A racionális gondolkodás könyve

Publikálás dátuma
2017.07.08 09:26
A Talmud első könyvének fordítása. A teljes fordításra 5-6 évet még várni kell. FOTÓ: Vajda József
Fotó: /

A chicagói rabbi szenvedélyes golfjátékos volt, ezért felettébb bosszantotta, hogy az egész héten ködös idő miatt nem hódolhatott a szenvedélyének. Végre szombat reggelre kisütött a Nap, akkor viszont a vallási tilalom miatt nem játszhatott. A rabbi elgondolkodott: tilalom ide vagy oda, most kora reggel kiszököm az üres pályára, ütök egyet-kettőt, ott úgysem látja senki, s utána bemegyek a zsinagógába a Tóra olvasásra. Azonban a rabbi tévedett, valaki mégis meglátta, aki nem volt más, mint egy öreg ortodox zsidó, a tulajdon édesapja, aki az égből tekingetett le a földi történésekre. Az apa nem volt rest, s azonmód beárulta a rabbit az Örökkévalónál: Menyei Atyám, a fiam megszentségteleníti a Szombatot. Az Örökkévaló pedig így felelt: No várj csak, mindjárt megbüntetem érte a szombat-szegőt! Az apa ezt követően letekintett a chicagói golfpályára: a rabbi éppen felemelte az ütőjét, megsuhintotta vele a labdát, amely gyönyörű ívben repült, s meg se állt a 250 méternyire lévő lyuk közepénél. Az öreg ortodox zsidó ezt látván értetlenkedett, s szemrehányást tett az Örökkévalónak: Menyei Atyám ezt nevezed te büntetésnek? Az Úr - miközben felkacagott, így felelt: Micsoda ütés, és nem mesélheti el senkinek, ez a a fiad büntetése!

Az ilyen és hasonló bölcsességeket tartalmazó anekdotákat, amelyek hű lenyomatai a zsidó gondolkodásnak, nevezik összefoglaló néven talmudi történeteknek; minden rabbi tud mesélni ezernyit, hogy oldja a komoly szellemi erőpróbát jelentő Talmud- vagy Tóratanulás fáradtságait.

 FOTÓ: Vajda József

 FOTÓ: Vajda József

Sokan úgy tartják, és ebben aligha tévednek, hogy a zsidóság akként tudta átélni, soha nem lankadó üldöztetéseinek évezredeit, hogy még a legínségesebb időkben sem akadt a zsidók között analfabéta. A szétszóratásban is ezzel a tudásukkal tudtak kiemelkedni a befogadó nemzetek fiai közül. Nem véletlenül hívják a zsidóságot a "könyv népének", s a könyv mi más lehetett volna, mint "a szent könyv", a Tóra. Ennek rendszeres tanulmányozásához pedig elengedhetetlen az írni-olvasni tudás. Manapság is a harmadik születésnapjukon a zsidó fiúgyermekek - amikor először vágnak le, a rokonság üdvrivalgása közepette az addigra dús hajfürtjeikből - megpróbálkoznak a héber ábécé (álefbét) betűinek felismerésével, amit természetesen kitartó tanulás előz meg.

A kívülállók számára oly rejtélyes, megfejthetetlennek tűnő Talmud - amelynek legfontosabb fejezeteit tartalmazó két kötetét két hét múlva foghatják először kézbe a magyar tanulók és az érdeklődők - pedig nem más, mint a zsidó vallás kétezer éve papírra vetett szabályainak jogi és vallási alapvetése. A Tóra sokszor elvont szabályainak átültetése a gyakorlatba, azoknak a vitáknak a lenyomata, amelyeknek érvrendszere mindenkor meghatározta a zsidóság gondolkodásmódját, az elzárt gettókban éppúgy, mint a szabad vallásgyakorlás időszakában. Örök kérdések és a megerősítő, vagy épp cáfoló módszerek teremtették meg a zsidók "kollektív pszichéjének" alapjait. Az isteni tant így igyekszik a folyamatosan változó világban értelmezni a zsidóság, ami alkalmazkodásuk sarokköve. Érdemes felidézni, hogy miképpen látta kívülállóként Bibó István. A 20. század legmeghatározóbb, demokrata politikai gondolkodójától nem véletlenül idéznek az új, magyar Talmud előszavában is. "Így vált nagymértékben tipikussá a zsidóságban egy magatartás, mely minden megnyíló, ki nem aknázott és észre nem vett gazdasági és emberi lehetőséggel szemben állandó beidegződéssel tette a lehetőségekhez való gyors racionális alkalmazkodást a megnyílt lehetőségek ki nem hagyását."

Joggal merül fel a kérdés, hogy a héber és arámi nyelven íródott Talmud válogatott fejezeteinek hiteles magyar fordítására miért kellett 2017-ig várni? (A teljes, sokkötetes Talmud első könyvének teljes fordítása 5-6 év múlva kerülhet ki a fordítók kezei közül, s a további könyvek is feltehetően ilyen tempóban követik majd egymást.)

Az okok a szöveg bonyolultságában rejlenek. Az elmúlt majdnem 1300 esztendőben olyan felmérhetetlen mennyiségű magyarázat született a Talmudhoz, a már említett vitákat többé-kevésbé lezáró döntések, amelyeknek értelmezését mindenütt a világon csak rabbik segítségével tudják a tanulók elsajátítani. A fordításra vállalkozók dilemmája, hogy képesek-e ezt idegen nyelven megtenni, mert még a rabbik egy része szerint is ez megoldhatatlan feladat. (A magyar nyelvű kötetek tartalmazzák tüköroldalakon az eredeti szöveget is.) A szép számú, forgalomban lévő hírhedt hamisítványról pedig most már igazán jobb megfeledkezni.

2017.07.08 09:26

Tovább hallgat a kormány Gruevszkiről

Publikálás dátuma
2018.11.18 17:53

Fotó: AFP/ ROBERT ATANASOVSKI
Továbbra sem tudják az Orbán-kormány képviselői, miként kommunikáljanak a nyilvánosság előtt arról, hogy a vesztegetésért jogerősen elítélt macedón ex-miniszterelnök, Nikola Gruevszki vélhetően illegális úton és a magyar kabinet segítségével szökött Magyarországra börtönbüntetése elől. A hétvégén Gulyás Gergelytől, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől próbálták megtudni újságírók, ki adott felhatalmazást arra magyar diplomatáknak, hogy Albániából Budapestre hozzák a politikust. Gulyás nem tudott érdemi választ adni, mindössze annyit mondott, Gruevszki ügyében már zajlik a menekültügyi eljárás. Amikor az RTL Klub újságírója felvetette, hogy amikor utaztatták Gruevszkit, még semmilyen eljárás nem folyt, a miniszter csak annyit mondott: az eljárás lezárásáig semmilyen információt nem ad. A kormánynak pedig van ideje kommunikációs stratégia kidolgozására: az Orbán Viktorral minden jel szerint jó viszonyt ápoló macedón politikus menedékkérelmének elbírálása akár hónapokig is eltarthat. A Magyar Helsinki Bizottság nemrég jogi összefoglalót közölt a Gruevszki-ügyről, amelyben azt is leírták, ha a kormány betartaná saját szabályait, Gruevszkinek – mivel érvényes úti okmányok nélkül jött Magyarországra – most nem Budapesten, hanem egy tranzitzónában lenne a helye. – Magyarország törvényt sért azzal, hogy nem adja ki Macedóniának a jogerősen elítélt egykori miniszterelnöküket, akinek magyar diplomaták segíthettek eljutni Magyarországra – jelentette ki vasárnap a Párbeszéd szóvivője. Barabás Richárd szerint ezért a magyar külügyminiszternek, Szijjártó Péternek le kellene mondania. – A külföldi sajtóból lehet tudni, hogy a magyar nagykövetségek, a tiranai és a montenegrói nagykövetségek munkatársai aktívan részt vettek Gruevszki szöktetésében, és aktívan hozzájárultak, hogy ez az illegális migráns egyébként törvénytelen módon kerüljön Magyarország területére megsértve a magyar törvényeket, és megsértve a déli határzárat is – fogalmazott. Mindeközben a Fideszhez közeli médiacégek Macedóniában próbálják támogatni a Gruevszki nevéhez köthető VMRO-DPMNE pártot. A hvg.hu arról írt: a magyar kormányhoz közeli médiacégek – melyek mögött Schatz Péter, a Szlovéniában is jelen lévő Ripost egyik társtulajdonosa, illetve Adamik Ágnes, a Magyar Televízió egykori vezető munkatársa áll – tavaly jelentek meg az országban, s napi- és hetilapokból, internetes oldalakból és egy tévéállomásból álló médiabirodalmat építettek ki.
Szerző
2018.11.18 17:53

Két szem tabletta hiúságra

Publikálás dátuma
2018.11.18 17:21
A SZERZŐ - „Minden mű végső soron rafinált magamutogatás”
Fotó: /
Egyszer baráti körben megkérdeztem, hogy mit gondolnak, mi az íróember legmakacsabb betegsége. Sokan az ülő életmóddal kapcsolatos nyavalyákat kezdték sorolni, anyagcserezavarokat, rákféléket, majd jöttek a keringési rendellenességek, mindenféle finom és elegáns kórok, amelyek puha macskaléptekkel viszik el a szerzőt. De nem, én nem erre gondoltam, engem nem a szervezet érdekel, nem a test, ami egyébként is olyan, mint egy bíró a rangadón, csak akkor tűnik fel, ha elnéz egy tizenegyest, vagy megítéli a lesgólt. Ha minden jól megy, zakatol csöndben, észrevétlenül. Mit kell ezen ennyit filózni?
A hiúság, böktem ki végül a megfejtést. Ami ráadásul kimondottan sunyi nyavalya, hiszen sokáig hasznára van az írónak. Mert persze lehet írni pusztán a mondandó fontossága miatt, a világ jobbításáért, az emberiség sorsa felett érzett aggodalomért, de ha jobban megkapirgáljuk a dolgot, akkor mindezek titkos összetevője is előbukkan. Az a valaki, aki magában már az első fejezet után átveszi a Nobel-díjat, fogadja a szomszédok gratulációit, álszerényen elhárítja a szűnni nem akaró rajongást. Nem feltétlenül ez a legfőbb hajtóerő, de alig van oly művészi alkotás, amely megszülethetett volna nélküle. Hiszen minden mű végső soron rafinált magamutogatás, a belső világ kiteregetése.
Csakhogy ott van a bibi, hogy a hiúság nem huny ki az utolsó pont kitevése után. Nem szivárog el, nem oszlik szét, mint a hajnali köd, és nem int búcsút, mint aki jól végezte dolgát. A felkorbácsolt hiúság ilyen szempontból a gyűlölettel rokon: sokáig kering még az elme titkos zugaiban, sokáig fecskendezi a maga méreganyagait. Aztán egyszer csak akcióba lép. Felgyűri ingujját az indokolatlan indulatban, vagy sértődős lesz és túlérzékeny. Egy igazi hipochonder, aki a könyökén lévő bőrpírtól pillanatok alatt eljut a gégerákig. Személyes támadásnak érzi, ha nem ő kap minden díjat, dicséretet, bókot. Egyszer csak azt veszem észre, hogy szinte naponta ráállítom magam az örökkévalóság mérlegére, és kalapáló szívvel lesem a kilengő mutatót. Vajon megvan már a szükséges súly, vagy vásári lufiként lebegek a klasszikusok fölött?
Két dologra vágytam korábban. Lássak egy embert a metrón, aki engem olvas. Nem baj ha unottan, kelletlenül, csak tartsa a kezében. Tegyen úgy, mintha lekötné. A másik: legyen valaki a könyvesboltban, aki hosszas keresgélés után az enyémet választja. És még a pénztárnál sem gondolja meg magát. Ha ez a kettő megvolt, akkor mindent elértem, amit elérhettem. A többi már tényleg csak misztika és máz, üres játszmák egyvelege. Egyszer kiszámoltam az eladott példányszámok alapján, mennyi a valószínűsége annak, hogy eleven olvasómmal találkozzak a négyes-hatoson, ha azon állandó jelleggel száz ember utazik. Csak jó valamire, hogy egykor matematika-fizika szakra jártam a gimiben. Az arányszámban elég sok nulla jött a tizedesvessző után.
Teljesen bizonyos, hogy ezt már gyógyítani kell. Két szem pirulát bevenni naponta. Antinárcizmint vagy antiegomint. Ez már nem normális, lassan ott fogok tartani, hogy szerkesztőket és kritikusok kezdek zaklatni, előbb finoman, majd egyre határozottabban, szinte tollba mondom a saját laudációmat. Naponta kétszer megkoszorúzom magam. Ilyenkor nincs más, mint a drasztikus kúra. A megvonás. Elhatároztam, hogy letagadom magam. Dögöljön meg mindenki, ahol van. Fejben jól is hangzott. Aztán egy napon megtörtént a csoda. Odajött hozzám valaki a könyvesboltban. Dedikáltatni szeretné a regényt, mondta hadarva, mintha a gyors beszéddel szeretné legyőzni a saját félszegségét, és már keresgélte a tollat a táskájában. De hát nem én írtam, feleltem. Gyakran összekevernek vele, tettem hozzá, és kicsit még nevettem is a vígjátéki helyzeten. Belül pedig irtó büszkén húztam ki magam; lám, a teljes gyógyulás szakaszába léptem, rajtam már nem fog ki semmi. A harmincas évei közepén járó olvasó csak néz, erre aztán végképp nem készülhetett fel, egyre értetlenebbül pislog rám, még inkább zavarba jön, egy pillanatig talán el is hiszi, hogy tévedett. De aztán kinyitja a könyvet a hátsó fülnél, ahol ott a portré, és akkor már ketten nézzük a rám megszólalásig hasonlító írót, aki elrévedve ül egy ablakpárkányon. Legszívesebben elsüllyednék. Ártatlan könyvvé zsugorodnék, ami leesett a polcról.
Mit lehet ilyenkor mondani? Talán makacsul ki kellene tartanom, de aztán eszembe jut egy kis videó a netről, amelyen sírva röhögtem: egy fickó annyira berúgott egy orosz lagzin, hogy a tükörrel bevont ajtónál előzékenyen előre akarta engedni a tükörképét, aztán irtó dühös lett, amikor erre a másik is előzékenységgel válaszolt. Újra és újra. Az a pillanat már nem volt fenn, amikor hirtelen rájött az abszurd helyzet megoldására. A kijózanodás fájó és perzselő pillanata. Ami szintén felér egy alkotással.
Faarccal újrateremtem hát magam. Mondhatni, gyarló halandóként emelkedem ki a hülyeség habjaiból. Hosszabbnak tűnik odafirkantani a nevet a cím alá, mint ameddig maga a regény létrejött. Hat év hat másodperc alatt.
Most már csak abban reménykedem, hogy a metrón (vagy a villamoson) senki sem gyötri magát az olvasással. Beérik az okostelefonok önvakító fényével. És nem néznek tükörbe.
2018.11.18 17:21
Frissítve: 2018.11.18 17:21