott PSD már harmadik nevét viseli a rendszerváltás óta. Egyik legállandóbb jellemzője, hogy mindig meg akar újulni, 27 év sem volt elegendő számára, hogy felismerje, hozhat akár az óvodából is vezetőket, akkor sem fog egyhamar megszabadulni a kommunista jelzőtől. Másik gondja a karizmatikus vezető hiánya. Első emblematikus figurája, a volt kommunista Ion Iliescu óta kétszer sikerült „európai” vezért előállítani, de mind Adrian Nastasét, mind Victor Pontát belső segítséggel nyírták ki, miközben épp megújultak, s visszahozták a jól bevált aparátcsik vezetőket a párt élére, abban bízva, hogy a végtelenségig lehet választást nyerni a 3,60-as kenyér ígéretével.
Eddig, mindennek ellenére a PSD mégis örökös potenciális kormányzó/váltópárt maradt. Most azonban jó úton indult el afelé, hogy a teljes megsemmisülés határára juttassa önmagát.
Ebben a régióban tényleg képtelenek vagyunk egymás hibáiból tanulni?
