Toroczkai László;Ásotthalom;

2017-06-26 13:09:00

Feljelentik az ásotthalmi polgármestert Facebook-posztja miatt

Ásotthalom polgármestere, Toroczkai László vasárnap a Facebookon dicsekedett azzal, hogy az általa alapított mezőőrség illegális határátlépőket fogott, és kényszerített arra, hogy feküdjenek a földre. Erről fotókat is mellékelt a posztjához. Az Együtt választmányi elnöke, Szigetvári Viktor bejelentette: feljelentést tesz az ügyben.

Toroczkai a földre kényszerített menekültek fotói mellé azt írta: egy tanyába próbáltak betörni migránsok, akik a dupla kerítésen átjutva behatoltak Ásotthalom területére. Szerinte a zöld határon érkezők a kerítést "átvágják, de létrát is használnak, és valami oknál fogva nem ért oda időben a határvonalat őrző rendőrség". Odaért azonban Toroczkai szerint az általa alapított mezőőrség, és a képek "a velük való találkozást követően készültek". Majd hozzáteszi: ma már Szerbiában vannak. Toroczkai mezőőrsége valamilyen eszközzel rávette az embereket, hogy feküdjenek le a földre. Az nem derül ki, hogy ehhez használtak-e kényszerítő erőt, vagy csak megállították őket, és azok a földre lefeküdve várták a rendőröket.

Az Együtt választmányi elnöke jelezte: a Fidesz-kormány rendőrsége nem tűrheti el szélsőjobboldali paramilitáris erők randalírozását. A politikus szerint Toroczkai Lászlónak, a Jobbik alelnökének szabadcsapatai törvénytelenül jártak el, amikor Magyarországra a Genfi Konvenció szerint jogszerű menedékkérőként érkező embereket kényszerítettek a földre rendőrségi intézkedés nélkül.

Az Együtt választmányának elnöke ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz. Szigetvári úgy látja, hogy a Toroczkai által megosztott képeken látottak kimerítik a csoportosan elkövetett önbíráskodás védekezésre képtelen személy ellen bűncselekményének gyanúját, valamint a kényszerítés gyanúját - írja a hvg.hu.

Toroczkait egyébként idén áprilisban a bíróság jogerősen bűnösnek mondta ki kétrendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi irodájánál történtek miatt – írta meg akkor a Népszava.

Toroczkai még 2012. március 15-én egy be nem jelentett demonstráció vezetőjeként és szónokaként felolvasott egy 12 pontból álló petíciót, majd a mintegy 100 fős hallgatóságot vezetve az V. kerületi Szabadság térre vonultak, ahol a vádlott a tömeggel bement a Bank Center épületébe, amelyben az IMF székhelye is található. A székházban fenyegetéssel arra próbált kényszeríteni a két biztonsági őrt, hogy hívják fel az IMF külföldi állampolgárságú vezetőjét, vagy más vezető beosztású képviselőjét, hogy utazzanak Magyarországra, és a munkahelyükön a petícióját - követelésének megfelelően - azonnal vegyék át.

Az aulában ezalatt a tömegben lévő ismeretlenek petárdákat robbantottak.