átverés;károsultak;brókerügyek;

2017-06-24 10:17:00

Másodszorra is átverték a brókerügyek károsultjait

A Karcagi Járási Ügyészség 14 személlyel szemben nyújtott be vádiratot a Karcagi Járásbíróságra különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. Az ügyről dr. Varga Árpád megyei főügyész tájékoztatta a szoljon.hu-t.

A vádlottak közül ketten még 2013 novemberében megállapodtak abban, hogy rendszeres haszonszerzés érdekében, a sértettek megtévesztésével, vagyon elleni bűncselekményeket követnek el. Áldozataikat olyan személyek közül választották ki, akikről tudták, hogy nagyobb összegű, behajthatatlannak tűnő követelésük áll fenn.

Többnyire a brókerbotrányok (Kun Mediátor-, Hungária Értékpapír Zrt.- és Questor-ügyek) károsultjait szemelték ki, akiktől több millió forintot reméltek. A sértetteknek valótlanul azt állították, hogy segítséget tudnak nyújtani a kintlévőség visszaszerzéséhez. Szokásos módszerük volt, hogy áldozataikkal elhitették, tudomással bírnak arról, hogy adósuk egy titkos helyen értékes vagyontárgyakkal, gyémántokkal, drágakövekkel, illetőleg műtárgyakkal rendelkezik. Azt ígérték a sértetteknek, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében megszerzik az értéktárgyakat, amelyből a sértettek majd ki tudják elégíteni követelésüket.

A sértettek abban a reményben, hogy megtérül a befektetésük, több millió forintot is elérő készpénzt adtak át a vádlottaknak. Hónapokon keresztül különböző okokra hivatkozással csalták ki az összegeket. A vádlottak a hét sértettnek összesen több mint 203 millió forint kárt okoztak.

A lap információi szerint a 14 vádlott között szerepel az egyik közismert badacsonyi borász, az ország hajdani leggazdagabb embere is, illetve egy neves gyémántkereskedő is.