Fidesz;plakát;Simicska;

2017-06-30 07:09:00

Simicska olcsóbban plakátolt a Fidesznek

 Ugyanaz a Simicska-cég szervezte a Fidesz plakátkampányát a 2010-es választások idején, mint amelyik tavasz óta a Jobbik hirdetéseinek biztosítja a helyet – írta a 24.hu. A portál szerint ráadásul Simicska Lajos cége a Fidesznek jóval olcsóbban adta a plakáthelyeket, mint a Jobbiknak.

A Népszavának a szocialista Harangozó Tamás múlt héten nyilatkozott arról: hosszas küzdelem árán sikerült megszereznie a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától egy szerződéscsomagot. Ebből kiderült, hogy az érvénytelen kvótareferendum nagyjából 19,5 milliárd forintjába került az adófizetőknek, a kormányzati plakátkampány minden médiafelületen 50-60 százalékos kedvezményt kapott.

A 24.hu által megszerzett dokumentumokból most az derült ki, hogy a Fidesz anno plakátonként a Jobbik adataiból kalkulálható árnak csak az 58 százalékát fizette. Tehát a mostani listaárakon körülbelül 1 milliárd forintot kellett volna adniuk azért, amiért a valóságban 23 milliót (nagyjából 5000 Ft/darabos egységárat) fizettek. A Jobbik-plakátok esetében 13 500 forintos darabár jött ki a portál számításai szerint. Sőt, az előkerült adatok alapján 1300 plakátot számla nélkül helyeztek ki annak idején. Orbán Viktor miniszterelnök egyébként a hétvégén Brüsszelben azt mondta: "Büszkék vagyunk arra, hogy a mi gazdálkodásunk mindig is transzparens volt és jogilag hibátlan".

Mint ismert, a kormány egész pályás letámadást indított a radikális párttal és az oligarcha cégeivel szemben a „Ti dolgoztok. Ők lopnak” kampány kezdete óta. Egy sokak szerint alkotmányellenes húzással átnyomták a parlamenten a plakáttörvényt, a NAV pedig az összes köztéri reklámmal foglalkozó Simicska-cégnél vizsgálódni kezdett.

"Felszólítjuk Orbán Viktort: ne titkolózzon tovább, hozza nyilvánosságra a kampányköltség részleteit. Mondja el, mennyiért vette meg őket 2010-ben egy oligarcha, és mit kért ezért cserébe?" – reagált a hírekre Jakab Péter, a Jobbik szóvivője.