Utaztál már betegszállítóval?

Publikálás dátuma
2017.06.24 09:12
Fotó: Népszava
Fotó: /

Pedig érdemes, mert így megtudod, milyen Magyarország ismeretlen arca. Én magam egy szemműtétem kontrolljaira többször is utaztam betegszállítóval Tihanyból Szombathelyre és vissza. Béla, a kissé elhanyagolt Ford Transit vezetője a megbeszélt fél nyolc helyett már hétkor a ház előtt áll, sok az utasunk, mondja, közben elpöcköli a cigaretta csikkjét, aztán indulunk. Jókedvű fiú, sokan azt gondolják rólunk, hogy kiszuperált mentősök vagyunk, mondja, ő amúgy csakugyan mentős volt, de otthagyta, elege volt, mentős csak az lehet, akiben van elhivatottság, neki sok volt a feszültség, de a betegszállítás sem olyan nagy öröm, Németországban az ötszörösét kereshetné, de nem tud menni, a felesége és a két gyerek miatt, végülis nem mindenkinek való a külföldi élet, itthon nyugalmasabb.

Fotó: Népszava

Fotó: Népszava

Első állomás Veszprém, Béla régi ismerőseit vesszük fel, mindketten naponta sugárkezelésre járnak Szombathelyre, gégerák, mondja Géza, középkorú férfi, még a szocializmusból maradt, rojtos autóstáska a hóna alatt, a másik Erzsi, szenvedés az élet, mondja ő, indulás után szendvicset csomagol ki egy Centrum-zacskóból, körbekínálja, némi panaszkodás, amiért ennyit kell utazni, Győrbe is mehetnének, de valamiért a szombathelyi kórházba utalták be őket, a következő állomás Zirc, de előbb még megállunk egy élelmiszerboltnál, vizet veszünk, az eladó ismerősként üdvözli az utasokat, szemlátomást bevett gyakorlat ez, Géza a járdán rágyújt, most már mindegy, mondja, nem hisz a sugárkezelésben, amúgy is már rokkantnyugdíjas, a felesége évekkel korábban elhagyta, úgysincs mit csinálnia egész nap, így legalább nincs egyedül, a cigarettákkal végeznek, Béla sürgeti a társaságot, Zircen betolatunk egy öregek otthonába, Béla kiszáll, két ápolóval tárgyal, Jenőt, egy nyugdíjas bácsit kellene Körmendre szállítani, de ő nem akar menni, tolószékben ül, kabátban, kalappal a fején, kis zacskó az ölében, maradni akarok, mondogatja, nem akarok még meghalni, egy ápoló megnyugtatja, hogy másnap visszahozzák, Jenő bácsi az ebédje miatt aggódik, de az ápoló megnyugtatja, hogy félreteszik, még egy utasunk van, mondja Béla, keskeny, göröngyös utakon haladunk, térképre nincs szükség, minden települést ismer Nyugat-Magyarországon, és ismeri a kerülőutakat is, ha nagy a forgalom, vagy baleset történik, azonnal tud váltani, meg a kollégák is jeleznek telefonon.

Szentimrefalva olyan falu, mintha a világ már véget érne előtte, kétszáz lakos, embert sem látunk sehol, egy bolt és egy kocsma, egy kis mellékutca legutolsó házához megyünk, itt már nincs is élet, a ház ablakai bedeszkázva, a vakolat már régen lehullott, a kerítés bedőlt, itt él egyedül egy idős, rákos férfi, a járás is nehezére esik, Béla támogatja, tulajdonképpen mentőknek kellene vinni, mert bármikor rosszul lehet, de hát aztán mégis mi visszük, Gézával segítik fel a hátsó ülésre, már nem fogjuk visszahozni, mondja nekem a sofőröm, nincs senkije, az ablakai azért vannak bedeszkázva, mert ha nincs otthon, kirabolják, a kutyáját megmérgezték, a szomszédjai vásárolnak neki ezt-azt, a háziorvos is látogatta, de megmondta, hogy nincs értelme itt tartani, így ér véget egy élet egy kis magyar faluban, a férfi maga elé néz, hátra sem fordul, nem akarja látni a romos házat, ami valamikor az otthona volt.

Most már csendben utazunk Szombathelyig, Béla először a sugárkezelésre érkezőket kíséri fel, át kell adnia őket egy orvosnak, délután aztán majd jön értük, a szentimrefalvai férfiért hordágyat hoznak le a sürgősségiről, aztán majd elhelyezik valahol, ez rutinfeladat nekik, sok az öreg, akik már nem tudnak gondoskodni magukról, a végén engem visz a szemészetre, délután majd jön vissza értem is, várjak csak türelemmel, neki van még egy útja Körmendre.

Hazafelé még megállunk Farkasgyepűn, a tüdőszanatóriumban, rozzant nénit veszünk fel, vége a kezelésnek, visszük őt is haza Veszprémbe. Panaszkodik, mert otthon nem várja senki, amúgy is vége az életének, útközben megállunk a szokásos élelmiszerboltnál, Béla vesz neki konzervet vacsorára, felviszi a csomagját a lépcsőn. Délután ötre én is hazaérek.

- Nagy utazás volt - mondom Bélának.

Kiszáll, elszív egy cigarettát, szokása szerint elpöcköli a csikket.

Holnap neki kezdődik újra az egész.

2017.06.24 09:12

Kácsor Zsolt: tűnjetek el innen, tűnjetek el

Publikálás dátuma
2018.10.20 20:20
„SENKIT NEM HAGYUNK AZ ÚT SZÉLÉN” - Ezt mondta Orbán, s ebből lehetett tudni, mindenkit az út szélén hagynak majd
Fotó: / Németh András Péter
Meg kellene kérni Áder Jánost, Orbán Viktort és Semjén Zsoltot, hogy kedves uraim, töltsenek el egy-egy hideg éjszakát valamelyik budapesti hajléktalanszállón, egy olyan intézményben, amelyet a kormány ajánlgat a közterületekről elzavart, elűzött hajléktalan polgártársainknak, vagyis azoknak a magyar embereknek, akiknek a nevében a Keresztapa és családja kormányozza a saját tulajdonának tekintett Magyarországot. Mert ha szerintük tényleg annyira jó egy hajléktalanszállón aludni, akkor próbálják csak ki. De fölhívom a figyelmüket, hogy ne vigyenek magukkal házi gyulai kolbászt, se friss kenyeret, sőt, azt a tucatnyi frissen lőtt fácánt is hagyják csak a fagyasztóban, amit Semjén Zsolt ölt le – szokás szerint – különböző részeg vadászok társaságában. S nagyon kérem önöket, uraim, hogy ne vigyenek magukkal szíverősítő gyanánt szilvapálinkát sem, mert a szilvapálinkával nem fogják önöket éjszakára a szállóra befogadni. Márpedig a hajléktalanságot alkohol nélkül elviselni embert próbáló feladat. S ha önök, kedves Áder úr, Orbán úr és Semjén úr, méltóztatták végigvakarózni az éjszakát, miközben a motyójukat szorongatták, hogy el ne lopják önöktől, akkor talán újra beszélgethetünk róla, hogy a kedves nagyurak vajon mit is gondolnak a saját törvényükről. Persze, tudom előre, hogy mit fognak gondolni: azt, hogy akkor is Orbán Viktornak van igaza, amikor nem neki van igaza.
Orbán Viktor akkor is jó, amikor nem jó.
Ez azért súlyos érv, lássuk be.
De lássuk be azt is, hogy Orbán Viktornak az uralkodó osztály legfőbb vezetőjeként mégiscsak igaza van.
Elvégre a mindenkori uralkodó osztály nyugalmát a mindenkori szegény ember látványa mindig zavarja. A mindenkori uralkodó osztály szemét a mindenkori nyomor mindig szúrja. A mindenkori uralkodó osztály orrát a mindenkori bűz mindig facsarja – feltéve persze, ha nem a saját maga árasztotta politikai bűzről van szó, a pénznek ugyanis (mint kétezer éve egy rómaitól tudjuk) nincsen szaga.
Az utcán élő nyomorultakat mindig is száműzni akarják az úgynevezett előkelőbb hölgyek és urak a saját komfortérzetük érdekében – nem is egy levél fönnmaradt a már XIX. század elején is túlzsúfolt Londonból, ahol jó keresztény, középosztálybeli dámák a koldusok, kéregetők, semmirekellők, rongyosok, betegek és elesettek közterületekről való eltüntetését szorgalmazták a rendőrségnél.
Szóval nem akarok úgy tűnni, mintha a nyomorultak hatalmi vegzálásán meg lennék lepve. Ez a hatalom aljas, ez a hatalom nyomorító, s aki szolgálja, hát szolgálja sziszegve, ha nagyon akarja – de hagyja az állandó sóhajtozást, a folytonos hüledezést, a riadt csodálkozást, az értetlenkedést, kérem, hagyja.
Talán ha Orbán Viktor csaknem harminc évvel ezelőtt egy másodpercig is komolyan vette volna azokat a liberális és szociálliberális értékeket, amelyeket ő és az akkor saját magát szocialistaként definiáló Kövér László hirdetett, akkor tán nem jutottunk volna el idáig. Nem jutottunk volna el az embertelen, kegyetlen és érzéketlen törvényhez, amely magyar emberek ezreit azzal az indokkal bélyegez szabálysértő bűnözőnek, hogy nincsen semmijük. Talán ha a Keresztapává lett Orbán, meg az ő közvagyon-behajtásra szakosodott családja egy másodpercig is komolyan venné (hahaha) a Bibliát, állítólagos keresztény kormányzásuk állítólagos alapját, amelyre Alaptörvényüket (hahaha) építették, akkor az elesettek ellen hozott embertelen, kegyetlen és érzéketlen törvény miatt bizony félnék az Istenük haragját. Hiszen megmondatott: az utolsókból lesznek az elsők, és az elsőkből lesznek az utolsók.
Még szerencse, hogy Orbán Viktor nagyjából annyira veszi komolyan a Szentírást, mint a saját maga farigcsálta Alaptörvényét, meg az Európai Unió alapelveit – így legalább ő maga nyugodtan alszik odahaza, egy átlag magyar emberhez képest luxuskörülmények között. Senkit nem hagyunk az út szélén, mondta ez a cinikus ember 2010-ben, és ebből a kijelentésből rögtön tudtuk, hogy ezek az út szélén fognak hagyni mindenkit, akit csak lehet.
A hajléktalanokat eddig is sok támadás érte az elmúlt években – sokukat a nyílt utcán megverték, többeket felgyújtottak, egy embert Egerben a hídról a patakba dobtak –, és biztos vagyok benne, hogy ezek a dübörgő senkik – hátuk mögött a hatalom erejével – még jobban fölbátorodnak majd. A hatalom az állampolgárban cinkosra lel, ez nem lehet másképp, a társadalom többsége ugyanis (ebben szinte biztos vagyok) támogatja a szegények megregulázását. Sőt, nem csupán támogatja, de élvezi is. Pár éve a saját szememmel láttam, hogy három jól öltözött kamasz fényes nappal odament egy padon részegen fekvő, ötven év körüli asszonyhoz, röhögve lökdösni kezdték, s azt mondták neki: takarodj innen, a kurva anyád! Oda kellett mennem, hogy azt a szerencsétlent megvédjem. Tűnjetek el innen, mondtam a kamaszoknak, pedig finoman szólva nem vagyok egy nagydarab ember – de azóta legalább tudom, hogy mit mondanék, ha az utcán meglátnám Áder urat, Orbán urat és Semjén urat.
Tűnjetek el innen, tűnjetek el.
2018.10.20 20:20
Frissítve: 2018.10.20 20:20

Lengyel László: a szabadság törékeny óraszerkezete

Publikálás dátuma
2018.10.20 12:00
MARABU RAJZA
Fotó: /
Az képes legjobban elárulni minket, aki önmagát már elárulta. 1956 forradalmát az 56-os Kádár János tudta igazán elárulni. 1989 rendszerváltását csak a 89-es Orbán Viktor tudja őszintén cserben hagyni. Az oroszokat mindig az hívja be önként, aki ellenük szavalt. Ellenforradalmi, tekintélyuralmi rendszert az képes hatékonyan építeni, aki látott diktatúrát összeomlani. Az alkalmas egy népet saját korábbi eszméinek elárulására, tisztességtelen megalkuvásra, sunnyogó meghátrálásra, a zsarnokság ünneplésére késztetni, aki magában ezt képes volt végigvinni. Azok tudnak a legjobb kádáristákká lenni, akik azt hitték magukról, hogy a legkiválóbb anti-kádáristák.
Ez egy ellenforradalmi rendszer. Mint ilyen tagadja 1789, a felvilágosodás, a szabadság, egyenlőség, testvériség, az emberi jogok forradalmának eszméit. Méltó örököse az erre következő európai reakciónak. Tagadja az 1848-as márciusi szabadság szellemét. Örököse az 1850-es évek neoabszolutizmusának. Tagadja 1918 polgári demokratikus forradalmát. Örököse az 1919-es Horthy ellenforradalomnak. Tagadja az 1956-os szociális forradalmat. Örököse az 1956. november 4-i Kádár-ellenforradalomnak. Gyűlöli az 1968-as életforma-forradalmat, a nyílt társadalmat, a nemi, faji, etnikai, vallási megkülönböztetés elleni fölkelést. (Ellensége a 2008-cal kezdődő obamai Yes We Can világának, Isztambul, Kairó, Moszkva, Szentpétervár, Kijev, Hongkong „tavaszainak”.) Teremti és védi a zárt társadalmat, a nemi, faji, etnikai és vallási megkülönböztetést, képviseli az életforma-ellenforradalmon alapuló kultúrharcot. Uszít a kelet-európai 1989 ellen, amely liberális parlamenti demokráciát, piacgazdaságot, Európához és a fejlett világhoz való csatlakozást akart. Élén jár a nacionalista és populista ellenforradalmi hullámnak, képviseli a centrális erőtérnek nevezett egypártrendszert, a tekintélyelvű illiberalizmust, a diktatúrákhoz, a Kelethez, Moszkvához húzást. Ez két magyar út, két történeti hagyomány.
„A szabadság törékeny óraszerkezet, / össze- és szétszerelnünk egy élet kevés, / összetörnünk elég egy pillanat…” – írta Orbán Ottó a kilencvenes évek elején. 1956-ban és 1989-ben a magyar nemzet történelmi pillanatok alatt összeszerelte a szabadság törékeny óraszerkezetét. Én is ismerem Ralf Dahrendorf bölcs mondását, a „politikai rendszerváltáshoz elegendő hat nap, de már a gazdaságihoz hat év és a társadalmi átalakuláshoz hatvan év kell”. Kádár és a szovjet csapatok szempillantás alatt összetörték az 56-os szabadságot. Az orbáni ellenforradalmi rendszer nyolcadik éve a 89-es szabadság összezúzásán dolgozik. A társadalmi átalakulásból még hátravan, ki tudja, hány év, évtized. Régen volt ennyire szükség egy politikai és társadalmi forradalomra!
Ez egy ellenreform rendszer. Nem csináltam, nem csinálok és nem fogok reformokat csinálni – ez az Orbán-rendszer jelszava. Minden ízében ellene van a nemzeti liberális Reformkornak, Széchenyi és Kossuth, Eötvös és Deák szabadelvű reformáló szellemének, ámde híve a fölülről vezérelt, központosító adminisztrátori rendszernek. Tagadja az 1867-es kiegyezés utáni Deák, Eötvös, Csemegi és társaik reformjait. Tagadja az 1953-54-es Nagy Imre-reformok, a 68-as és a nyolcvanas évek reformnyitásának szellemét és tetteit. Semmibe veszi a rendszerváltozás utáni valamennyi reformot. Megfojtja az egészségügy, oktatás, nyugdíj, szociális rendszer minden reformját. Ellenzi és minden eszközzel akadályozza az Európai Unió integrációs reformjait. Soha nem volt ennyire szüksége Magyarországnak, mint most, reformokra!
Az uralom gravitációs pontjának változásai

Egy autokrata rendszer, épüljön akár a demokratikus választás, akár az államcsíny felhatalmazására, az uralmi ötszög valamelyikén találja meg nehézkedési pontját: párt, állam, hadsereg, titkosszolgálat, vezér. Putyin pókként a titkosszolgálatok hálójának közepén ül, Hszi gravitációs pontja a párthatalom, míg elődjeié az államhatalom volt, Sissié a hadsereg, Orbáné a vezéri környezet.
Amikor még 1998 és 2002 között valódi többpártrendszer és liberális demokrácia működött, Orbán hatalma első volt az egyenlők között. Létezett ellensúlya a Fidesz pártban, Stumpf kancelláriája pedig a kormányban. Az autokrácia felé vezető ellenforradalmi úton Orbánnak először a Fideszt, mint pártot kellett megsemmisítenie, Berlusconi-mintájú választási mozgalommá, belső kommunikációs hálóvá, címlistává változtatnia. Jól látta, hogy egy erős, belül demokratikus parlamenti párt, értékekkel rendelkező és érdekeket képviselő erős vezetőkkel, komoly ellensúlya lehet egyeduralmi törekvéseinek. Az ellenzéki nyolc év sivatagában segítségére volt, hogy a Simicska-féle pártgazdaság felett politikailag egyedül ő rendelkezett, így tetszése szerint adagolhatta az éltető vizet a szervezeteknek és a személyeknek. 2010-re a Fidesz politikai hatalmi erőként megszűnt, az erős vezetők partvonalra kerültek, a Fidesz Orbán Viktor uralmi hálózatává lett.
A vezérközpontú rendszerben a teljhatalmú vezető nem választott, hanem csak a vezető által ellenőrizhető szereplőkkel hozza meg a meghatározó döntéseket (Habony, Simicska, Spéder, Garancsi, Vajna és társaik soha senkinek, semmiért nem feleltek). A párt parlamenti frakciója csak eszköz az ügyvédi irodák által készített törvénytervezetek benyújtására és elfogadására. Az állami bürokrácia már nem kormányoz, csak végrehajt. 2010-14 között már csak két belső ellensúly maradt: az önkormányzati vezetők és a Simicska-féle pártvállalatok fél-állami, fél-magán vagyonkezelése. 2014 után az Udvar e két ellensúlyt is felszámolja. Csakhogy az európai források megszerzéséhez és a napi kormányzáshoz szükség volt a Lázár-féle Miniszterelnökségre. Ennek következménye az uralmi rendszer sajátos megkettőződése, amellyel 2018-ban le kellett számolni.
Az Orbán-rendszerben 2018 nyarától, egyesült az Udvar és a központi kormányzati bürokrácia – Orbán Viktor személyesen kormányoz. Ahogy ő mondaná: az első kormányban Stumpf, a másodikban Navracsics, a harmadikban Lázár kormányzott, ideje, hogy én is kormányozzak. Ennek az uralmi típusnak az igazi korlátja nemcsak Orbán alkalmatlansága, hanem a fizikai és lelki teherbíró-képessége. A másik kockázat, hogy hosszú politikai pályáján még sohasem kezelt gazdasági, vagy kül- és biztonságpolitikai válságot. Egy gazdasági válság kezelésének nélkülözhetetlen követelménye, hogy a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a jegybankelnök hármasából, legalább kettő hozzáértő és hiteles legyen. De ahogy a 2006-os válság idején a Gyurcsány-kormány hármasa nem volt az, Orbán, Varga és Matolcsy egyaránt hozzá nem értők és hiteltelenek. Egy kül- és biztonságpolitikai válság idején a miniszterelnök mellett a külügyminiszternek és a belügyminiszternek kell hitelesnek lennie. Ha a politikai, gazdasági és titkosszolgálati mezőnk egyik oldalán felvonuló oroszok és a másik oldalán fenyegetően megjelenő amerikaiak között konfliktusra kerül sor, a hiteltelen és kétkulacsos miniszterelnököt és külügyminisztert aligha fogja tudni ellensúlyozni a nemzetközileg egyedül hiteles belügyminiszter.
Egy nagyon törékeny és egyensúly nélküli rendszerben élünk. A rendszer nem önerejéből és saját intézményeiből építkezik, hanem kalandor és improvizáló vezetője működteti. Számtalanszor sikerült tizenkilencre alsót húznia. Hozzászokott. Mi is. De a lapjárás…
„Herceg, világod puszta semmit őröl. / Időd, mint nyitva hagyott kerti csap. / Jobb lenne mindent kezdened elölről! / De kelhet-e ma a tegnapi nap?”
2018.10.20 12:00
Frissítve: 2018.10.20 12:00