aláírás;Áder János;plakáttörvény;

2017-06-27 20:17:00

Újra itt tartunk: Ne írd alá, János!

Tavasszal MSZP-s képviselők, majd tüntetők „Ne írd alá, János!" felirattal próbálták rávenni a köztársasági elnököt, hogy küldje vissza a CEU ellehetetlenítését szolgáló törvényt. Áder Jánost – miként a civiltörvény esetében – nem hatották meg sem a tömegtüntetések, sem az ellenzéki követelések.

Bónuszként Kövér László még meg is büntette az MSZP-s politikusokat tiszteletlen magatartásukért: a házelnök súlyosbító körülményként értékelte, hogy a tiltakozó képviselők keresztnevén szólították az államfőt.

Mégis hatott a lopós kampány?
Az elmúlt hónapban a Fidesz és a Jobbik 1-1 százalékponttal növelte a szavazótáborát - derült ki a ZRI Závecz Research Intézet június közepén, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából. Ezek statisztikai értelemben nem számottevő változások, de a szélsőséges ellenzéki párt esetében beleillik egy enyhén, de folyamatosan emelkedő trendbe. A Jobbik márciusban volt mélyponton, az akkori 10 százalékról júniusig 13 százalékra emelkedett a támogatók aránya.

Kövér László kedden küldte át a köztársasági elnöknek a múlt pénteki rendkívüli ülésen, botrányos körülmények között elfogadott fideszes plakáttörvényt. Áder Jánosnak öt napja van, hogy szignózza a jogszabályt, vagy normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól.

A parlament nyári szünetet tart, a plakáttörvény esetében a parlament elnökének nem kell ellenzéki rendbontásoktól tartania az általa szigorúan ellenőrzött Országházban. A jelszó azonban ugyanaz: „Ne írd alá, János!"

Az MSZP és az LMP támogatja a Jobbik alkotmánybírósági beadványát, ezzel megvan a szükséges ötven képviselő.

A Political Capital és a Transparency International Magyarország közös állásfoglalása ugyanakkor hangsúlyozza: bár a törvény „sem az alkotmányosság, sem az ésszerűség próbáját nem állja ki, a választásig hátralévő 9-10 hónapban mégis hatályban lehet, ha a köztársasági elnök nem fordul haladéktalanul az Alkotmánybírósághoz". Államfői kezdeményezés hiányában ugyanis akár évekig eltarthat az alkotmánybírósági procedúra.

Kocsis Máté kilobbizott egy helyi „plakáttörvényt”?
Piacot szerzett a kormányzati hecckampányok fő haszonélvezőjének, a francia JCDecaux cégnek a józsefvárosi Fidesz- írja blogjában Erőss Gábor, a Párbeszéd politikusa, kerületi képviselő. A poszt szerint Kocsis Máté polgármester előterjesztése nyomán a Magdolna Negyed Program városrehabilitáció keretében brüsszeli pénzből megújított, egyedi utasvárókat cserélheti le a cég a saját egyen-utasvárójára, cserébe elengedik a területfoglalási díjat. A Tombor András Orbán-haverhoz kötődő francia cég ezzel ingyenes reklámfelülethez jut: a plakátokból (citylightokból) befolyó profit egésze az övék lesz. A plakátpiac JCDecaux-t kedvezményező újrafelosztásánál egyébként Rogán Antal szomszédja, Csetényi Csaba cége, a Network 360 is ott szorgoskodik.
Hiába javasolták ellenzéki képviselőtársaim is, hogy legfeljebb csak kedvezményt adjon a cégnek a Testület, illetve, hogy az ingyenességet biztosító rendeletet módosítsuk, és hiába mondtam a vitában, hogy bűn újabb ingyenes propagandafelületet biztosítani az uszítókampányoknak, de ugyanúgy elfogadhatatlan ingyenes reklámfelületet biztosítani egy hirdetőcégnek is - írja a Párbeszéd politikusa blogjában.