utazási iroda;csőd;Törökország;Green Holidays;

2017-07-04 07:24:00

Átverték a Green Holidays utasait

Teljes káosz után lassan rendeződik a Törökországban rekedt utasok helyzete, pillanatnyilag a maguk kontójára esznek, isznak, laknak. 

Látszólag még a Green Holidays Utazási Iroda tulajdonosait is váratlanul érte az a tény, amit vasárnapi közleményükben úgy fogalmaztak, hogy "sajnálattal közlik, de utazásszervezői tevékenységüket nem tudják folytatni." Erre lehet következtetni abból, hogy még pénteken is hirdették a Black Friday-hez kapcsolódó akciójukat. A felelősség felvállalásában sem jeleskedtek igazán, ugyanis kezdetben arra hivatkoztak, hogy az informatikai rendszerük akadozik, és az utasok foglalásához nem tudnak hozzáférni.

A Green Holidyas biztosítója az UNIQA Biztosító Zrt. azt közölte, hogy gondoskodik az utazási iroda külföldön rekedt utasainak hazaszállításáról, illetve szükség esetén a szállásdíjak kiegyenlítéséről, valamint a már megfizetett előleg, vagy részvételi díj visszafizetéséről. Közleményükből kiderül, hogy a társaság az utasokkal szemben 500 millió forint erejéig vállalta, hogy teljesíti azokat a fizetési kötelezettségeket, amelyek a biztosítottat a külföldre történő utazásszervezéssel összefüggésben az utazásszervező és –közvetítő tevékenységgel kapcsolatosan terhelik őket. A mielőbbi kárenyhítés érdekében már felvették a kapcsolatot további partnerirodákkal is, hogy a külföldön ragadt ügyfelek az általuk lefoglalt szolgáltatáshoz hasonló feltételek mellett tudják eltölteni az eredetileg befizetett üdülést, és a hazaszállításuk zökkenőmentesen megoldott legyen.

A károsult utasok jelentős része holnap érkezne haza. Az Uniqa ígéretet tett arra, hogy , megszervezi a hazajutásukat, de az addig kint töltött időre vonatkozó szállásköltség egyéni kifizetése terheli őket, amit a biztosító majd visszafizet.

Az ügyet jól ismerők szerint nem tudni, még hogy az 500 millió forintos biztosíték mire lesz elegendő, ez egy hónap múlva derülhet ki. A csőd okozta károk összegzése még folyamatban van.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közölte, hogy több esetben munkatársaik közbenjárásának volt köszönhető, hogy az érintettek enni-inni kaptak, vagy hogy nem kellett azonnal elhagyniuk a hotelt. Olyanra is volt példa, hogy a konzul jelentős kedvezményt tudott kiharcolni az érintetteknek, hogy legyen hol aludniuk, mivel az utazási iroda nem egyenlítette ki a szállásköltségét. Kiemelték: fontos, hogy a helyszínen lévő konzulok miben tudnak és – hatáskör, lehetőség hiányában –, miben nem tudnak segíteni. A konzuli segítségnyújtás és védelem jogi keretein belül nincs lehetőség a hazautazás és a szállás költségeinek átvállalására, megszervezésére, mivel ez a biztosító felelőssége.

Az eset nyomán hatósági eljárás indult a Green Holidays utazási iroda székhelyén, ennek keretében vizsgálják, hogy az iroda megtévesztő módon járt-e el az utasokkal szemben - nyilatkozta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára egy más témában rendezett tegnapi sajtótájékoztatón. Hozzátette: az érintett megkárosított utasoknak lehetőségük van, hogy a fogyasztóvédelmi hatósághoz, illetve a békéltető testülethez forduljanak.

Az utazási irodák tulajdonosi körében egyébként nem okozott meglepetést a Green Holydays csődje, mert hónapok óta olyan hírek terjedtek, hogy a törökországi partner nem minden esetben kapta meg a lefoglalt szállások és szolgáltatások árát. A cég jelenlegi nevén szinte teljesen újnak mondható, bár már a csoport egy társasága már be volt jegyezve ezen a néven. Idén februárban jelent meg a honlapjukon egy közlemény "Hamarosan nyitunk" címmel. Akkor a Turizmus.com-nak arról nyilatkozott Mihálka Róbert értékesítési vezető, hogy a Green Holidays Kft. 20 százalékos vagyoni biztosítékot, összegszerűen 20 millió forintos kauciót igazolt a Sberbank Magyarország Zrt.-nél befizetett pénzbeli letét formájában, ennek összegét az árbevételtől függően – a jogszabályi előírásnak megfelelően – folyamatosan emelni fogják – közölte. 

A hazaútra szóló repülőjegy is „ugrott”
Még vasárnap is érkezett mintegy 180 ember, akiknek az utazási iroda képviselője azt mondta, hogy a szállodáig a transzfert még megoldják, ám azt követően már nem tud mit tenni – mondta a Music FM, Önindító című reggeli műsorában egy Törökországban lévő Green-Travel károsult. Hozzátette, ők már néhány napja a török Riviérán vannak, érkezésükkör még nem volt gond a szállások elfoglalásával. Ahogy mesélte: sok magyar vendég szombaton még hasonlóan tudott tenni, mint ők, ám vasárnap, már nem voltak ilyen szerencsések az emberek, s a szálloda jelezte, nem kaphatnak szobát. A turisták a magyar konzulátussal vették fel a kapcsolatot, amelynek munkatársai a helyszínen segítettek is. A közbenjárásra a hotel abba belement, hogy két napot fizessenek ki a vendégek, akkor erre az időre maradhatnak, s ha úgy alakul, s persze fizetnek, akkor a hét további napjaira is. Mindezt persze saját költségre tehetik meg, azaz a szállást így újra meg kell téríteni. A Music FM-nek nyilatkozó úgy tájékoztatott, hogy a szállodájukban végül is éjfél-egy órára mindenki kapott szobát.
Szavai szerint, akik korábbi napokban érkeztek sem lehetnek teljesen nyugodtak, bár legalább a szállásuk biztosított. Számos vendék ugyanis a budapesti visszaút miatt aggódik, a repülőjegyük ugyanis „ugrott”. Most majd ezt a kérdést kell valahogy megoldani. Ám mint fogalmazott, az még odébb van, s a korábbi utazási iroda csődök tanulságából kiindulva, azon a véleményen volt, hogy ez valahogy csak megoldódik, bár ennek körülményeiről még semmi információjuk nincs. Ha már így alakult, az addig hátra lévő néhány napot szeretné élvezni, amennyire lehet – fejezte be mondandóját. Á. A.

Az ügy előzménye, hogy a Green Travel Nemzetközi Utazási Iroda Kft. utazásszervezői és utazásközvetítői jogosultságát 2016. november 17-én vonta vissza jogerősen a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal. (Ez a szervezet azóta beolvadt a kormányhivatalba.) Akkor a Turizmus.com-t úgy tájékoztatta a Green Csoport tulajdonosa, hogy a Green Travel márkanév nem szűnik meg, a kiutaztatási tevékenységet a Green Holidays Kft. viszi tovább.

Az elődcég tavaly azért ment csődbe, mert tavaly október 31-ig nem tudták az előző három év legmagasabb vagyoni biztosítékát, 1 milliárd 650 millió forintot igazolni. Nyilvánvalóan a forgalom visszaesésében a gyakori törökországi terrortámadások is közrejátszottak, ennek ellenére tavaly 14 ezer utasuk volt.

Szerdára minden utas hazaérkezik
Kedden délután a Turkish Airlines járatával 194 utas érkezik haza Magyarországra a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasai közül, szerdán pedig három további charterjárattal mindenki hazatérhet - közölte Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI érdeklődésére kedden.
Emlékeztetett: az utasok kártalanítása hétfőn kezdődött, miután az ehhez szükséges határozatot a kormányhivatal kiadta. Kollégáikkal együtt folyamatosan azon dolgoztak és dolgoznak, hogy a kialakult problémát a lehető leggyorsabban és rugalmasan, minél előbb hatékonyan kezelni tudják.