Soros György;VIII. kerület;Aurora;

2017-06-29 07:07:00

Tűz alatt az Auróra

A fideszes dózer nem áll le. Kocsis Máté önkormányzata bezáratta az ellenzéki programokat és civil szervezeteket is befogadó VIII. kerületi Aurórát.

A bejáratnál „Zárva” feliratú tábla fogadta szerda kora este a látogatót. Az Auróra épülete, az úgynevezett kioszk mellett lévő kerthelyiség nyitva volt ugyan, de a pingpongozó vagy csendesen beszélgető fiatalok, a félig telt söröskorsók látványa csalókának bizonyult. „Nemrég megjelent itt valami hatósági ember, papírokat hozott. Azóta nem adnak ki italt. Ennél többet én sem tudok” – mesélte egy vendég.

Arról, hogy a jegyző elrendelte az Auróra bezárását, elsőként a kormánypárti Pesti Srácok számolt be: nem kis kárörömmel. A portál „drogtanyának” és „Soros György magyarországi főhadiszállásának” nevezte a helyet, valamint azt is tudni vélte, hogy az Auróra rendszeresen helyet ad az „Identitsas” konferenciáinak. A Pesti Srácok ezzel kicsit belebonyolódott a saját propagandájába. A nem létező Identitsas helyett a portál sejthetően Identiteszt akart írni. Így viszont még kevésbé stimmel a dolog. Az Identitesz ugyanis egy szélsőjobboldali szervezet, amely sosem konferenciázott az Aurórában.

Ellenben Nick Griffin, a hírhedt brit szélsőjobboldali a Magyarok Világszövetsége székházában, az Identitesz egyik rendezvényén nevezte Soros György magyarországi főhadiszállásnak az Aurórát – a kormánypárti sajtóképződmény cikke ezt a szóhasználatot vette át csont nélkül.

A bezárás hírét aztán a józsefvárosi önkormányzat sajtóirodája hivatalos közleményben erősítette meg Ebben az állta: „A hatóság ma elrendelte a VIII. kerületi Auróra Kioszk és Auróra Kert azonnali bezárását. Józsefváros jegyzője június 28-án ideiglenesen záratta be az Auróra utca 9. és 11. szám alatti szórakozóhelyet. Mint ismert, az Auróra utca 11. szám alatt működő Auróra Kioszk nevű helyen a rendőrség június 10-én razziát tartott, melynek során tizenöt vendéget állítottak elő. Az eset kapcsán kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult, és ezzel egyidejűleg kezdeményezték a hely bezárását. A jegyző a nyomozó hatóság kezdeményezésére, egyidejűleg engedve a lakossági nyomásnak, közbiztonsági érdekből a büntetőeljárás befejezéséig, de legfeljebb 1 év időtartamig a helyet bezáratta. Az Auróra utca 9. szám alatt működő Auróra Kert nevű üzlet bezárására kereskedelmi tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó engedély hiányában került sor.”

A közleményben említett razziáról lapunk is beszámolt. A nagyszabású akció eredménye pár tabletta és némi „kábítószergyanús növényi anyag” volt. A police.hu-ra feltett rendőrségi videó tanúsága szerint az egy embernél talált legnagyobb mennyiség sem ért el a 2 grammot. Egyetlen dílert, drogterjesztőt sem sikerült elkapni.

„Tudomásunk van olyan esetről, hogy valakinél semmit nem találtak, ennek ellenére őt is előállították, nála is házkutatást tartottak” – mondta akkor a Népszavának Lukács Áron, az Auróra kommunikációs koordinátora. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy az ombudsman már csaknem tíz évvel ezelőtt törvénytelennek minősítette a hasonló típusú „drograzziákat”.

Az Aurórát a Marom Klub Egyesület hozta létre, miután előző helyéről, a kultikussá vált Király utcai Sirályból költöznie kellett. Az épületben több civil szervezet is irodát működtet.

A bezárásukról szóló döntést az aurórások egyelőre nem akarják minősíteni. Lukács Áron kérdésünkre csak annyit mondott, hogy mindenképpen fellebbeznek, bírósághoz fordulnak.