"Orbán ámokfutása" - Washingtonban tárgyalt Ujhelyi

Publikálás dátuma
2017.06.29. 12:57
Ujhelyi István Washingtonban
Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő az Európai Parlament közlekedési bizottságának turizmuspolitikáért felelős alelnökeként tárgyalt az Egyesült Államok turisztikai ügynökségének vezetőivel Washingtonban - jelentette be az MSZP alelnöke közleményében.

"Orbán Viktor és a Fidesz illiberális, putyinista ámokfutása az elmúlt években mélypontra süllyesztette Magyarország transzatlanti kapcsolatait. Egy Botka László vezette következő kormány vissza fogja állítani hazánk becsületét a szövetségeseink előtt és meg fogja erősíti európai értékeinket, valamint nyugati, demokratikus elkötelezettségünket" - többek között erről beszélt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő Washingtonban, amikor találkozott az amerikai kormány adminisztrációjának több vezetőjével.

Ujhelyi a találkozókon megerősítette, hogy a baloldali ellenzék és Orbán Viktor kihívója, Botka László a kormányváltást követően meg fogja szüntetni a jogállamisággal és a demokratikus alapértékekkel ellentétes törvényi szabályozásokat, illetve gyakorlatokat, például az amerikai külügy által is élesen kifogásolt CEU-, illetve civiltörvényt. Az MSZP alelnöke megerősítette, hogy szemben a jelenlegi Orbán-kormány nyílt szándékaival, a szociáldemokraták az EU fősodrában fogják tartani Magyarországot.

Ujhelyi a washingtoni hivatalos látogatása során az Egyesült Államok turisztikai ügynökségének vezetőivel és több kongresszusi képviselővel is tárgyalt, de meghívott vendégként felszólal a Smithsonian Intézet kulturális fesztiváljának nyitóünnepségén is.

Szerző

Magyar találmánnyal irtanak vírust a HÉV-en

Publikálás dátuma
2017.06.29. 12:53
FOTÓ: Tóth Gergő
Hazai fejlesztésű bevonatrendszerrel küzd a HÉV-eken a kórokozók terjedése ellen a MÁV. Csütörtöki közleményük szerint a Resysten 90 százalékkal is csökkentheti a vírusok és baktériumok mennyiségét a kapaszkodókon és gyakran megérintett felületeken.

A meleg, fülledt, de akár a hűvös őszi-téli időszakban is könnyen elszaporodnak a különböző baktériumok és vírusok. A MÁV-HÉV Zrt. számára kiemelten fontos, hogy a nagy forgalmat lebonyolító járműveken tiszta, egészséges környezetben utazhassanak az utasok, a vállalat ezért döntött úgy, hogy az egyedülálló tulajdonságokkal rendelkező hazai innovációval látja el a HÉV-szerelvények utasterét - írják.

A tájékoztatás szerint a környezetbarát, a fény energiáját használó rendszert minden HÉV-en alkalmazzák. Ez a megoldás egy éven át megtartja hatékonyságát, így a hagyományos tisztítási megoldások kiegészítéseként képes arra, hogy két takarítás között is meggátolja a kórokozók elszaporodását, terjesztését a sűrűn megérintett felületeken, például a kapaszkodókon.

Szerző
Témák
HÉV kórokozók

"Romhalmaz" - Tarlós kiborult a 3-as metró miatt (Videó)

Publikálás dátuma
2017.06.29. 12:31
FOTÓ: Molnár Ádám
Hamarosan újra forgalomba állnak a 3-as metró felújított szerelvényei, a hibát megtalálták, a problémát megoldják - erősítette meg Tarlós István a BKV korábbi közlését a köztévében, ahol a főpolgármester beszélt a Batthyány tér és a Margit híd közötti HÉV-alagútról, és reagált a szocialisták nyilatkozatára is, megkérve őket, "legalább ne rikácsoljanak és fröcsögjenek". A hvg.hu-n viszont még tegnap este megjelent egy videó, amin Tarlós csúnyán elküldte a portál újságíróját, aki a 3-as metróról kérdezte őt.

Tarlós csütörtök reggelre már nyugodtan nyilatkozott a 3-as metróval kapcsolatban, tegnap este azonban igen feldúlt lett, amikor a HVG újságírója arról kérdezte őt, hogy még mindig pletykának tartja-e a 3-as metró hibáit. "Menjen innen!" felkiáltással elküldte a lap munkatársát, miután a főpolgármester a margitszigeti felújított szökőkutat avatta volna fel, de az a vihar miatt elmaradt.

A lap úgy kommentálta Tarlós kiborulását, hogy ízelítőt kaptak a főpolgármester ritka kifinomult stílusából.

Tarlós másnap a köztévében már nyugodtabb hangulatban úgy nyilatkozott a 3-as metróról: a hétvégén húsz orosz mérnök volt Budapesten, és megtalálták a hibát: egy metrókocsiban 15 kilométer optikai kábel van beszerelve, két szálat valahogy rosszul dugtak össze, és ez okozta a metrókocsik álló helyzetben történő ajtónyitási problémáit. Ez egy olyan jellegű hiba a szakma szerint, amely "nagyon nehezen ugrik ki" - jegyezte meg. A főpolgármester elnézést kért a budapestiektől azért, hogy - mint mondta - a 3-as metró felújításával kapcsolatban ennyi probléma adódott és adódik. Ugyanakkor hozzátette: azt is figyelembe kell venni, hogy azt a "romhalmazt", amely itt maradt, megpróbálják rendbe rakni és kijavítani. Ezt már réges-régen meg kellett volna csinálni - hangsúlyozta.

Szerinte a jelenlegi hangulatban megengedhető, hogy az emberek "kibosszankodják" magukat, hiszen nemcsak kellemetlenségekkel találkoztak, hanem lépten-nyomon heccelik is őket. A főpolgármester megjegyezte azt is, hogy eredetileg a főváros új szerelvényeket szeretett volna, de felújításra kaptak engedélyt és forrást.

A szocialisták ez ügyben tett nyilatkozatával kapcsolatban azt mondta: ha már itt hagytak 80 milliárd forintos adósságot meg egy 35 éves metrót, továbbá a jelenlegi kormány és a városvezetés minden egymás közötti vita ellenére rendbe teszi azt, amit korábban senki, akkor "legalább ne rikácsoljanak és fröcsögjenek". "Ha már nem segítenek, legalább viselkedjenek egy kicsit szerényebben és ne kárörvendő módon reagálják le, hogy itt mi valóban kellemetlen nehézségekkel küszködünk és kétségtelen átmeneti kudarcok árán jutunk el a végeredményig" - fogalmazott Tarlós.

A Batthyány tér és a Margit híd közötti HÉV-alagútról szóló cikk kapcsán azt közölte: ott már jó két éve elrendelték a lassítást, és ennek - a MÁV nyilatkozata szerint - semmi köze nincs a fonódó villamoshálózathoz. Hajszálrepedések voltak, ezek nem terjedtek tovább és nem lettek nagyobbak a fonódó villamoshálózat üzembe helyezése után - mondta Tarlós István.

A főpolgármester közölte azt is, hogy a csillaghegyi öblözet védművének építése valószínűleg a jövő évben, kora tavasszal kezdődhet el. Megjegyezte azt is, nem fogják a Római-partot tönkretenni; ha a védmű megépül, akkor mindenki megnyugszik majd.

Szerző