Fradi;Dibusz Dénes;

2017-06-23 07:51:00

Csakis a továbbjutás lehet a Fradi célja

Dibusz Dénes a fővárosi zöld-fehérek 26 éves válogatott kapusa abban reménykedik, hogy együttese az új idényben eredményesebben szerepel, mint az előzőben, aminek alapfeltétele a jó rajt a nemzetközi porondon.

– Alig három héttel a legutóbbi idény befejezése után, kevesebb mint egy héttel a lett Jelgava elleni Európa-liga selejtező előtt mennyire intenzív a felkészülésük?

– Napi egy edzéssel készülünk, hiszen most nem olyan hosszú a leállás, így a télihez hasonló alapozásra sincs szükség. Alakulóban van a csapat, voltak, akik csak most hétfőn csatlakoztak a kerethez, illetve a friss igazolások mellett vannak sérültjeink is, de bízunk benne, hogy a jövő heti mérkőzésen mindenki hadra fogható lesz.

–  Említette az érkezőket. Mit gondol, mennyi idő múltán beszélhetünk majd összeszokott csapatról?

– Nyilván kell egy kis idő ahhoz, hogy az újonnan érkezők megszokják a társakat, de erre vannak az edzések és az edzőmérkőzések. Bízunk benne, hogy napról napra előrébb fogunk jutni.

– A lettek ellen számíthat, hogy miközben a Ferencváros kerete még változhat, a Jelgava hétről hétre tétmérkőzéseket játszik a tavaszi-őszi rendszerű lett ligában?

– Nem szabad, hogy ennek jelentősége legyen, tovább kell jutnunk.

– Kijelenthető, hogy kötelező a továbbjutás?

– A lehetséges ellenfelek közül az egyik legnehezebbet kaptuk, ettől függetlenül egyértelmű célunk a továbbjutás. Komolyan kell vennünk a Jelgavát, hiszen ha csak az előző évet nézzük, tiszteletre méltó eredményt ért el az Európa-liga selejtezőjében. Biztosan szoros mérkőzések következnek, ám ettől függetlenül tovább kell jutnunk.

– A legutóbbi két évben nem sikerült megoldaniuk a kötelezőnek hitt feladatokat a selejtezőben – milyen tanulságai lehetnek azoknak a kudarcoknak?

– Nemzetközi meccsen hatványozottan igaz, hogy nem lehet hibázni. Hatékonyabbnak és koncentráltabbnak kell lennünk védekezésben és helyzetkihasználásban. Az idén az a legfontosabb kérdés, hogy ezt mennyire tudjuk megoldani.

– Ha kivívják a továbbjutást, a 2. forduló visszavágója néhány nappal az Újpest elleni bajnoki rangadó előtt lesz.

– Nem szaladunk ennyire előre. Előbb az első fordulón kell túljutni, aztán ráérünk azon gondolkodni, hogy az Európa-ligában ki lesz a következő ellenfelünk, meg persze hogy a bajnokságban milyen mérkőzések következnek. Értesültünk a sorsolásról, tudjuk, hogy fogják egymást követni a mérkőzések, de előbb arra kell koncentrálnunk, hogy a kupasorozat első fordulóját sikerrel vegyük.

– Két edzőmérkőzést játszottak eddig, szerdán a Vasas Európa-liga ellenfelét, a Beitar Jeruzsálemet verték 1-0-ra. Milyennek látta az izraeli együttest?

– Gyors, labdabiztos játékosok alkotják a Beitart, képzett csapatról van szó. Mi ki tudtuk használni egy védelmi hibájukat, ám ne feledjük, előtte fél perccel még ők voltak ordító gólhelyzetben. Szerintem a Vasasnak sem lesz egyszerű dolga ellenük, de nem esélytelenek az angyalföldiek, hiszen vasárnap felkészülési mérkőzésen ők is megverték őket.

– Korán kezdődik a szezon, amelyben a Ferencvárossal több sorozatban is érdekeltek lesznek. Mik lehetnek a céljaik?

– A célok nem változnak, számunkra a bajnoki cím megszerzése az első. Persze, szeretnénk a nemzetközi kupában is minél tovább jutni, de a legfontosabb a következő idényben, hogy a 30. bajnoki címünket és zsinórban a negyedik Magyar Kupa-sikerünket is megszerezzük. Természetesen az Európa-ligában is megmutatnánk magunkat, ez a legközelebbi célkitűzés.