Még májusban „robbant a bomba”. Több internetes felületen, de napilapokban is olvashattunk arról, hogy szakmai körökben felmerült a kötelező szervizdíj (kötelező felszolgálási díj) magyarországi bevezetésének gondolata a vendéglátásban. Magyarországon 2005 óta miniszteri rendelet biztosít lehetőséget e díj megállapítására, és ugyanez a jogi norma írja elő az alkalmazás, illetve a felhasználás szabályait. Tehát tizenkét év óta van arra mód, hogy a vendéglátásban a fogyasztó részére adott számlán (nyugtán) felszolgálási díjat tüntessenek fel. A - legfeljebb 15 százalékos – szervizdíj alkalmazását és mértékét az étlapon is jelezni kell, de az sem árt, ha a felszolgáló a fizetéskor tájékoztatja a vendéget, hogy a számlázott összeg tartalmazza a felszolgálási díjat. Lényeges, hogy a szervizdíjhoz nem kötődik kiemelkedő vagy plusz szolgáltatás.
Míg a borravaló önkéntes adomány, addig a szervízdíj rögzített tétel, a vendég nincs döntési pozícióban az alkalmazás és a mérték vonatkozásában. A szervizdíj nem kierőszakolt jatt, hanem árbevételként elszámolt összeg. Magyarországon – ellentétben a borravalóval – a szervizdíjnak nincs nagy hagyománya, de az idegenforgalmi centrumokban egyre több színvonalas étterem él a díj felszámolásának lehetőségével. Tételes nemzetközi összehasonlításra nem vállalkozom, de annyit biztosan merek állítani, hogy a külföldi vendégek számára egyáltalán nem ismeretlen a felszolgálási díj fogalma és gyakorlata. Az egyes országokban alkalmazott tarifák – tradícióktól, vérmérséklettől és anyagi helyzettől függően – szükségszerűen eltérőek. Mi, szervizdíjtól idegenkedő magyarok „jattos” nemzet vagyunk, és akkor is jutalmazunk, ha a termék vagy a kiszolgálás minősége nem éri el a megkövetelt szintet. Szinte automatikusan „kipengetjük” a 10 százalékos borravalót, míg tőlünk északra és nyugatra a vendég általában csak kerekít a szervizdíj felett, a 3 százalékos borravalóért pedig már nagyon hálás a személyzet.
A nyár elejére világossá vált, hogy a szakma és a társadalom ebben a kérdésben (is) megosztott. A szállodai vendéglátóhelyeket és a szervezett turizmusból élő nívós (sokszor nem olcsó) éttermeket képviselők támogatják a kötelező szervizdíj bevezetését, hiszen a proxy órával, kártyával vagy a recepciónál fizető vendég nem nagyon ad borravalót, a kötelező szervizdíj pedig kompenzálhatja ennek hiányát. Érvelésük középpontjában a szakma tisztulásának szándéka és a legális munkajövedelem fontosságának hangsúlyozása áll.
A mikro- és kisvállalkozók tulajdonában lévő, alacsonyabb árszinttel működő, forgalmas kocsmák, sörözők, kisvendéglők többsége viszont nyíltan szervizdíj-ellenes és „jattpárti”, mondván, hogy az állam ne avatkozzon be a vállalkozás belső ügyeibe, és bízzuk a vendégre az extra teljesítmény honorálását. A kötelező jelleggel bevezetett szervizdíj esetében a kisebb pénzű vendégkör miatt áremelésre nincs mód, ugyanakkor a borravaló teljes egészében elveszhet. Mindkét tábor érvelésének van alapja, így a kötelező szervizdíj bevezetésére nehéz egyértelmű „igen”-t vagy „nem”-et mondani.
A bevezetés mellett szól, hogy a felszolgálási díj felosztásának szabályairól az üzemeltetőnek és a közreműködőknek (pincér, csapos, szakács, konyhai kisegítő személyzet stb.) írásban kell megállapodnia, tehát dokumentált ügyletről van szó. A tulajdonos munkáltató ezen az ágon egyetlen fillért sem tarthat meg, a hivatkozott miniszteri rendelet értelmében a felszámított díj teljes összegét szét kell osztani az alkalmazottak között. A felszolgálási díj járulékalapot képező bérjellegű - SZJA mentes - jövedelem, amely után a vállalkozó fizet 15 százalékos nyugdíjjárulékot. Speciális és legális forgalmi jutaléknak is tekinthető, amelyet havi rendszerességgel kap meg az üzletmenetben résztvevő dolgozó. Nem véletlen, hogy az ágazati szakszervezet egyértelműen támogatja a szervizdíj kötelező érvényű alkalmazását.
A borravaló elvileg adóköteles jövedelem, amit az alkalmazottnak önadózás keretében kell(enne) bevallania. Természetesen ez is bérjellegű jövedelem, de teljességgel ellenőrizhetetlen az osztozkodás módja és aránya, kétséges a bevallás és az adózás megbízhatósága. Ha „jattos” helyen dolgozik a munkavállaló, akkor a tulajdonos abban is érdekelt lehet, hogy a járulékköteles munkabért a lehető legalacsonyabb szinten tartsa, akár oly módon is, hogy színlelt szerződéseket köt a munkavállalókkal. Vannak olyan helyek is, ahol a részmunkaidős minimális bért sem kapja meg a munkavállaló (csak aláírja, hogy átvette), hanem tisztán a jattból kell megélnie. Nyilvánvaló, hogy ez ellenszenves és szabálytalan megoldás, de tudjuk, hogy létezik. Ahol ilyen viszonyok uralkodnak, ott az is könnyen elképzelhető, hogy a kötelező szervizdíjat gátlás nélkül lenyúlja a tulajdonos.
Az éttermi vendéglátás áfája tavaly 27 százalék volt, idén 18 százalék, jövőre pedig 5 százalék lesz. A képet kicsit rontja a 2018. január 1. napjától bevezetésre kerülő 4 százalékos turisztikai hozzájárulás, aminek alapja megegyezik az áfa alapjával. Összességében mégis érdeminek mondható, hogy – az iparűzési adót most figyelmen kívül hagyva - 27 százalékról 9 százalékra csökkent a nettó árbevétel alapú elvonás, ami a bérfejlesztés vagy a szervízdíj fedezetét biztosíthatná. Igen ám, de nálunk az eddigi tapasztalatok szerint az áfa csökkentés soha nem vezetett ármérsékléshez vagy költségszerkezet-átalakításhoz, és arra sincsen semmilyen garancia, hogy az adókulcs-csökkenésből eredő megtakarítást a vállalkozó munkabérre fordítja.
A bevezetés melletti és elleni érvek sora hosszú, de további elemzésnek most nem látom értelmét. A téma ugyanis kikerült az érdeklődés középpontjából, a támogatók és ellenzők hangja elcsitult. „Kitört” a nyár, és a vendéglátó vállalkozók elsősorban a megfelelő képzettséggel és gyakorlattal rendelkező szakemberek felvételére koncentrálnak. A törvény- és rendeletalkotók szabadságra vonultak, így gyakorlatilag lehetetlenné vált, hogy az idei szezonban változzon a helyzet. Ami a vendéglátó ágazatban biztosan marad: az a munkaerőhiány, a hagyományosan alacsony munkabér és a csaknem átláthatatlan munkaügyi kapcsolatrendszer. És persze marad a jatt is. Ha megszolgált, ha nem.
